Bonchida a Kolozsvár-Dés útvonal közelében fekszik, nem messze a Kis-Szamostól, Kolozsvától ÉK-re. A középkorban Doboka vármegyéhez tartozott, ennek egyik legfontosabb települése volt. Első hiteles írásos említése 1263-ból való. Ekkor Bonchida földje Csák nb. Máté birtokában volt. István ifjabb király földbérmentességet adott az ide betelepülőknek mintegy elősegítve Bonchida újbóli benépesülését a tatárjárás okozta elnéptelenedést követően. A 14. század elején Kán László erdélyi vajda birtokába kerülhetett, akinek itt egy udvarháza is volt. Kán László erdélyi hatalmának felszámolását követően a bonchidai birtok királyi tulajdonba került, s mint ilyen az erdélyi vajdák rendelkeztek vele, akik többször is kelteztek innen okleveleket. Bonchida 1387-ben került a Losonci Bánfi család birtokába, amikor Zsigmond király a falut Losonci Tamás fiának, Dénesnek adományozta. A 15. században Bonchida már mezőváros. A család ekkor minden bizonnyal itt saját udvarházzal is rendelkezett, ami 1512-ben szerepel először írott forrásban. Erről az udvarházról nem tudunk semmit. Elképzelhető, hogy a mostani kastély helyén állt.
A jelenlegi kastély tulajdonképpen három évszázad építkezése során nyerte el végső formáját, amire első adataink a 17. századból valók. E három évszázad alatt az épületkomplexum többször átalakult, éppen ezért megnevezése is változik. Kezdetben egy udvarház volt, amit a 17. században olyan mértékben erődítettek, hogy nem annyira erődített udvarháznak, mint inkább várnak nevezhetünk. A későbbi építkezések során a vár gyakorlatilag elveszítette erődítés jellegét, és Erdély egyik legimpozánsabb kastélyává lett átalakítva.
A jelenlegi kastély közvetlen előzménye az az épület volt, amit Bánfi Dénes (+1674) épített, illetve erődített a 17. század közepén. Dénes Apafi Mihály fejedelem korának egyik kulcsfontosságú alakja volt, sőt felesége, Bornemisza Kata révén a fejedelemmel sógorságba került. Kolozs és Doboka vármegyék főispánja, Kolozsvár, Szamosújvár és Somlyó várak főkapitánya tisztét is betöltötte. Alakját Jókai Mór is megörökítette Erdély aranykora c. regényében. A nagybefolyású erdélyi arisztokrata kétségtelenül méltóságának megfelelően alakította át családi rezidenciáját. Találóan írta róla Cserei Mihály: Naponként nagyobb splendorral kezdé udvarát nevelni, el annyira, hogy a fejedelem udvarát adaequalja vala, nem számmal ugy, mint pompával, maga is minden napon fejedelmi köntösben mutogatja magát, kivált minekutánna a baronatusi titulust publicáltatta. A 17. század közepén Rettegi György arról számolt be, hogy Dénes a kastélyt a közeli dobokai vár köveiből építette. Sajnos ebből a reneszánsz épületből semmi nem maradt meg, a későbbi építkezések során teljesen elbontották, illetve átalakították. Talán az ő nevéhez kapcsolódik a szabályos alaprajzú vár kialakítása négy kerek saroktoronnyal, ami magába foglalta a korábbi udvarházat, K-i oldalán kaputoronnyal. Ennek a várszerűen erődített udvarháznak a struktúráját nem sokkal később Bánfi Dénes fia, György (1661-1708) változtatta meg.
A Habsburg birodalom kötelékébe került Erdélyben Bánfi György lett a bécsi udvar egyik legfontosabb támasza. 1692-ben őt nevezték ki Erdély első gubernátorának és ugyanebben az évben birodalmi grófi címet is kapott. Bonchidai rezidenciája kétségtelenül nem felelt meg, sem a gyakorlati, sem a reprezentációs elvárásainak, és hozzálátott a korábbi vár átalakításához. Az átalakítás lényege abban állt, hogy a szabályos alaprajzú vár falainak mentén palotaszárnyak építésébe kezdett. Ez azt bizonyítja, hogy a rezidencia vár jellege fokozatosan megszűnt és az egész építmény kastély jelleget kezdett ölteni. Ezekről az építkezésekről tanúskodik egy 1703-as feliratú ajtókeret-töredék. A munkálatokat a Rákóczi-szabadságharc szakította félbe. A szabadságharc idején a vár hol a kurucok, hol a labancok támaszpontja volt. A harcok során a vár meg is rongálódott, különösen Csáki István kuruc katonái szándékos pusztítása révén. A háborús állapot megszűnését követően az építkezéseket a gubernátor idősebbik fia, György (1689-1735) folytatta. Az akkori állapotokról jól tanúskodik egy 1736-ban készült leltár, amiből egy korábban megrongálódott illetve egy épülőfélben levő kastély képe bontakozik ki. A leltárban utalás történik a 17. századi reneszánsz épületekre is.
A még be nem fejezett kastélyt örökölte Bánfi Dénes (1723-1780) főlovászmester, akinek nevéhez két olyan fontos építkezés kapcsolódik, amely mind a mai napig meghatározza a kastély alakját: a korábbi szabályos alaprajzú kastély elé egy patkóíves alaprajzú épületegyüttest épített, ami egy díszudvart fogott közre, az É-i várfal mentén pedig egy új emeletes szárnyat emelt. Dénes 1747-ben kezdett a kastély barokk átalakításához. Első lépésben a kastély főbejáratának monumentalitását volt hivatott emelni egy alaprajzában patkóra emlékeztető építmény, amely a kastély K-i oldalához épült. Ez az oldal korábban is főbejáratként szolgált, tengelyében egy kaputorony állt. Az új építmény egy majdnem ugyanakkora udvart (díszudvart) zárt magába, mint a kastély udvara (ezentúl belső udvar). A patkóív tengelyében lett kialakítva a kastély új főbejárata. Innen vezetett az út a falu központjába, amely mentén Bonchida templomai sorakoztak. Ennek a nagyszabású építkezésnek a tervezője Peter Grimmer volt, a főbejárat feletti attika szobrait pedig Johann Nachtigall készítette. Másfelől megkezdődött a kastély É-i szárnyának is a kiépítése. Erre, illetve egy üvegház építésére Johann Eberhard Blaumann kapott megbízást, aki a család kolozsvári palotáját is tervezte. Dénes halála nem vetett véget az építkezéseknek, ezeket fia, Bánfi György (1747-1822) kormányzó folytatta. Johann Eberhard Blaumann, Leder József majd Johann Sommer vezetésével elkészült az É-i szárny, a díszlépcsővel és díszerkéllyel. Az erkély fölött elhelyezett emléktábla szövege:
RESTAURARI CURAVIT COMES GEORGIUS BANFFI L. B. DE LOSONTZ S. C. R. A. M. CAMERARIUS INSIGNIS ORD. S. STEPHANI REGIS AP(OSTO)LICI COMENDATOR HUNGARICO ET TRAN(SILVA)NICO AULICUS CANCELLARIUS ANNO 1784
(Megújíttatta gr. Bánffy György losonci báró ő legszentebb császári, királyi és apostoli felsége kamarása, a nevezetes Szent István apostoli királyról elnevezett rend parancsnoka, magyar és erdélyi udvari kancellár az 1784. évben) (Kovács András).
A család utolsó nagy építkezője Bánfi József (+1858) volt, akinek szinte teljes vagyonát felemésztette a nagy vállalkozás. Lebontotta a reneszánsz kaputornyot és ezáltal a kastély két udvarát egybenyitotta, viszont megszakította a K-i szárny folytonosságát. Ennek, illetve a Ny-i szárnynak a homlokzata az 1830-as években lett kialakítva részben klasszicista stílusban. A bontásból nyert anyagból a kastély főbejáratának közelében malmot épített, amit a Kis-Szamosból idevezetett víz működtetett. Most lett kialakítva a korábbi kert helyén az angol kertekre emlékeztető romantikus ihletettségű új park. Életének vége fele (1855 táján) Kagerbauer Antal tervei alapján a Ny-i szárny is elnyerte végső alakját: É-i felének parkra néző homlokzata neogótikus külsőt kapott, a D-i része, ami konyhaként működött, szintén most épült meg, rajta óratoronnyal. A két historizáló homlokzat és az előtte húzódó park az egyik legszebb romantikus hangulatú tér volt Erdélyben.
Bánfi József, mivel a hatalmas építkezésre ráment a vagyona, kénytelen volt a birtokot a család bárói ágának, pontosabban báró Bánfi Miklósnak eladni. Utóbb ő is grófi címet nyert. Az 1921-es földreform következtében a család a bonchidai uradalomnak csak egy kis hányadával maradt. Utolsó birtokosa Bánfi Miklós író volt, a két világháború közötti Erdély egyik legfontosabb közéleti személyisége. A második világháború vége felé szerepet vállalt a románokkal kezdeményezett béketárgyalásokban, amiért bosszúból az 1944-ben visszavonuló német csapatok felgyújtották a kastélyt. Elpusztult a család több évszázados levéltára és könyvtára, a festmények, melyek közül az ország történetében fontos szerepet játszó Bánfiak portréi voltak különösen fontosak, az évszázadok során felhalmozott családi kincsek és a felbecsülhetetlen értékű lakberendezés. A belsők szépségéről és igényességéről ma már csak az 1944 előtt készült fényképek tanúskodnak. 1944 után a romos kastélynak néhány helyiségében boltok és raktárak működtek, végül ezek is megszűntek. Az 1960-as években a román Műemléki Igazgatóság próbálta meg a kastélyt konzerválni. Távlati sikere a beavatkozásnak nem volt. Állapotának további romlását elsősorban az idézte elő, hogy a falu nem gondoskodott a karbantartásáról. Az 1990-es évek második felében újból megkezdődött a konzerválás, illetve helyreállítás, a román és magyar állam közös terve alapján. A jelen pillanatban ez is szünetel.
A kastély Ny-i főbejárata a falu központjába vezető útra tekint. A kapu felett a Bánfi család grófi címere állott, a címer fölött attika, amelyet két gigász és az éggömböt tartó Atlasz szobra díszített. A kapun keresztül lehet bejutni a díszudvarra. Az udvart balról az istálló (32 lóra), jobbról a lovarda határolt, mindkettő gazdagon faragott ajtóval. Az istálló ajtaja ma is áll, Johann Nachtigall műve. Felette Helios szobra helyezkedik. Az udvar két íves szárnyát szintén attika díszítette, gazdag szoborgalériával. A szobrok egy része Kolozsváron van a Történeti és a Szépművészeti Múzeumban, néhány a református papi lakon. A régi kaputorony elbontása óta a díszudvar és a kastély belső udvara egybe van nyitva. A belső udvar meghatározó épülete az É-i szárny. D-i és É-i homlokzatán díszes kapu helyezkedik. Az udvarra tekintő D-i kapu fölött található a díszerkély, az építési felirat, az egészet pedig három szobor koronázta. A falura tekintő É-i kapu ünnepélyes kialakítása kettős lépcsőfeljárattal úgyszintén a kívülről érkező felé tanúsított reprezentációs igényt testesíti meg. Itt voltak berendezve a család lakosztályai. A kertre néző neogótikus homlokzat kialakításával itt rendezte be lakosztályát Bánfi József. Az istállóhoz kapcsolódó DK-i szárnyban volt berendezve a család nagyon gazdag könyvtára. A DNy-i toronyhoz épült a kastély konyhája. Kertre tekintő homlokzatához óratorony csatlakozik. Ezt szintén Bánfi József építette, aki ezáltal az egész kertre tekintő homlokzatnak ugyan kontrasztos de egyben egységes jelleget biztosított. Keleti irányban húzódik a kastélynak ma már teljesen elhanyagolt parkja. A parkot sétányok (allék) tagolták, amelyeket a őket szegélyező fákról neveztek el. A parknak tava is volt, mellette halászkunyhóval, gloriette, egy kis templom, obeliszk stb., vagyis az angol kertek teljes kelléke.
