Csépányi Sándor

222 videó
Magyar Énekes, előadó vagyok,születtem: Ózd,1953, október 27-én. Szeretek énekelni!Pop-Rock-Musical minden,ami érdekel!
Örökzöldek, magyar és külföldi dalokból igen nagy repertoárral rendelkezem minden korosztály számára.
Énekes gitárosként tevékenykedtem 2007.augusztusakor bekövetkezett stroke okozta balldali bénulásomig főállásom mellett/szabadidő programszervező voltam legutóbb egy ózdi Általános és Szakiskolában.Kétszeresen elvált vagyok két felnőtt lánygyermekkel és négy unokával,akik önállóan élik életüket,én 1 éve egyedül élek a mezőkövesdi Lokomotiv Hotelben,ahol tartósan bérelek szobát és kapok teljes ellátást és itt kapom az alternativ energia gyógyitói kezeléseket és várom gyógyulásom,hogy ujra a szinpadon állhassak. gyermekéveimet szüleimmel Járdánházán töltöttem, itt találkoztam először testközelben a zenével,édesapámon keresztül.aki hegedűn játszott én pedig kis gombos tangó harmonikámmal gyakoroltam vele,majd általános iskolásan kezdtem tanulni zongorán és kamaszodva jött az új szerelem a gitár.Barátaimtól és magamtól kezdtem zenélni és 1966.-ban már a Carmen nevű zenekarral voltak kisebb nagyobb fellépések is és elindult egy szép zenei pálya,ami vitt mindig az úton egész eddigi életemben és remélhetőleg megy tovább is,mert ez az életem,ez a küldetésem,hogy a zenén,a dalokon keresztül adjak örömöt és szeretetet!Több zenekarban szerepeltem eddig,úgy mint:Carmen,Hair.Famouse,Victorin,Delta,Session Group,Madison Band,Crossover.
Szép ikereket értem el különböző amatőr művészeti csoportokkal is,mint az ózdi
Gászi Show,Ó.M.I.Zenés Színház,SZIKSZI Zenés Színház.
Kedves ózdi barátaimmal a Koktél zenekarral is sokat és sikerrel tevékenykedtem helyben és országos turnén is nagyvárosokban,mint az egyik nagy mobilszolgáltató állandó zenekara a bemutató rendezvényeken.
Bővebben: Facebook.

 
"Lemon Tree".wmv "Citromfa"-ének:Csépányi Sándor
"Love Me Tender" ének:Csépányi Sándor.mpg
004 Sirás az esőben ének Csépányi Sándor
28 Csépányi Sándor The air that breathe
A Kind Of Magic Egyfajta varázslat ének Csépányi Sándor Queen kisérettel
Alíz Csépányi Sándor 0001
BICIKLIVERSENY-Bicykle Rice,-solo singing-Csépányi Sándor,-incidental music By Queen.wmv
Belép a szobám ajtaján Laza Duó előadásában.
Benvólió és Rómeó,Rómeó halála.wmv iGNÉCZY aNDRÁS,CSÉPÁNYI SÁNDOR és KISS ALEXANDRA
Blue Suede Shoes...-Csépányi Sándor énekével..wmv
CAN'T HELP FALLING IN LOVE!-énekel Csépányi Sándor.wmv
CSÉPÁNYI SÁNDOR - ( Always Mindig)
CSEPANYI SANDOR - BLUE SUEDE SHOES
CSÉPÁNYI SÁNDOR - Blueberry Hill ( Áfonya hegy)
CSÉPÁNYI SÁNDOR - Bye Bye Love
CSÉPÁNYI SÁNDOR - Midnight Lady
CSÉPÁNYI SÁNDOR - More Than I Can Say ( Már-már kimondhatatlan)
♥♥♥ CSÉPÁNYI SÁNDOR - NAGY SZERELEM ♥♥♥
CSÉPÁNYI SÁNDOR - Summer in the city -
CSÉPÁNYI SÁNDOR - TITANIC...
CSÉPÁNYI SÁNDOR: Blueberry Hill- Áfonya hegy.
CSÉPÁNYI SÁNDOR Always Mindig)
CSÉPÁNYI SÁNDOR California blue
CSÉPÁNYI SÁNDOR Country Roads
CSÉPÁNYI SÁNDOR Cracklin' Rosie
CSÉPÁNYI SÁNDOR Great Balls Of Fire
CSÉPÁNYI SÁNDOR I Guess That's Why They Call It The Blues
CSÉPÁNYI SÁNDOR More Than I Can Say Már-már kimondhatatlan
♥♥♥ CSÉPÁNYI SÁNDOR SZÓLJON HANGOSAN AZ ÉNEK ♥♥♥
CSÉPÁNYI SÁNDOR The final countdown A végső visszaszámlálás
Candy Man, énekli Csépányi Sándor
Crystal-Sosem múlik el...
Crystal : Forog a föld
Crystal ~ Mióta mellettem vagy...
♥♥♥Csak azt akarom mondani hogy szeretlek.mpg CSÉPÁNYI SÁNDOR...♥♥♥
Csépányi Sándor & Barátai 2007.08.19.
Csépányi Sándor & Márton Szabina - Szállj fel magasra...
Csépányi Sándor & Márton Szabina Crying At The Discoteque
Csépányi Sándor & Márton Szabina Szállj fel magasra
Csépányi Sándor 'Who Wants To Live Forever'...Ki akar örökké élni...
Csépányi Sándor,"-Dél-Kaliforniában sohasem esik az eső!" angol nyelvű verzió.avi
Csépányi Sándor,-Always On My Mind....mpg
Csépányi Sándor,-Blue Angel.flv
Csépányi Sándor,-ITS NOW OR NEVER!.wmv
Csépányi Sándor,-Love Me Tonight...-Szeress engem ma este!-
Csépányi Sándor,-ÓHH,JULIE!-mp4
Csépányi Sándor,Azért születtem,hogy szeresselek..-mgyar dalszöveg,Kisistók Gyula,.mpg
Csépányi Sándor,Azért vannak a jóbarátok....wmv
Csépányi Sándor, CANDYDA
Csépányi Sándor, CRYING
Csépányi Sándor, IDEGENEK AZ ÉJSZAKÁBAN
Csépányi Sándor,Lágyan ölelj....wmv
Csépányi Sándor,MY WAY A magam módján
Csépányi Sándor,Minden szó arcodon él....magyar dalszöveg:Kisistók Gyula,Ózd.
Csépányi Sándor, Uptown Girl
Csépányi Sándor - - Reality,-Házibuli
Csepanyi Sandor - Blue Angel
Csepanyi Sandor - Blue Bayou
Csepanyi Sandor - Candy man
Csepanyi Sandor - Congratulations ...!
Csepanyi Sandor - Crying
Csépányi Sándor - Daughter Of Darkness... A sötétség lánya.avi
Csépányi Sándor - Ebony and Ivory...
Csepanyi Sandor - Egy perc az elet.....
Csépányi Sándor - Egyszer megjavulok en ...2007.Borsodnádasd...Life
Csépányi Sándor-Éjfélkor találkozunk...!.wmv
Csépányi Sándor - Ezt egy életen át kell játszani
Csépányi Sándor - Fagyi
Csepanyi Sandor - Ghost
Csepanyi Sandor - Helo.....
Csépányi Sándor - Huncut Karnyevál
Csepanyi Sandor - Ilyen a lany....
Csépányi Sándor - Its ower
Csépányi Sándor - Játszom
Csépányi Sándor - Kathrin Heift : Love Of My Life
Csépányi Sándor-Keep On Running!.wmv
Csépányi Sándor-Living Next Door To Alice
Csépányi Sándor - Mandy
Csépányi Sándor - Mikor jössz már énfelém.....
Csepanyi Sandor - Ne legy kegyetlen............
Csépányi Sándor - Nincs Szerencsém
Csepanyi Sandor - Nyari szerelem.mpg-magyar dalszöveg Kisistók Gyula,Ózd
Csépányi Sándor - Okosabban kéne élni....
Csepanyi Sandor - Only the lonely
Csépányi Sándor - Petróleum lámpa ...2007.Borsodnádasd
Csépányi Sándor - Play The Game
Csépányi Sándor - Rég várok Rád...
Csepanyi Sandor - Reg varok rad........
Csépányi Sándor - Rock and roll party
Csépányi Sándor - Sweet Caroline
Csépányi Sándor - Sweet Caroline...-clip-1.
Csépányi Sándor-TEDDY BEAR.wmv
Csepanyi Sandor - Teddy bear......
Csepanyi Sandor - The music of the night......
Csepanyi Sandor - The music of the night.......flv
Csépányi Sándor -Trabanton szállni élvezet
Csépányi Sándor - Unchained melody-GHOST
Csepanyi Sandor - Valosag
Csépányi Sándor-Wondeful Life....wmv,-magyar dalszöveg:Kisistók Gyula,-Ózd,2003.
Csépányi Sándor - Wonderful life....Kisistók Gyula önálló magyar dalszövegével
Csépányi Sándor - Words...Szavak...
Csépányi Sándor.-ONLY YOU...!.wmv
Csépányi Sándor...Fly On The Wings Of Love...avi
Csépányi Sándor... I Believer I Can Fly.
Csépányi Sándor...Time To Say Goodbye...magyarul
Csepanyi Sandor / Ejfelkor talalkozunk
Csepanyi Sandor/Milyen szep a vilag
Csepanyi Sandor/ Siras az esoben...
Csepanyi Sandor/Szeretlek en...
Csepanyi Sandor / Wonderful life
Csépányi Sándor : ALICE !
Csépányi Sándor: Reszket a hold....
Csepanyi Sandor;- Oh Julie ...!
Csépányi Sándor A Galss of Champagne 1 pohár pezsgő
Csépányi Sándor All I have to do dream
Csépányi Sándor All by Myself
Csépányi Sándor Are You lonesome tonight
Csépányi Sándor Ballroom Blitz Báltermi villám
Csépányi Sándor Blue Bayou
Csépányi Sándor Blue Eyes
Csépányi Sándor Born To Be Alive
Csépányi Sándor Daydream Believer -Álmodozás Hívő-
Csépányi Sándor Delilah
Csépányi Sándor Éjfélkor találkozunk
Csépányi Sándor Érzés
Csepanyi Sandor Falling
Csepanyi Sandor Falling
Csépányi Sándor Forever Young Örökké fiatal)
Csépányi Sándor Gedeon bácsi
Csépányi Sándor Ghost Nagy út vár rám!
Csépányi Sándor Grease Sandy & Danny
Csépányi Sándor Hands Up Kezeket fel
Csépányi Sándor Hello
Csépányi Sándor Help Yourself
Csépányi Sándor Hogyan tudnék élni Nélküled
Csépányi Sándor Húsz év múlva
Csépányi Sándor I Started A Joke
Csépányi Sándor Imagine
Csépányi Sándor Kismadár
Csépányi Sándor Let's Twist Again
Csépányi Sándor Mandy
Csépányi Sándor Milyen szép a világ
Csépányi Sándor Moody Blue
Csépányi Sándor Nincs szerencsém
Csépányi Sándor Oh, Julie!
Csépányi Sándor Only You
Csépányi Sándor Pinball Wizard Flipper zseni)
Csépányi Sándor Pretty Woman
Csépányi Sándor San Francisco
Csépányi Sándor Szállj a szerelem szárnyán...Fly On The Wings Of Love magyar szöveggel
Csépányi Sándor Táncos zenés est hangfelvétele kazettás magnóval 1999.DECEMBER 5.-ÉN RIÓ DISCO-ÓZD
Csépányi Sándor The Lady In Red A Vörös ruhás hölgy
Csépányi Sándor The Show Must Go On -A shownak folytatódni kell
Csépányi Sándor Tragedy
Csépányi Sándor We are the champions Mi vagyunk a bajnokok)
Csépányi Sándor White Wedding Fehér esküvő
Csépányi Sándor Will Go On Titanic)
Csépányi Sándor és Barátai (Varga Judit & Ignéczi András) - Rómeó és Júlia - Lehetsz király 2y (2
Csépányi Sándor és Ignéczi András - Rómeó és Júlia Párbaj Mercutio halála
Daydream Believer-Csépányi Sándor-.wmv
Egy nap-Rómeó& Júlia duett.wmv-Csépányi Sándor,-Szijjártó Gerda 2006.02.15.ózd, SZIKSZI
Éjfélkor találkozunk ..Csépányi Sándor...0002
Elkezdtem egy viccet...!ének Csépányi Sándor.flv
Fly On The Wings Of Love Énekli Csépányi Sándor
Goodbye Yellow Brick Road Énekel Csépányi Sándor
HELÓ!-ének Csépányi Sándor.wmv,-Kisistók Gyula magyar dalszövegével
Ha ismerném Énekli Csépányi Sándor
Ha ismerném Énekli Csépányi Sándor
Hotel Menthol2004.szept.4.Ózd.wmv Csépányi Sándor és az ózdi "GÁSZI" SHOW táncoslányai
Huncut Karnevál..!+MICIMACKÓ...ének Csépányi Sándor.avi
In Dreams...-ének Csépányi Sándor.wmv
It's Not Unusual by Csépányi Sándor
Kathrin Heift & Csépányi Sándor -2- Kisember
Laza Duó-Hogy mondjam el...
Laza Duo- Zahorecz Zoltán,, Mit tettél velem,,.
Let it be!-Hagy legyen!-ének Csépányi Sándor.wmv
Mamy Blue !.avi,-ének,Csépányi Sándor
Márton Szabina & Csépányi Sándor, "KÉZ A KÉZBEN"... Tóth Miklós és Kisistók Gyula
Márton Szabina & Csépányi Sándor Endless Love
Márton Szabina - Csépányi Sándor - Stumblin In..-Egymásba gabalyodva-
Megegyszer - Varga Judit - Csepanyi Sandor
Megegyszer Varga Judit Csepanyi Sandor
Mikor jossz mar enfelem?.... Csepanyi Sandor
Milyen szép a Világ...flv énekel:Csépányi Sándor
My Boy, Fiam, énekli Csépányi Sándor
NE LÉGY KEGYETLEN!.-ének,-Csépányi Sándor.mpg
Nagy szerelem Duett - Márton Szabina és Csépányi Sándor énekel.flv
Nagy út vár..-GHOST-,énekel Csépányi Sándor.wmv
Netes szerelem-Laza Duó- Tündi
Nincs szerencsém...!-ének Csépányi Sándor.flv
One Night With You Énekli Csépányi Sándor
Only The Lonely,-Csépányi Sándor.wmv
Only You...!-ének: Csépányi Sándor.mpg
Pesti Gigolo~5.avi♥♥♥ CSÉPÁNYI SÁNDOR ÉNEKEL...♥... NETLOGOS BARÁTOM..... ♥♥♥
Pesti Gigolo~5.avi ének:Csépányi Sándor
RADIO GAGA énekli Csépányi Sándor
Rain and Tears énekli Csépányi Sándor
Reszket a hold.... Csépányi Sándor
Running scared - Csepanyi Sandor
Runnung Scared-énekli Csépányi Sándor.wmv
SZA-SA DUETT,Holnap Hajnalig....ének:Márton Szabina és Csépányi Sándor
Silence Is Golden...-Hallgatni Arany!-ének Csépányi Sándor.wmv
Sortilegio-Maria Jose y Alejandro hacen el amor-músic video
Susanna Bottlinger & Csepanyi Sandor.mpg,-ALL I ASK OF YOU!
Sweet Dream Baby!ének Csépányi Sándor.wmv
Születésnapra : Csépányi Sándornak !
THE LADY IN RED Énekli Csépányi Sándor
TRAGEDY...ének Csépányi Sándor.wmv
The wonder of you Énekli Csépányi Sándor
UNCHAINED MELODY...,énekel Csépányi Sándor,2003.Hamburg..wmv
Valosag.mpg-ének:Csépányi Sándor
Varga Judit & Csépányi Sándor - Hajnal
Varga Judit & Csépányi Sándor - Mégegyszer...
Varga Judit & Csépányi Sándor - Moonlight Shadow magyarul Kisistók Gyula magyar dalszövegével
Varga Judit & Csépányi Sándor - Száguldás, Porsche, szerelem
Varga Judit & Csépányi Sándor - Temptation...Life 2007.Borsodnádasd
Varga Judit & Csépányi Sándor - You're the One That I Want-Life videó.2007.08.19.Borsodnádasd
Varga Judit & Csépányi Sándor...Mégegyszer...Life 2007.Borsodnádasd
What a Feeling- Csépányi Sándor
What a Feeling...Milyen érzés...- Csépányi Sándor
YOUR SONG(A Te dalod)- Csépányi Sándor
sortilegio
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Csépányi Sándor - Ebony and Ivory...



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2014. július 9. Nézettség: 341

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal