Az országunk területén emelkedő középkori váraknak változatos sor jutott osztályrészül a történelem viharos évszázadai során. Míg legtöbbjüket a hadi célok megszűntével lerombolták és maradványaikat építőanyagul széthordták a környéken élők, addig némelyeket a tulajdonos földesúri család annyira átformált, hogy teljesen eltűntek a védőművei. Ezek közé tartozik a dunántúli Zalaszentgrót városában található épület is, amelynek feledésbe merült múltja csak az 1974-es régészeti kutatások során tisztázódott. 

Magáról a településről Árpád-házi IV. Béla király által 1247-ben kiadott oklevélből értesülünk első ízben, ekkoriban a Türje nemzetség szállásterületéhez tartozott. Az ő leszármazóik veszik fel nemesi családnévül a „Szentgróti” nevet, majd a környékbeli jobbágyfalvakat összefogó uradalom központjául egy erődített szállást emeltetnek. 

A 13. század végén már várként (latinul castrum) szerepelt a forrásokban. Ismerjük a földesúri família tagjai között létrejött birtokosztályt is, amiben Tamás fia Fülöp és Dénes fia Dénes vetette papírra a megegyezésüket. Az 1300-as évek elején évtizedekig az önálló tartományt kialakító Kőszegi nemzetség bitorolta, tőlük csak az ország egyesítő Károly Róbertnek sikerült visszafoglalnia. Az 1440-es években Bánffy Pál főnemes fegyveresei élén lerohanta és évekig megszállva tartotta, tőle csak hosszas pereskedés után tudta visszaszerezni jogos ura. 

A 16. században a belháborúba sodródott nemesség igyekezett megerődíteni lakóhelyét, védekezve a gyakori támadások ellen. A Dunántúl területe tartósan a Habsburg császári és királyi ház fennhatósága alá került. A Bécsi Haditanács által létrehozott végvárrendszer magába foglalta a kisebb-nagyobb várak és a nemesi kastélyok mellett a lakosság ingyenmunkájával felhúzott palánkvárakat és a falusi kőből emelt templomokat is. 

A hadászati jelentőségű Kanizsa várát 1600-ban foglalta el az oszmán, ezután Zalaszentgrót a támadások arcvonalába került. Falai sokszor látták a környéket dúló-fosztogató török és tatár könnyűlovasokat, de keresztény helyőrségének mindvégig sikerült megvédelmeznie. II. Rákóczi Ferenc kuruc szabadságharca után a császári zsoldosok felrobbantották. 1787-ben Batthyány Ferenc gróf, földesúr utasítására a helyén, maradványainak felhasználásával építették meg azt a késő barokk stílusú, U-alakú kéttornyos kastélyt, ami napjainkban egészségügyi intézményként működik.