A honfoglalás után a Bakony, mint a honfoglaló nemzetségek által megszállatlanul hagyott terület, királyi birtok lett. Ennek igazgatására szervezte szent István király a lakatlan, vagy gyéren lakott erdővidékekhez hasonlóan, a bakonyi erdőispánságot. A XII. században már a Csák nemzetség kezén találjuk, a bakonyi erdőispáni tisztséget is ők viselik. A nemzetség régiségét mutatja, - írja Karácsonyi János, „A magyar nemzetségek” c. könyvében, - hogy mind Anonymus, mind Kézai Simon a hét honfoglaló vezér közé sorolja a nemzetség őseit. Kézai szerint Szabolcsnak hívták a honfoglaló kapitányt, akitől a Csákok származnak. Karácsonyi a nemzetségnek 12 ágát sorolja fel. Közöttük szerepel az „Ugodi ág” is, mely kizárólag a Dunántúlon szerepel. A XII.-XIII. században élt Csák nembéli Lukáról (Lukács) a nevén kívül semmit sem tudunk. Két fia ismert, Ádám és I. Demeter. 

Fiai közül kiemelkedik I. Demeter (? - 1287 előtt), aki vasi ispán és 1217-1229-ig asztalnokmester volt. A Pallas nagy lexikona szerint „bírta Ugod várát és a hozzátartozó nagy terjedelmű javakat”. 1217-ben részt vett II. Endrével - (uralkodott 1205-1235.) - a szentföldért vívott keresztesháborúban. Övé volt a Csákvár melletti Boglár, melyet 1221-ben szerzett Doboka nevű rokonától. Ő kapcsolja az ekkor már birtokában lévő Ugodhoz a II. Endre királytól nyert noszlopi birtokrészt. Az kérdéses, hogy ez idő tájt mekkora volt az ugodi birtok, csak azt tudjuk biztosan, hogy az Ugod melletti Bödöge határos az Ugodtól Vázsonyig terjedő királyi erdővel. 1225-1229 között pozsonyi ispán. Négy éven keresztül nincs hivatalban, majd 1233-1234-ig országbíró és bácsi ispán. 1231-ben Egyed pápai követ a Csák-nembéli Demeter comest kiközösítette, mert többszöri felszólításra sem volt hajlandó a korábban II. Endrétől kapott Küszén várát, a későbbi (Német-) Újvárt, (ma Güssing Ausztriában) visszaadni a szerzeteseknek. 1242. május - 1245. júniusig másodszor töltötte be az országbírói tisztet. 1250-es évek elején elfoglalja a veszprémi káptalan Merenye nevű birtokát. I. Demeter mester címere oroszlán volt. Pecsétje az 1. ábrán látható.

Ezekből az időkből ismerünk még két, Ugoddal kapcsolatos oklevelet. Az egyik egy határjárás-töredék 1233-ból, melyet Ugod és a Bakonyerdő között tartottak. A másik pedig IV. Béla király 1243. január 29.-én keltezett levele, mellyel Scemeyts mestert, felesége aranyművesét nemessé teszi (1). Mint azt Rómer Flóris is megjegyzi, kiderül az oklevélből, hogy Bödöge királynői birtok és határos a Vázsonytól Ugodig terjedő nagy királyi erdővel. Tudjuk, hogy az 1200-as évek első harmadában már szerepel az Ugod, Ugud helységnév. Nevének eredetére két magyarázat adható. Az egyik az, hogy Csák Demeter Ugod nevű elsőszülött fia a század első negyedében már élt és megszületése után róla nevezte el a családi birtokot Ugodnak. A másik lehetőség, hogy a települést már jóval előbb, általunk ismeretlen személyről Ugodnak nevezték és Demeter a családi fészek, a birtok nevét adta fiának a keresztségben. Meg kell jegyeznünk, hogy a puszta személynévből kialakult helynevek XI. századi kialakulásra utalnak. Abban az időben nem volt ritka az Ugod keresztnév. 1108-ban Ugudi-nak hívták a vasvári várispánt. Vörösmarty Mihály 1828-ban írt Széplak c. befejezetlen hőskölteménye Ugod vitéz és Zenedő szerelméről szól.

Ugod ekkor már minden bizonnyal lakott hely volt. Ezt erősítik meg az egykori vár területén 1977-84. között Mithay Sándor régész vezetésével folytatott ásatások, melynek során, az egykori járószinten X.-XII. századi cserép és bográcstöredékeket találtak. Azt, hogy a vár ekkor már létezett-e valamilyen formában, nem tudjuk. A leletek alapján nem zárható ki, hogy a vár helyén állt valamilyen korai épület, akár egy lakótorony, amely köré épült a későbbi erődítmény.

Az 1241-42-es években bekövetkezett tatárdúlás legfontosabb katonai tapasztalata az ország védelmi rendszerében megmutatkozó hiányosságok felismerése volt. A védelmi rendszer megerősítésével, kővárak építésével kívánták egy újabb veszedelemnek elejét venni. A király hatalmas birtokokat adományozott, híveit várépítésére bíztatta. „Mivel a barbár népek és a tatárok vadsága országomat majdnem teljesen elpusztították, attól félek, hogy az ország végső veszedelemre jut, s óhajtom, hogy a megmaradt nép, mely isteni rendelés szerint uralmam alatt áll, gondoskodásom révén épségben megmaradjon. Miért is országom báróinak tanácsára elrendelem, hogy a koronám alá tartozó alkalmas helyeken mindenfelé erősségek és várak keletkezzenek, ahová a nép veszedelem idején menekülhessen.”, - írta IV. Béla erre vonatkozó rendeletében.

A főurak valósággal versenyeztek a várépítésekben. A tatárjárást követő két évtizedben építették a Csákok Várpalotát, Cseszneket, Bátorkőt és Essegvárat (2). Joggal feltételezhető, hogy a királyi rendelet hatására már Demeter comes megkezdte a várépítést. Valószínűsíthető, hogy ekkor kezdte építtetni a mai templom helyén álló nyolcszögletes, viszonylag kis alapterületű, középkori várat. Első szülött fia, Csák Ugod, folytatta apja által megkezdett várépítő tevékenységet. Feltehetően ő építtetett a várkapuval szembeni területre további várépületeket, ezáltal a nyolcszögű vár egy felvonóhíddal, farkasveremmel elkülönült belső várrá vált. Azt, hogy az ugodi vár mikor nyerte el végső formáját, nem tudjuk. Az egyetlen igazán részletes ábrázolása az 1686-ban kiadott Birckenstein-féle geometriakönyvben található, Justus van der Nyport által készített metszet. Az ábrázolás hitelességét sokan kétségbe vonták, de a legújabban előkerült bizonyítékok – melyekre a későbbiekben kitérünk, - alátámasztják a valós ábrázolást. Nyport metszetén egy belsőtornyos, barbakános, magas falakkal körülvett erődítmény látható, mely a XIII-XIV. századi építésre utal. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a XIV. században elnyerte végső formáját. Fennállása alatt többször átépítették, kisebb átalakításokat, bővítéseket végeztek rajta.

Csák Demeternek két fia született, Ugod és I. Csák. Demeter fia Ugodról (?-1281 előtt) mindössze annyit tudunk, hogy 1270-ben a Bakony örökös ispánja. Egyelőre ismeretlen, hogy betöltött-e egyéb más hivatalt is. A bakonyi ispán az udvari tisztségek között tekintélyes helyet foglalt el. Nagy terjedelmű királyi birtokot kormányzott, nem tartozott a megye fennhatósága alá. Ugod ispán fia volt II. Demeter.

I. Demeter másik fia I. Csák volt (?-1281). 1264 előtt már valahol báni hivatalt töltött be. 1264-ben a többi Csákkal együtt ő is az ifjú V. Istvánt támogatta, amiért az öreg Béla király fogságba vetette. Miután a két király kibékült, Csák is kiszabadult és hamarosan királyi biztosként szerepelt a budai polgárok perében. V. István trónra lépése (1270) után Csák kárpótlást kap az elszenvedett fogságért. Négy falut kapott Ugod környékén: Lövöld, Rendek, Fenyőfő és Esztergár falvakat és megkapta az örökös bakonyi ispán címet.

A két testvér, Ugod és Csák elfoglalták a Moson megyei Csuny, Hof és Menyhért nevű birtokokat, ezzel is tovább növelve tekintélyes vagyonukat. I. Csák 1281-ben bekövetkezett halála után, mert nem volt fiú örököse, IV. László király a birtokokat unokaöccsének, Ugod fia II. Demeternek adományozta. I. Csák özvegye a Nyulak szigeti kolostorba vonult, ahol 1309. januárjában még együtt imádkozott elhunyt férje unokaöccse, - a később boldoggá avatott Csák Mór, - feleségével, Albertával.

II. Demeter, Csák Ugod fia. Apjától örökölte Ugod várát a hozzátartozó javakkal, majd 1281-ben nagybátyja, I. Csák bán birtokait is megkapta királyi adományként. Egy 1281-ben kelt oklevél, mint Kun László király bakonyi erdőispánját említi. 1285-ben bán, és az ugodi birtok tulajdonosa. Kőszeghy (Németújvári) Iván leányát vette feleségül. Házassága befolyásolta politikai hovatartozását, ezért a pártviszályokban IV. (Kun) László király oldalán állt. Bizonyára kedvelt, hűséges embere volt, mert 1280. december 2.-án Kun László király Ugodon táborozott, ahonnan ellenségei elől a legnagyobb sietséggel kellett a Tiszántúlra visszavonulnia. IV. László király hét évvel később, 1287-ben ismét Ugod várában vendégeskedett, itt keltezte egyik oklevelét. II. Demeternek két fia volt: Móric és II. Csák. Csák még 1309 előtt meghalt utód nélkül.

Az ugodi Csákok utolsó férfitagja Móric volt. Csák Mór, Ugod fia Csák Demeter gyermekeként, 1280 körül született az ugodi várban. Mint a Diós István: A szentek élete című művében olvasható, a Szűzanya jelenésben jövendölte meg a terhes édesanyjának, hogy születendő gyermeke kedves lesz Isten és az emberek előtt. A gyermek a tanuláson kívüli időt imádsággal és a szerzetesekkel folytatott jámbor beszélgetéssel töltötte. Az egyik domonkos szerzetest, aki atyai várukban tartózkodott, térden állva kérlelte, hogy meséljen neki a szentek életéről. Az elbeszélést hallgatva, sírva fakadt és megszületett benne a vágy, hogy ő is szerzetes lesz. Nagykorúvá válása után meg akarta valósítani vágyát, de apja megtiltotta. 1301 körül akarata ellenére feleségül adta hozzá Aba Amadé nádor leányát, Albertát. Csapott olyan menyegzőt, hogy évi rendes jövedelme nem volt elég a költségekre. Balfi birtokára vett fel kölcsönt. Házasélete nem bizonyult tartósnak. Háromévi házasság után közös megegyezéssel kolostorba vonultak. Móric a budai domonkosok közé, Alberta a Nyulak szigeti kolostorba. A nagyhatalmú Amadé nagy haragra gerjedt. 1307-ben megírta a budai főbírónak, Vernerfia Lászlónak, hogy akár erőszakkal is vegye ki a két szökevényt a kolostorból, zárja őket egybe, hadd folytassák a házaséletet. A főbíró erőlködései meddőnek bizonyultak. Mivel hiábavaló volt a féléves fogság, a fiatalok hajthatatlanok voltak, visszaengedték őket a kolostorba. 1309. január 11-én Móric már megint szerzetesként rendelkezik, lemondott a világról. Felesége a Nyulak szigeti apácák között imádkozik I. Csák bán özvegyével. A szerzetesek féltek a hatalmas nádor és a Csák család haragjától, ezért Bolognába küldték tanulni. Csak a fölszentelése után tért vissza Magyarországra. Harminc évet töltött különböző kolostorokban. A győri konventben halt meg 1336. március 20.-án és ott is temették el. 1494. március 20.-án avatták boldoggá. 1566-ban leégett a város és megsemmisült a temetkezés helye is.

Miután Móric szerzetes lett és lemondott a világi javakról, a nemzetségi törvény szerint az ugodi vár és a birtok, a legközelebbi rokonára, Luka fia Ádám unokájára, Pál fia Péterre szállt. Péter hamar túladott rajta. Eladta Csák Móric anyai nagyapjának, az öreg Kőszeghy (Némerújvári) Ivánnak. Kőszeghy Iván nyilván ismerte unokája ugodi várbirtokát és nem akarta, hogy mások kezére jusson. III. Endre 1301-ben bekövetkezett halálával kihalt az Árpád-ház. Az ezt követő, trónért viszálykodó időkben a Kőszeghyek Károly Róbert király ellen fordultak. Az ifjú Károly Róbertnek erőteljes harcokat kellet vívni a hatalma megerősítéséért. Miután megszilárdította hatalmát, elkobozta az ellene fellépő bárók, így a Kőszeghyek vagyonát is. Az ugodi vár a hozzátartozó javakkal visszaszállt a királyra, királyi birtok lett.

1328-ban az ősmagyar Csák nemzetség ugodi várába Károly Róbert kedvelt embere, a cseh származású Csenig mester került. A hatalmaskodó nagyurak, a kiskirályok leverése után a király igyekezett hűséges embereit megjutalmazni. Az elkobzott birtokokat, várakat nekik adományozta. Így került Ugod vára Csenig (Csenek) mester kezére. Az adományozó oklevél külön kiemeli Csenig hűségét és katonai érdemeit. „Familiari nostro militi”, azaz bizalmas katonánk, aki vére ontásával is megmutatta, hogy megérdemli az adományozást.

A király 1332-ben két alkalommal is írt a veszprémi káptalannak, hogy az általa Csenig comesnek adományozott és Ugod várához tartozó összes javak határai bejárassanak és ezekbe Cseniget iktassák be. Ezt írja a király: „A királyi kegy mindenkor követi a hűséges szolgálatot, már csak azért is, hogy ez másokat is hűségre serkentsen. Ezért óhajtjuk, hogy mindenki szerezzen tudomást elhatározásunkról: Csenig mesternek és rajta keresztül utódainak adjuk mindörökre a Veszprém megyei Ugod várát mindennemű tartozékaival együtt, meg akarván ezzel hálálni mindazt a hűséges szolgálatát, amivel irántunk viseltetett.” A király nem ismerte a birtok tartozékait, ezért meghagyta a Káptalannak, hogy emberei a királyi biztosokkal járják be a határokat és újítsák fel a határjeleket. A király ebben az iratban nem említi, hogy a birtokot úgy kobozta el ellenségeitől. Csak a Csák nemzetség magvaszakadásáról olvashatunk benne. Mint írja, azért adományozza a várat tartozékaival együtt Csenignek, mert Ugod fia Dömötör bán utód nélkül halt meg. Igaz, hogy két fia is volt, de Móric szerzetbe lépett, Csák pedig nem hagyott utódot. A második parancsolatból arról is értesülünk, hogy Móric a domonkosok közé lépett.

A káptalan ki is száll, és bejárja a birtok határait, Cseniget 1332-ben beiktatják. Ezután felveszi az Ugodi Csenig („Csenig de Wgod”) nevet. 1346-ban „Csenotonus Wgut comes” néven szerepel. Csenig 1340-1349 között a király vöröskői várnagya, 1344-ben veszprémi főispán. Fiatal korában katonai tehetségével tűnik ki, Nagy Lajos idejében pedig, mint a királyi család régi hű embere, diplomáciai szolgálatot teljesít. 1345 decemberében Albert oppelni herceggel, Apponyi Vörös Tamással és Jakab bácsi préposttal együtt megy Avignonba, hogy ott Lajos király nevében a férjgyilkos nápolyi Johanna megbüntetését és uruk számára a nápolyi trónt kérjék VI. Kelemen pápától. A következő években, Itáliában próbálja megnyerni a kisállamokat Johanna ellen.

Ezekben az időkben az ugodi vár várnagyai, castellanusai zsarnokoskodnak a környék felett. 1330-ból az alábbi ügy kapcsán ismerjük a várnagy nevét. Felmerült akkoriban a kérdés, hogy vajon Bakonybél hiteles hely-e vagy sem. Bizonyítani kell, hogy van saját pecsétje, ami igazolhatja hitelességét. Károly Róbert 1330. május 17-én keltezett rendelete alapján Péchy Imre királyi biztos és Pál karkáplán lefolytatta a vizsgálatot. Sok környékbeli nemest és nem nemest kérdeztek meg ez ügyben. Ennek során feltették a kérdést János mester ugodi várnagynak is („item magistro Johanne castellano de Vgod”).

1332-ben Bukennek hívják Csenig ugodi várnagyát. Csenig mester halála után fiai, Csenigfia István és Péter tovább növelték az ugodi várbirtokot. Pinnyei Istvántól 30 márkáért megszerzik Béb felét először zálogba, majd később meg is veszik. A Koppány és Szűcs közötti Harasztit, mely a Bakonybéli apátság régi birtoka, egyszerűen elfoglalják. A faluért az apátság 1375-ig pereskedett, amikor is Csenigfia Péter nem jelent meg a bíróság előtt, ezért visszakapta. 1376-ban Ugodhoz tartozott Zergen falu is, ma Zsörki puszta néven ismert. Csenigfia Péternek egy lánya szültett, Anglis, aki Marczali Istvánhoz ment feleségül. Péter 1380 körül halt meg fiú örökös nélkül, ezért a várbirtok visszaszállt a királyra.

Zsigmond király Ugod várát („Castrum Vgod”) és a hozzátartozó birtokot 1389-ben a Doroszma nembéli Garai Jánosnak adományozta. Csenigfia Péter leánya, Anglis hiába tiltakozik. Még 1406-ban fia nevében is perli az ugodi birtokot, azt állítván, hogy őt Nagy Lajos király fiúsította, ezért apja birtokainak ő a jogos örököse. 1408-ban Zsigmond új adományokat ad Garai Miklós nádornak és testvérének Jánosnak, melyben megismétli Ugod várának adományozását is. Garai Miklós várnagya 1410-ben Erdélyi László, Garai Jánosé 1413-ban Athymus fia János, akik elődeikhez hasonlóan fosztogatták a környéket és a bakonybéli apátságot. 1421-ben Pápai Antal György, 1437-ben Koltai Tamás a várnagy. 1452-ben Garai László várnagya Pápai Gős Tamás.

Garai László 1459-ben bekövetkezett halála után a várbirtok visszaszállt a királyra. Ezután a várat birtokaival együtt Mátyás király tizennégy éven keresztül megtartja magának. Mátyás várnagya volt Sávoli László. Ebből az időből ismeretes a vár egyik ostroma és elfoglalása. A Mátyás király ellenében Frigyes császárhoz csatlakozott Beckensloer János 1461-ben betört az országba, elfoglalta Ugod és Pápa várát. Mátyás király 1473-ban Gesztessel, Pápával, Devecserrel együtt Enyingi Török Ambrusnak és feleségének, Devecseri Choron Katalinnak adományozza Ugod várát, a hozzá tartozó falvakkal együtt (Nyárád, Kup, Borsosgyőr, Gyimót, Teszér, Csót, Szentiván, Fenyőfő, Olaszfalu, Szücs, Kovácsi, Nóráp). 1488-ban a vár már valószínűleg Szapolyai Istváné, mert az ugodi vár tartozékának számító Teszért az ez évi adólajstrom az ő birtokának mondja. 1494-ben is a Szapolyai család kezén találjuk. Ekkor az Ugod várához tartozó Szücs, Nyárád, Csót, Béb, Szapolyai Istvánnak fizeti az adót.

1502-ben Szapolyai István fia, Szapolyai János a várbirtok ura. Az ő hatalmaskodó, harcias várnagya Halupa György. 1526-ban, a mohácsi csatavesztés után Szapolyai Jánost királlyá koronázzák. János király a török elől délvidékről menekült Mathusnai Jánosnak és feleségének, valamint örököseinek adja örök adományként a tulajdonában lévő Ugod várát a hozzá tartozó javakkal. Az adománylevélben a vár melletti Ugod település mezővárosként, „oppidum”-ként szerel. A birtokot 1527-ben adják át.

1527. nyarán, az időközben szintén királlyá koronázott Habsburg Ferdinánd és János király között belső háború tört ki. Eleinte a Habsburg-párt győzött és János híveinek menekülniük kellett a Dunántúlról. Ekkortájt kapja Ferdinándtól a várat és a birtokot Váradjai Horváth János és neje Thallóczi Bánfi Magdolna. Az 1531 évi királyi hadiadó összeírásakor Ugod még Horváth János tulajdonában van. 1531-ben a vártól félórajárásnyira lévő Olaszfalu 27 portájából 12-t felégeti a török, Ugodot ekkor még elkerülik. Ettől kezdve sorozatosak a török betörések. Az 1532. évben Horváth János Ugod várát felerészben és a hozzátartozó birtokok felét 2600,- aranyforintért eladta a Habsburg-párti Devecseri Choron Andrásnak és feleségének Izsákfai Margitnak. A birtokok másik felét 1535-ben adták át 3200,- forintért. 1539-ben Mathusnai Kristóf egész Ugod várát átengedte Choron (Csoron) Andrásnak, a Tolna megyei Nagy Izmén birtokáért.

1543-ban a törökök elfoglalták Fehérvárt, majd az ezt követő 1544. esztendőben nagy haddal végigrabolták a Kemenesalját. Ekkor a derékhadból kiszakadt „egy falka” (kb. 500) lovas török és Ugod felé portyázott a Bakonyban. A Pápát védő Martonfalvay Imre segítséget kért a Rábaközből és a győri kapitánytól. A rábaköziek már megérkeztek, amikor Pápán lövéseket hallottak Ugod felől. A sereg megindult a lövések irányába. Kiderült, hogy Thelekessy Imre veszprémi kapitány a magyar lovassággal megtámadta és megfutamította az Ugod mellett táborozó, megfáradt törököt, akik Koppányon át Porva felé vonultak, hogy visszatérjenek Fehérvárra. Porva mellet egy ároknál zajlott le a döntő ütközet, ami Martonfalvayék, majd az időközben megérkezett győriek segítségével, a magyarok teljes győzelmével végződött.

1545-ben a vár biztosan Csoron András kezén van, mert ekkor János nevű fia jegyesének, Szvetkovics Máriának nászajándékképpen Ugod várára 2500,- aranyforintot betábláztatott. Ugyanebben az évben a Pápa melletti Sávoly lakói a török hordáktól való félelmükben Ugodra, a vár védelmébe költöztek. A török sereg Dunántúli előre nyomulásával egyre gyakoribbak voltak a török portyák. A várat nem foglalták el, de a környező falvakat felégették, a jószágot elhajtották, akit elértek rabszíjra fűzve elhurcoltak. A vár melletti Ugod mezőváros és Olaszfalu 1546. és 1550. között már lakatlan. 1550-ben újra betelepülnek, de Olaszfalut 1552-ben szinte teljesen elpusztították. Csoron András 1552-ben elhalálozott. Ugod vára és birtokai fiára, Csoron Jánosra szálltak.

1554-ben, feltehetően Csoron János parancsára, a vár mellett, attól 30-40 méter távolságban, ismeretlen rendeltetésű uradalmi épületet emeltek. A Takarékszövetkezet épületének 1970-ben történt felújításakor lebontott boltozatok újonnan beépített, feliratos téglákból készültek, melyekbe beleírták a téglaégetés évét: 1554 (!). Más jelzést, vagy feliratot nem láttunk rajtuk. Ezek közül egy Mithay Sándorhoz, a pápai Helytörténeti Múzeum akkori igazgatójához került. A lelet nem csak helytörténeti, de ipartörténeti szempontból is érdekes. Ugyanis a XVI. század közepén még nem volt szokásban a téglák feliratozása. Ez az épület jól beazonosítható az Eszterházy grófok öt kötetes birtokkönyvében látható Maynzeck Henrik által 1733-1734-ben készített, Ugodot ábrázoló térképén is (Uradalmi térkép) (MOL., S18.IV.k.). Feltehető, hogy ezzel egy időben a váron is végeztek valamilyen szintű javítást, állagmegóvást.

1563-ban a törökök elfoglalták a várat. A kis létszámú várőrség és a környező falvakból a várba menekült, parittyával, kardokkal és kiegyenesített kaszákkal harcoló lakosság képtelen volt megvédeni a leromlott állapotban lévő várat. Csoron János 1564. január 21-e előtt készített térképéről (rajzáról) ismert hogy ekkor a vár külső falai hiányosak, épületei részben leomlottak. Valószínű, hogy a rajz az ostrom utáni állapotot mutatja. A megszállás három évig tartott. Elképzelhető, hogy ezek a véres események elevenednek meg azokban a vár ostromáról és elfoglalásáról, majd a védők, nők és gyermekek rabszíjra főzéséről szóló elbeszélésekben, melyeket 1976 körül gyűjtöttem magnószalagra az akkori ugodi öregek ajkáról. Bár ezek rendkívül érdekesek és értékesek, eme kis összefoglaló munkámban, hely hiányában sajnos nem közölhetem. A török megszállás 1566-ban ért véget. Nem tudjuk, hogy milyen események kapcsán került újra magyar kézbe, Csoron János birtokába. 1584-ben Csoron János, Csoron András fia végrendeletileg összes javait, így Ugod várát is előző feleségétől született leányaira, Margitra (Nádasdy Kristófné) és Annára (Balassa Istvánné) hagyja.

1594. július 15-én Győr is a törökök kezére került. Ennek hírére a környékbeli várak (Pápa, Csesznek, Ugod, Devecser, Vázsony, Szentmárton, Tihany) őrsége elmenekült. Ezek közül egyedül Pápa ellen vonult fel a török sereg 1594. október 2-án, de ostromra itt sem került sor. Pethő Gergely (3) közel egykorú magyar nyelvű krónikájában ezt írja: „...a tatárok Győr alól elindulának és a pápai vitézlő népet lesre kicsalták, kiket ott igen megverének. Békási Miklóst, az ott való vice-kapitányt levágták. Ott vesze el a Pápai vitézlő népnek színe.... Halván a szomszéd Végbeliek Győrnek az fő helynek veszedelmét, elrémülének rajta, és Bodohelt, Pápát, Tseszneket, Vásont, Tihánt, Devecsert, Ugodot semmi előtt pusztán hagyták, kiket a Törökök néppel meg-erősítének.”

1594 októberének első napjaitól 1597-ig újra török zászló lengett Ugod várában, török volt az úr már szerte a hazában. Három év múltán, 1597-ben a pápai vár visszafoglalására indított hadműveletek során az ugodi vár is felszabadult. Ismét a Csoronok az urak. Mivel János meghalt, most már örökösei, Margit és Anna birtoka lett. Ténylegesen Nádasdy Kristófné, Csoron Margit és férje a vár és várbirtok egyedüli ura. Haláluk után fiúk, gr. Nádasdy Tamás lett az új tulajdonos. Ekkor a vár már nagyon lepusztult állapotban volt, falai omladoztak. A hetven éve tartó állandó törökveszély, a sorozatos dúlások, a kétszeres, évekig tartó török megszállás megtette a magáét. A vár alatti mezőváros is elnéptelenedett. 1603-ban Nádasdy Tamás Ugod várát is eladta Megyeri Imrének és nejének Viczay Magdolnának. Az eladás vagy meghiúsult, vagy visszavásárolta, mert a következő évben megint Nádasdy birtoka.

1608-ban Nádasdy gróf megkezdi az újratelepítést. Földet, rétet, erdőhasználatot és „...személikben meg nemesíttyük őket mindenek ellen, hogy semmi nemü paraszti szolgálattal ne szolgáljanak...”, ígéri azoknak, akik Ugodba költöznek. Cserébe az ugodi várban kötelesek katonai szolgálatot adni „...minden háztul vagy lóval, vagy gyaloggal, mikor az szükség kivánnya.” Jöttek a betelepülők szép számmal. Nádasdy várnagya 1616-ban Árky Péter. Tamás gróf 1620. február 29.-én meghalt utód nélkül. Öröklési perek során a várat és uradalmait a véglai Horváth család kapta, akik hat éven keresztül birtokolták.

1626-tól a vár és a várbirtok (a közeli Pápával együtt,) gróf Eszterházy Miklós nádor tulajdonába került. Egy 1626-ban kelt ítéletlevélben Ugodot ismét mezővárosként, oppidum-ként említik, a vár ekkor már eléggé lepusztult. Az 1632. és 1641. évi záloglevelek tanúságai szerint a vár még védelmi jelentőséggel bírt. Ugod várában, 1639-ben is őrség volt, az ez évi leltározás szerint a várban nyolc ágyút is tartottak. Közel tíz évvel később, 1648-ban már azt írták róla, hogy romos állapotban van. Ekkorra már elvesztette védelmi jellegét, tulajdonosai átadták az enyészetnek. Eszterházy Ferenc fia, Eszterházy Antal kuruc tábornok hűtlensége miatt a császár a birtokait két császárhű testvérének, Józsefnek és Ferencnek adta. Az 1721-ben készült beiktatási okirat szerint Ugod vára tönkrement, de a települést még mindig városként jelölik.

A vár romjain 1753. decemberében Eszterházy Ferenc elkezdi építeni az új templomot. Rövidesen meghalt, ezért az építkezést fia, Eszterházy Károly, a későbbi egri püspök folytatja és fejezi be 1759-ben. Az építés során a nyolcszögletes vár külső és belső falait a jelenlegi járószint magasságára lebontották, majd földdel, törmelékkel 1-1,5 m magasan feltöltötték. Úgy tűnik, hogy a vár többi részét nem bontották le, csak az építés helyén alakítottak ki egyenletes területet. Mivel a templom a Franciavágás mellett erre a célra létrehozott téglagyárban készült téglákból épült, ezért az építési terület melletti romos várból csak a kellő mennyiségű követ, téglát és a feltöltéshez szükséges földet vitték el. Néhol közel egy méter vastagságban legyalulták a terepet, elhordták a talajt.

Az elmúlt századok boncolgatása után térjünk vissza a közelmúlthoz. A mostani templom előtti téren, a lakóházak és az országút között, - mint az egy akkor készült levelezőlap fényképén látható (2. ábra), - az 1920-as években még megvoltak a vár másfél méter vastag külső és valamivel keskenyebb belső falainak, helyenként 2-3 m magas maradványai. A falon belül épületmaradványok is voltak ablak és ajtónyílásokkal. A képen a várfalmaradványokat nyilakkal jelöltük. A Petőfi u. 58. számú ház előtti kőkereszt mögött, a templom felőli részen ekkor még látszott az egykori felvonóhíd helye a farkasveremmel, melyre az 1970-es években az ugodi idős emberek közül többen emlékeztek. Valószínűleg erről a felvonóhídhelyről emlékezik meg Rómer Flóris is A Bakony című könyvében és nem az akkor már betemetett, a templom bejáratához közeli, Mithay Sándor vezette ásatáson feltárt másik kapubejárat felvonóhídjáról.

Az ott lakók szerint hajdanában a várfalakat nemcsak a templom körüli nyolcszögletes várban, és a közvetlen előtte lévő téren láthatták, hanem a templomtól lefelé elterülő Petőfi utcai házak udvarán és a kertekben is találtak vastag falakat. Az utóbbi évek során a víz, gáz és csatornahálózat kiépítésekor a lakóházak előtt és az országút mellett nem bukkantak jelentős falmaradványokra, nem kerültek elő az egykori vár ottlétére utaló, bizonyítékok. Ezt a tényt egyesek, - teljesen logikusan, - az ezen a területen épített várról szóló szóbeszéd cáfolatának tekintették. A bizonyítékok hiányának megvan a természetes magyarázata. Az, hogy jelentős részét elhordták. Hihetetlen, de így történt. Az idős ugodi Boldizsár József magnószalagra rögzített visszaemlékezésében megemlíti, hogy amikor az országutat építették, az útról sok földet kellett elhordani, mert a régi út jóval magasabban volt. Ekkor a templom bejáratának vonalában, a várárok mellett, az iskola felé vezető útban 5 - 6 m átmérőjű, kb. 30 cm vastagságú hamurétegre leltek, benne emberi és ló csontokkal. A hamunak “büdös szaga volt”. Az emberi csontokat kivitték a temetőbe. A plébánia épületétől az iskola felé eső részen a földben, az útba benyúló vastag falra bukkantak. A tereprendezés során ez teljesen megsemmisült, még a fal nem túl mélyen fekvő alapját is elhordták. A jelenlegi országút járószintje az ott talált fal alapja alá került. Nem csoda, hogy az út melletti árokásásoknál nem találtak falmaradványokat. Az ott lévő falak alapjai magasabban voltak a mostani járószintnél.

Bizonyíthatóan erre a sorsra jutottak a lakóépületek helyén és az előttük lévő valaha épített várfalak maradványai is. A domb kisebb részét az ott lakók hordták el, járhatóbbá téve az egyébként nagyon meredek udvarukat. Állításuk szerint a kertekben húzódó várfalakból is sok követ kiszedtek, hogy akadálytalanul szántson az eke. Eközben több sírt találtak, melyek valószínűleg a váron belüli temetkezések voltak. Ezt látszanak megerősíteni a csontok mellett talált sarkantyú és kard maradványok, koponyákon lévő kardcsapásnyomok. A vár közel félezer éves történelme során több ostromot is átélt. Az ostrom idején meghaltakat kényszerűségből a falakon belül hantolták el.

A Petőfi S. u. 60.-ban lakó Havasi Károlyné szülei, Márkus Kamilék, jelentős mennyiségű, nagyalakú lapos téglát bontottak ki a földből a házuk előtti, templomhoz vezető útban talált közel másfél méter széles téglafalból. Ezeket felhasználták a melléképületek építéséhez. A szomszédságukban lakó (Petőfi u. 62.) Vörös Endre elmondása szerint, az udvarának a templom felé eső, kapun belüli meredek részéről, kocsi számra hordta el a földet, hogy kevésbé lejtős udvart alakítson ki. Ekkor kereszttel jelölt, tégla alakú, nagy kövekre bukkant, melyeket kihordott az utcára a járda mellé. A kövek fényképe a 3. ábrán látható. A kövek alatti sírokban emberi csontokat és különböző tárgyakat talált (sarkantyú, kard, stb.).

Némelyik síron látszott, hogy oltott mészbe temetették el a halottakat. Udvarának ez az utcai kerítésfalon belüli része jelenleg kb. 50-60 cm-el még mindig magasabb az utcai járószintnél (4. ábra). Az alacsonyabban fekvő udvarrészekről és a kertjének elejéről, a mostani járószinten emberi csontok, koponya töredékek kerültek elő. Harminc, negyven centiméter mélységben több érintetlen sírra bukkantak. Ez azért értékes információ, mert a halottakat ennél mindig jóval mélyebbre temették. A sírok csak úgy kerülhettek a járószint közelébe, vagy a járószintre, ha a vastag földtakarót lehordták róla.

Keresztény ember nem szívesen bolygat sírokat. Valószínűleg ezért hagyták háborítatlanul Vörös Endre udvarának sírköveket tartalmazó részét. Más területekről, - sírokra utaló kövek, keresztek hiányában, - néhol akár 1,0 - 1,3 m vastagságban elhordták a talajt. Ez nem túlzó becslés, ha figyelembe vesszük, hogy ez által sírok kerültek a járószint közvetlen közelébe. Úgy tűnik, szinte legyalulták a terepet, elhordtak mindent, ami egy bizonyos szint felett a kezükbe került. Ennek nagy részét a templom építésekor hordhatták el töltésnek. Közelről hordták, volt a dombon bőven. Mithay ásatási ismertetőjében található adatok szerint a templom körül a legkorábbi járószint a jelenlegi alatt 1,7 - 1,9 m mélyen található. A legutolsó szint átlagosan 1 m körüli mélységből került elő. Ezek szerint minimum ilyen magasságban kellett feltölteni a templom helyén a régi várat. Ennyivel volt lejjebb a valamikori járószint. De vajon mennyivel lehetett alacsonyabban a templom helyén lévő vár középkori járószintje a közvetlenül mellette lévő domb eredeti szintjénél. Két méterrel, helyenként hárommal? Az, hogy közvetlenül a sokszögletű vár mellett, annak járószintjénél jelentősen magasabb domb volt található, ugyancsak arra utal, hogy ezen a magaslaton is voltak védelmi szempontból meghatározó jelentőségű várépületek. Ezek hiányában a vár védhetősége nagymértékben lecsökkent. Eleink nem voltak ostobák, nem adtak előnyt a támadó ellenségnek. Váraikat mindig a terület legmagasabb pontjára építették.

Ilyen előzmények után sajnos csak kevés nyomát találhatjuk a felszínen a középkori várnak. Kis szerencsével néhol ráakadhatunk a régi várfalakra. Az udvarok végében, a kertek elején kutakodva talán előkerülhetnének még középkori maradványok. Feledésbe merült Ugod vára ősi falainak holléte, az ismeret elsüllyedt történelmünk viharos tengerén. Ideje lenne kiemelni onnan és megadni a neki járó tisztességet.