Rákóczi-vár (Sárospatak)


Rákóczi-vár (Sárospatak)

Igen régi múltra tekint vissza ez a terület, ahol a folyó menti részek ideális letelepedési helyszínül szolgáltak az embereknek. A Kárpát-medencében 896 után új hazára lelt magyar törzsek birtokba vették a Bodrog és Tisza környékét is, ahol főként állattartással és földműveléssel foglalkoztak. A régészeti kutatások napvilágra hozták a kicsiny, még falusias település első katolikus templomát, egy rotundát {körtemplomot}. Az Árpád-házi uralkodók idejéből származó oklevél szerint lakossága a szombati napon tartotta a hetipiacot, ami arra utal, hogy ez számított környék központjának. 1201-ből ismert Imre király kiváltságlevele, amelyet a Bodrogolasziban letelepített vallon származású hospesek {vendégek} számára adatott ki. A helybeli hagyomány szerint a sárospataki királyi udvarházban született II. Endre leánya, a később szentté avatott Erzsébet. A helység vagyoni gyarapodására utal, hogy 1230 körül a domonkos szerzetesrend felépítette a Szent Vincéről elnevezett kolostorát. Sárospatak virágzását az 1241 – 42-es tatárjárás törte derékba, amikor a mongol könnyűlovasok serege a muhi csatában legyőzte a magyarokat. A vérszomjas tatárok kifosztották és legyilkolták a védtelen keresztény lakosságot, házaikat felperzselték. Az erdők mélyére menekültek csak a nomádok kivonulása után merészkedtek elő, hogy az elpusztult lakóházaikat újjáépítsék. Segítségükre siettek a IV. Béla király hívására külhonból érkezett újabb telepesek. Egy kővárat is emeltek a közeli sátoraljaújhelyi Várhegyen. A kora középkori oklevelekben „castrum Patak” néven szerepelt, ezért régebben úgy vélték, hogy ez emelkedett a Bodrog mentén. Erre a tévedésre Détshy Mihály művészettörténész hívta fel a figyelmet, az ő kutatásai adtak választ a két erődítmény közötti földrajzi távolságára. 

1301-ben férfiágon kihalt az Árpád-házi uralkodók sora. Az országot darabokra szaggató tartományurak közül Aba nembeli Amadé nádorispán uralta a zempléni vidéket, neki engedelmeskedtek a fegyveres erővel leigázott kisebb nemesek és lakosok. A kassai szász polgárok 1311-ben megölték a felettük zsarnokoskodni akaró Amadét, fiait pedig foglyul ejtették. Miután Anjou Károly király közvetítésével visszanyerték szabadságukat, a bosszúszomjas Amadé-fiak fegyvereseikkel sikertelen rablótámadást intéztek Sárospatak királyi települése ellen, amit a helybeli lakosság, Petenye fia Péter báró és a Baksa nemzetség közösen megvédtek. Az Abák hatalmát a következő esztendőben, a rozgonyi csatában végleg megtörték. Ezzel a Bodrog folyó vidékén végleg megszilárdult a rend, az egykori tartományurak váraiban már királyi katonák vigyáztak. 

A XIV. században Patak királynéi uradalmi birtokként szőlőtermelő mezővárossá emelkedett, amit 8 – 9 tagú tanács {2 – 3 bíró és 6 esküdt} irányított, fellebbezési hatósága pedig a királynéi tárnokmester volt. Egyházi téren közvetlenül az esztergomi érsekség alávetésében állt, míg tizede a helyi plébánost illette. A pataki igen jövedelmező plébániát éppen ezért az Anjou uralkodók az udvari papság közül kikerülő egyházfinak juttatták. A főként szőlőműveléssel és kereskedelemmel foglalkozó polgárság vagyoni gyarapodását jól jelzi, hogy a kicsiny rotundát lebontva, annak közvetlen közelében egy nagyméretű gótikus plébániatemplom építésére adtak megbízást. 

A viszonylag távoli, királyi függésben Luxemburgi Zsigmond trónra lépése után történt nagy változás. Az uralkodó erősíteni kívánva magyarországi párthíveinek táborát, Sárospatakot Perényi Miklós szörényi bánnak adományozta oda. Később Pálóczi György esztergomi érsek kezébe került át. 1440 körül az ország felvidéki vármegyéibe magukat befészkelő cseh husziták kaparintották meg, akik az egyik kolostort erődítménnyé alakították át. Uralmuknak 1458. augusztusában Rozgonyi Sebestyén királyi lovászmester, Héderváry egri püspök és Magyar Balázs báró egyesített csapatai vetettek véget, akik a sárospataki csatában bekerítették és teljesen szétverték Giskra két legjobb zsoldosvezérének, Axamitnak és Talafuznak mintegy 2500 főnyi hadát. A sárospataki birtok ismét visszakerült a jogos birtokosa, a Pálóczi bárói család kezébe. 

Hunyadi Mátyás király idejéből ismert egy 1465-ös oklevél, amiben engedélyt adott Pálóczi László országbírónak {1470 +}, hogy Sárospatak mezővárosának északi végén, a "Hécén" {ma Széldomb} álló udvarházukat vár módjára megerősíthesse. A bárói család másik ága a település D-i végén építetett ugyanekkor egy udvarházat magának. Talán ezt nevezték a XVI. századi források Bodrog parti Palotának. A törökkel vívott 1526-os vesztes mohácsi csatában elesett Pálóczi Antal báró Zemplén vármegye főispánja, akivel fiú utód hiányában, kihalt a dúsgazdag família. Antal bárót, akinek holttestét a csata után az özvegynek sikerült elhozatnia, Mihály nevű testvérével egyetemben a pataki plébániatemplomban temették el egy díszes síremlék alá. Az országban kitört belháborús anarchia idején a szomszédos földesúr Perényi Péter abaúji főispán a fegyvereseivel elfoglalta a Pálóczy özvegy birtokait. Mivel Péter báró, mint koronaőr élvezte Szapolyai János király teljes kegyét, sikerült a bitorolt javakra megerősítő adománylevelet is kapnia, sőt még az erdélyi vajda méltóságára is kinevezte. 

Egy 1528-as ostromban dőltek romba a Pálóczi-várkastély falai. Ennek pótlására 1534-ben Perényi Péter nagyúr, koronaőr parancsot adott egy új vár építésére a Bodrog-folyó menti magaslatra. A töröktől veszélyeztetett délvidéki birtokai helyett itt szándékozott létesíteni új rezidenciáját. A hatalmas védőfalakkal rendelkező, 20 x 20 méteres alapterületű, többszintes lakótorony a tetőzetét fedő vörös zsindelyek után kapta a „Vörös-torony” elnevezést. Melléje húztak fel egy lakóépület, amit várfallal oltalmaztak. Ugyanígy erős kőfalakkal kerítették el a város egy részét is, ami a továbbiakban külsővárként szolgált a földesúr számára. Perényi Pétert 1542-ben Habsburg Ferdinánd király parancsára börtönbe vetették, ahonnét csak hat esztendő múltán, halálos betegen szabadult ki. Fiának, Gábornak az uralkodó megbocsátott, aki folytatta apja pataki építkezéseit. Erről a fennmaradt ajtó és ablaknyílások reneszánsz ízlésű évszámai tanúskodnak. 1567-ben Perényi Gáborral kihalt a főnemesi família nádori-terebesi ága, fiú örökös hiányában a pataki váruradalom is visszakerült a királyi Kamara kezelésébe. A fényes főúri rezidencia, amelyben, a további évtizedekben várkapitányok laktak, a karbantartás és nemtörődömség miatt pusztulni kezdett. Az egykorú feljegyzések szerint csak a legfontosabb munkákat végezték el a várfalakon és egyéb védőműveken. Romlását Dobó Ferenc állította meg, aki százezer aranyért vette zálogba a pataki váruradalmat. Csak nyúlfarknyi epizódot jelentett a vár történetében 1584 decembere, amikor Balassi Bálint és fegyveresei elfoglalták, miután titokban házasságot kötött Dobó Ferenc leányával, Krisztinával, az egyik pataki részbirtokossal. Sikere azonban nem tartott sokáig, mivel a fellármázott és fegyverre kapott helyi lakosság estére elűzte őket. 1571 körül Angelini itáliai hadmérnök mérte fel védőműveit, amelyek által a környék legerősebb várának számították. Dobó Ferenc magtalan halálával ismét királyi kézbe került, értékeit elszállították falai közül. 1604 végétől a Habsburg császári és királyi ház uralma ellen felkelt Bocskai István hajdúkatonái álltak strázsát falain. Rövidesen elérkezett a sok háborúságot látott épület virágkora, mert Lórántffy Mihály főnemes vette zálogba. Az ő leánya, Zsuzsanna feleségül ment I. Rákóczi Györgyhöz, aki nagyarányú bővítésekbe fogott. A korabeli feljegyzések szerint a földesúri család folyamatosan építkezett a nagy kiterjedésű épületeken. Újabb bástyákat is létesítettek, de a kényelmi szempontokkal is törődtek, emeletet húzva a korábbi lakóépületekre. A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1619-től indított indított Habsburg ellenes hadjáratok idején Sárospatak kiindulási bázisát jelentette az erdélyi csapatoknak, míg a földesura, I. Rákóczi György viselte a vármegyék nemesi hadainak fővezéri tisztét. György úr többször is vendégül látta a pataki várában az erdélyi fejedelmet és kíséretét. 

1620-ban I. Rákóczi György földesúr egy ágyúöntő műhelyt létesített Patakon, aminek nyomait megtalálták a belsővár előtti területen. Miután 1630-ban György urat megválasztották Erdély fejedelmévé, elköltözött pataki várából, ami azonban megtartotta fontosságát, mint a királyi Magyarország és Erdély között félúton lévő erődítmény. Korabeli leírás szerint 1639-ben felrobbant a Vörös-toronyban őrzött lőpor, ami megrongálta annak keleti részét. A helyreállítás során itt alakítottak ki egy keleti fali csempékkel díszített „bokályos szobát”, ahol az erdélyi fejedelem méltóképpen fogadhatta vendégeit. Ugyanakkor fokozták az erődítmény védelmi képességét, felépítették az Új-bástyát, valamint a Párkányban kialakították a kazamatás ágyúlőréseket. 

Sárospatak városában telepítették le a Felvidékről vallásuk miatt elűzött morvaországi habán iparosokat, főként fazekasokat, aki tovább gazdagították a település fejlett kézműiparát. 1650-ben Comenius cseh tudós és politikus költözött ide, aki négy esztendeig alkotott Patakon. A református szellemet terjesztő könyveket a Lórántffy Zsuzsanna úrnő és fia Rákóczi Zsigmond alapította nyomda állította elő. A védelem fokozása miatt 1656-ban Lórántffy Zsuzsanna úrnő ágyúkat kívánt elhelyeztetni a lakótorony tetejére, ezért a harmadik emelet magasságában egy hatalmas, lőrésekkel ellátott ágyúteraszt építtetett. A hatalmas teher hordozására be kellett boltoztatni a második emeleti nagytermet. Az ágyúterasz súlyát csak növelte az ekkor létesített négy sarkon elhelyezett fiatorony is. 

1660 után Sárospatakon a törökkel vívott vesztes szászfenesi csatában szerzett sérüléseibe belehalt II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia rendezte be szállását. A bigott katolikus, Habsburg-hű úrnő parancsára elűzték a pataki református kollégium tanárait és diákjait. Bár 1664-ben, a szentgotthárdi csatában döntő vereséget mértek a törökre, a Bécsi Udvar mégis igen hátrányos feltételekkel békét kötött velük. Az ezen felháborodott magyar főurak Wesselényi Ferenc nádorispán vezetésével összeesküvést szőttek, amelybe belekapcsolódott I. Rákóczi Ferenc főnemes, Sárospatak földesura. A helybeli legendák szerint a "Sub Rosa" teremben zajlottak titkos megbeszéléseik. Tervük leleplezését véres megtorlás követte, amelyet Ferenc úr csak hatalmas váltságdíjjal és a német zsoldosok váraiba történő beengedésével tudott elhárítani a feje felől. Tőlük az időközben megözvegyült Zrínyi Ilonát feleségül vevő Thököly Imre kurucai foglalták el 1682-ben. A török szultántól koronát kapó kuruckirály parancsára Patakon visszaadták a református kollégium elkobzott javait a visszahívott professzoroknak és diákoknak. A hanyatló Oszmán birodalommal együtt azonban rövidesen leáldozott a felkelők szerencsecsillaga is, Patak várába 1685 októberében császári sereg vonult be. Egy 1694-es adat szerint a külsővárban Habsburg katonaság tanyázott, míg a belsővár palotáiban II. Rákóczi Ferenc sárosi főispán lakott személyzetével, aki akkoriban vette feleségül Karolina Amália hercegnőt. Alig három esztendő múltán az egyre fokozódó Habsburg elnyomás, ami a pórnép számára állandó katonai jelenlétet, adókat és porciót jelentett, felkeléssé fokozódott. A népi mozgalom élére Bajusz Gáspár tokaji huszárkapitány, Szalontai György a Rákóczi-birtok Végardó bírája valamint egy volt regéci gyalogoshadnagy, Tokaji Ferenc került. 1697. június 30-án a sátoraljaújhelyi vásárban levágták 25 pataki zsoldost, majd éjszakai rohammal megszállták a mindössze hét zsoldossal és a jezsuita szerzetesek szolgáival védelmezett Patakot. Ugyanekkor más felkelők a tokaji császári őrséget lepték meg. A hegyaljai felkelők megpróbálták megnyerni a felkelés vezérének a Szerencsen tartózkodó fiatal II. Rákóczi Ferenc herceget, aki azonban a családjával együtt Bécs városába menekült el. A kurucok azonban nem tudták kezdeti sikerüket tovább fejleszteni, a felvonuló túlerő elől rövidesen kénytelenek voltak elmenekülni. A Patakra bevonuló császári katonák teljesen kifosztották a belsővár palotaépületét, amit pedig a felkelők nem bántottak. 1701-ben azonban a fiatal Rákóczi herceget tetten érték a Habsburg Lipót császár ellenségének számító francia XIV. Lajos királlyal való szervezkedésben. Letartóztatták és Bécsújhely várába zárták be, ahol a felségsértésért járó kivégzést csak a szökése tudta megakadályozni. Pataki várában 1702-ben súlyos károkat okozott a Haditanács által kimondott robbantások. A külsővár bástyáit ekkor rombolták le, míg a Vörös-torony tetőzete vagy ekkor, vagy a 1703-as tűzvészben semmisült meg. 

II. Rákóczi Ferenc zászlaja alatt 1703-ban kitört szabadságharc során Orosz Pál ezereskapitány fegyveresei vonultak be Patakra. A kuruc csapatok bevonulásának estéjén a belsővár palotaszárnyai a tűz martaléka lett. A valószínűleg gyújtogatás miatt kitört tűzben a zsindelytetők leégtek, a famennyezetes főnemesi szobák díszes berendezései megsemmisültek. A nagyságos fejedelem csak 1707-ben látogatott el családi rezidenciájába, ahol elszomorodva szemlélte meg a lerombolt erődítéseket és a kiégett gyermekkori otthonát. A következő esztendőben az országgyűlés rendjei üléseztek Sárospatakon, ahol a megbeszélések középpontjában a jobbágykatonák szabadsága és a közteherviselés állt. Az ülésekre valószínűleg a tető nélküli Vörös-torony felső nagy termében került sor. December 19-én hadbírósági ítélet alapján a pataki belsővár udvarán kivégezték az árulással vádolt Bezerédy Imre brigadérost és sógorát Bottka Ádám alezredest. A többi elitéltnek végül a nagyságos fejedelem megkegyelmezett. A romladozó erődítmények kijavítására nem történtek intézkedések, mert Rákóczi a sokkal jobban védelmezhető Munkácsban látta az utolsó reményét. Így 1710 novemberében ágyúlövés nélkül szerezték meg a császáriak. 

Az elkobzott Rákóczi uradalmak közül a pataki birtokot az osztrák Trautsohn herceg kapta meg a Habsburg császár és királytól. A korabeli feljegyzések szerint a pusztulófélben lévő belsővárban az uradalom hivatalait, raktárait és a tisztviselők szállásait rendezték be, ahol csak a lakhatáshoz való legszükségesebb javításokat végezték el. 1737-ben a külsővár épületei között kitört tűzvész átterjedt a belső palotára is, aminek leégett a zsindelyteteje. Az elkövetkező időszakban a legfontosabb helyreállítási munkálatokat hajtották végre. A legtöbb helyiségében az uradalom népe által beszolgáltatott gabonát tárolták. A romos állapotú várkastélyt 1806-ban a német Bretzenheim herceg szerezte meg, aki utasítást adott a helyreállítási munkák megkezdésére, hogy mielőbb ideköltözhessen. A hatalmas pénzbe kerülő építkezések során a nyugati oldalon lévő bejáratot kétszer is áthelyezték. A déli szárnynak a Vörös-toronyhoz csatlakozó végét a pince boltozatáig lebontották és a várudvart a "Párkány" udvara felé megnyitották. Ugyanekkor került sor a belsővár előtti szárazárok feltöltésére is. Az udvari homlokzatok elé boltíves folyosók épültek. 1875-ben a Windischgratz osztrák főnemesi család tulajdonába került át a pataki birtok. Az elhagyatottan álló Vörös-toronyból kibontott reneszánsz ajtó és ablakkereteket a palotaszárnyak szobáiba építették be. 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. március 13.
Nézettség: 3,012 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Podolin vára Következő cikk: Regéc vára

Forrás:
www.varak-hrady.eu


   







Tetszik 1 és még 1 tag kedveli





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: