Rúzsa Magdi

158 videó
Rúzsa Magdolna vagy Rúzsa Magdi (Verbász, Jugoszlávia (ma Szerbia), 1985. november 28.) Fonogram-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté.

Rúzsa Magdi 1985. november 28-án született a vajdasági Verbász városban. Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában. Ennek elvégzése után sikerrel felvételizett a szabadkai Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Tanulmányai végén – fél év szakmai gyakorlat után – államvizsgát tett.
Magdi kisgyerekkorától fogva énekel. Első igazán meghatározó zenei sikerét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi Ki mit tud-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz, a Madness-hez.
2005-ben jelentkezett a Tv2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőkben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdiólemezét is piacra dobta 2006. november 28-án Ördögi angyal címmel.
2007-es évet végigkoncertezte és sikerrel, ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával ami elmondása szerint Kovács Kati Várlak c. dala ihlette a megírásához. A versenyen kilencedik helyezést ért el. A koncertsorozat kiemelkedő eseménye volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az időközben a fővárosba költöző Magdi később DVD-t és hanglemezt is kiadott.
2008. november 5-én jelent meg második önálló stúdiólemeze Iránytű címmel, amely aranylemez minősítést ért el.
2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot.
2010-ben megjelent a "Gábriel" című dala, amely eredetileg egy horvát dal (Doris Dragovic ( Dorisz Dragovity)-Gabrijel) és a magyar változatban is délszláv hangzásvilággal és egy kis gitárjátékkal van megfűszerezve. A dal Geszti Péter magyar szövegével, Novák Péter és Toma Ferenc hangszerelésében hatalmas sláger lett.[1]
2011. november 16-tól önálló estet is tart a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel.[

 
2011 Aréna Zorán Rúzsa Magdi Nekem nem szabad
Ákos és Rúzsa Magdi-Minden most kezdődik el
Ákos és Rúzsa Magdi-Minden most kezdodik el.flv
Bátor dal - Rúzsa Magdi - Fogd a kezem !
Duna HD Fölszállott a páva ajánlója - Rúzsa Magdi
EDERLEZI
Eurovision 2007 Final 08 Hungary *Magdi Rúzsa* *Unsubstantial Blues* 16:9 HQ
Eurovision SC Final 2007 - Hungary - Magdi Ruzsa
Extra duett: Rúzsa Magdolna és a Balkán Fanatik -- Repülj madár-Nagy duett 6. adás
Gabriel, Rúzsa Magdolna.
Gabriel_Ruzsa Magdi_by_MrPetrusgladis.wmv
Hobo és Rúzsa Magdi - Bolondok hajója
Hobo ft. Rúzsa Magdi - Bolondok hajója (fonogram)
I will survive Magdi Rúzsa
Kaszás Attila és Rúzsa Magdi - Fényév távolság
MAGYAR KARAOKE - Rúzsa Magdi - Hip-Hop
MAGYAR KARAOKE Rúzsa Magdi - Vigyázz a madárra
MR2 Szimfonik Live & Rúzsa Magdi - Aprócska blues (2011)
MR2 Szimfonik Live & Rúzsa Magdi - Gabriel (2011)
MR2 Szimfonik Live Rúzsa Magdi - Aprócska blues
Magdaléna Rúzsa - Ha valakit elfúj a szél
Magdaléna Rúzsa - Nem látlak én téged többé
Magdaléna Rúzsa - Vágy
Magdaléna Rúzsa werk film
Magdi Ruzsa - AC/DC - Highway to Hell
Magdi Rúzsa - Most Élsz (Máté Péter)
Magdolna Rúzsa & Félix Lajkó - Hazatér és idő / Homecoming and Time
Magdolna Ruzsa - Aerosmith - Roadrunner
Magdolna Rúzsa - Djurdjevdan
Magdolna Ruzsa Végső vallomás
Magyar Dal Napja - Csík zenekar; Rúzsa Magdi
Még azt mondják - Rúzsa Magdolna - Felix Lajko
One Love - Rúzsa Magdi
Oromkoncert 4.3
Presser Gábor - Rúzsa Magdi - Ferenczi - 2012 - London Scala
Presser koncert - Rúzsa Magdi és Ferenczi György 2012 London Scala
RÚZSA MAGDI -- RÖVID UTAZÁS ..-
RÚZSA MAGDI - GÁBRIEL
RÚZSA MAGDI-Nem maradunk
Rúzsa Magdi & Kaszás Attila - Fényév távolság (klipp)
Rúzsa Magdi & Lofti Begi - Szerelmes vagyok beléd
Rúzsa Magdi, Caramel, Tóth Vera - Megasztárok csatája
Rúzsa Magdi, Kiss Barna dalát énekli a NEMADOMFEL Együttes lemezéről
Ruzsa Magdi,Lajko Felix - Oromkoncert 2006
Rúzsa Magdi - 01. Aprócska Blues
Rúzsa Magdi - 02. Bűnbe estem
Rúzsa Magdi - 02. Csak a zene
Rúzsa Magdi - 03. Hip-hop
Rúzsa Magdi - 04. Nem vagyok jó neked
Rúzsa Magdi - 04. Szeszély
Rúzsa Magdi - 05. Új nap
Rúzsa Magdi - 06. Eltévedt idegen
Rúzsa Magdi - 07. Ciki ez a helyzet
Rúzsa Magdi - 08. Álomangyal
Rúzsa Magdi - 09. Nem vagy egy szent
Rúzsa Magdi - 09. Szembejövő sáv
Rúzsa Magdi - 10. Nem baj
Rúzsa Magdi - 11. Hinta
Rúzsa Magdi - 11. Nekem nem szabad
Rúzsa Magdi - 12. Még egy dal
Rúzsa Magdi - 13. A sors a neved
Rúzsa Magdi - 13. Hallgató
Rúzsa Magdi - 14. Vigyázz a madárra
Rúzsa Magdi - Adio
Rúzsa Magdi - Aprócska blues - Extra (A Dal - Eurovision - 2012.02.04.)
Rúzsa Magdi - A száj, a szem, a kéz
Rúzsa Magdi - Beteg a világ
Rúzsa Magdi - Beteg a világ (Mad World)
Rúzsa Magdi - Boban Markovic - Ederlezi
Rúzsa Magdi - Búcsú Budapesttől
Rúzsa Magdi - Csak a bolond remél 2012
Ruzsa Magdi - Ederlezi - Goran Bregovic.avi
Rúzsa Magdi - Édes, veszélyes élet (Kaméleon filmzene)
Rúzsa Magdi - Édes veszélyes élet (HD) [Nemzeti Vágta]
Rúzsa Magdi-Gabriel
Rúzsa Magdi-Gabriel
Rúzsa Magdi- Gabriel
Ruzsa Magdi - Gábriel
Rúzsa Magdi - Gabriel
Rúzsa Magdi - Gabriel
Ruzsa Magdi - Gábriel
Rúzsa Magdi - Gábriel ( Élő a Megasztár 5/10. döntőben )
Rúzsa Magdi - Gabriel.wmv
Rúzsa Magdi - Ha én rózsa volnék
Rúzsa Magdi - Help ( Kapcsolat koncert 2007 )
Rúzsa Magdi - Highway to Hell (AC/DC) T-Mobile Kapcsolat koncert
Rúzsa Magdi - Hip-Hop
Rúzsa Magdi - It's My Life
Rúzsa Magdi - I will survive - DÖNTŐ
Rúzsa Magdi - Led Zeppelin Mix
Rúzsa Magdi - Most Élsz
Rúzsa Magdi - Most Élsz
Rúzsa Magdi - Most élsz
Rúzsa Magdi - Nekem nem szabad (lyrics)
Rúzsa Magdi - Nem vagyok jó neked
Rúzsa Magdi - Non, je ne regrette rien
Rúzsa Magdi-Non,je ne regrette rien
Ruzsa Magdi - Presser Gabor Miert mentel el
Rúzsa Magdi - Queen Mix
Rúzsa Magdi - Rövid Utazás
Rúzsa Magdi - Székelyudvarhely Városnapok 2012 SoundStudio hangosít
Rúzsa Magdi - Székelyudvarhely Városnapok 2012 SoundStudio hangosít
Rúzsa Magdi - Tárd ki a szíved Székelyudvarhely Városnapok 2012 SoundStudio hangosít
Rúzsa Magdi - Tárd ki a szíved Székelyudvarhely Városnapok 2012 SoundStudio hangosít
Rúzsa Magdi - Time after time
Rúzsa Magdi - Una notte a Napoli
Rúzsa Magdi - Unsubstantial Blues
Rúzsa Magdi - Vágy
Rúzsa Magdi - Vigyázz A Madárra
Rúzsa Magdi: Édes, veszélyes élet (Kaméleon, filmzene)
Rúzsa Magdi: Elindultam szép hazámból
Rúzsa Magdi: Gábriel
Rúzsa Magdi: Gábriel
Rúzsa Magdi: Most élsz
Rúzsa Magdi: Sors a neved
Rúzsa Magdi: Tárd ki a szíved! Karácsonyi dal 2011 (T-mobile reklám)
Ruzsa Magdi Eurovision Final 2007
Rúzsa Magdi Kapcsolat koncert - Nem vagyok jó neked
Rúzsa Magdi Nekem nem szabad lyrics
Rúzsa Magdi Székelyudvarhely Városnapok 2012 SoundStudio hangosít 00457
Rúzsa Magdi a Lévai kislexikonban (teljes)
Rúzsa Magdi az A la Carte asztalánál
Ruzsa Magdi bemutatkozik
Rúzsa Magdi estjének dalai - A szem, a száj, a kéz ( Magdaléna Rúzsa )
Ruzsa Magdi koncert Brasso 2011
Rúzsa Magdi sings Enya
Rúzsa Magdolna & Csík Zenekar - Egyszer
Rúzsa Magdolna & Csík Zenekar - Fehér Galamb
Rúzsa Magdolna & Csík Zenekar - Rock and Roller
Rúzsa Magdolna & Csík zenekar Álomarcú lány M1 Legenda LGT est)
Rúzsa Magdolna & Presser Gábor - Egyszer
Rúzsa Magdolna & Presser Gábor - Nekem nem szabad (részlet Magyar dal napja 2011-09-11)
Ruzsa Magdolna - ABBA: The winner takes it all
Rúzsa Magdolna - Beteg a világ - M2 - 2012
Rúzsa Magdolna - Boldogság Van...
Rúzsa Magdolna - Csak A Bolond Remél
Ruzsa Magdolna - Ederlezi - Zorán koncert M1 - 2012
Rúzsa Magdolna - Egyszer
Rúzsa Magdolna - Felmegyek a hegyre
Rúzsa Magdolna - Fogd Be És Táncolj!
Rúzsa Magdolna - Gabriel (M1 Fonogram 2010-02-10)(HQ).flv
Rúzsa Magdolna - Jó Reggelt Boldogság
Rúzsa Magdolna - Lélek Boulevard
Rúzsa Magdolna - Ná-Ná-Ná
Rúzsa Magdolna - Nélküled (Official Audio)
Rúzsa Magdolna - Nem Kelek Már Fel
Rúzsa Magdolna - Nevetni Magadon
Ruzsa Magdolna - Queen - I Want to Break Free
Rúzsa Magdolna - Szabadulj El!
Rúzsa Magdolna - Szerelem
Rúzsa Magdolna - Tárd ki a szíved (Official Music Audio)
Ruzsa Magdolna - Torres Daniel - Fegyverem az adrenalin
Rúzsa Magdolna - Vágy - Duna TV Mága show
Rúzsa Magdolna - Viaszmadár
Rúzsa Magdolna és Presser Gábor - Nekem nem szabad - Vígszínáz 2011
Ruzsa és Lajko - Lassan Kocsis
a Rúzsa Magdi - Vigyázz a madárra
ruzsa magdolna ederlezi (goran bregovic) - indavideo.hu
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 

Rúzsa Magdolna - Egyszer



Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Feladás dátuma: kedd, 2012. november 13. Nézettség: 1,489

   


Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal