Lubló vára


Lubló vára

1299 után, közelebbről ismeretlen időpontban királyi parancsra építette fel a szepesi ispán Lubló várának legkorábbi magját, hogy az itt állomásozó őrség az ellenőrzése alatt tarthassa a Kárpátok hegységének É-i kereskedő útvonalait. Az Árpád-házi uralkodók fiúágon való kihalása után ezt a területet is megkaparintotta a Felvidék K-i részein egyeduralomra törő Aba nembeli Amadé báró, nádorispán. Az ő fiaitól foglalta vissza az itáliai trónkövetelőből magyar királlyá magát felküzdő Anjou Károly Róbert serege, a sorsdöntő rozgonyi csata előtti időszakban. 

1323 és 1342 között Drugeth Fülöp nádor honorbirtokát képezte, vagyis amíg tartott a nagyúr királyi szolgálata, addig élvezhette a váruradalomhoz tartozó jobbágyfalvak jövedelmeit. 1395-ben Luxemburgi Zsigmond király, hogy növelje a csekély számú magyarországi híveinek a táborát, Horváti Miklós bárónak adományozta oda, aki aú szerzeménye után felvette a „Lublói” nemesi előnevet. A báró viszont nem hálálta meg a királyi kegyet, mivel 1403-ban csatlakozott Nápolyi László ellenkirályhoz, ezért elkobozták tőle a várbirtokot. 1412-ben Zsigmond király a határ menti Lubló várában találkozott II. Ulászló lengyel királlyal, akivel békét kötött. Ezt követően a lengyel uralkodó több hónapig tartó körutat tett a magyar királyságban.

Még ez esztendő novemberében sorsfordító események következtek be, mivel a magyar uralkodó a Szepesség területéből 16 helységet, valamint Lubló várát is, zálogba adta a lengyeleknek, akik ezért cserében 37 ezer „széles” cseh ezüst garast fizettek zálogösszegként. 1412 után, Lubló vára lett az elzálogosított 16 szepesi város kormányzóságának székhelye. A lengyel királyt képviselő tisztségviselőt sztarosztának hívták, akik kezdetben királyi emberek, majd később jelentős magánvagyonnal rendelkező főnemesek voltak. Megbízatásuk ideje alatt a lublói várban laktak, majd hivatali idejük végeztével át kellett adniuk azt az utódjuknak. Az itt lakó főnemesek építkezései nyomán alakult ki a napjainkra látható arculata Lubló várának. Bár jelentősebb hadi események nem történtek vele kapcsolatban, de azért a XVI. században kiépültek az akkori idők hadviselésének megfelelő védőművek, az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyák.

1593-tól az elzálogosított szepesi területek a lengyel Sebastian Lubomirszky gróf tulajdonába kerültek át. Ez a lengyel főúri família a továbbiakban évszázadokig uralta a várat, és a neki adózó mezővárosok és jobbágyfalvak sorát. 1655 és 1661 között a korabeli források szerint Juraj Sebastian Lubomirszky a lublói várban őriztette a lengyel koronát, amit a svédek támadó hadjárata idején menekített ide. 1683 végén a Bécs városát ostromló török sereg felett aratott hatalmas győzelem után Sobiesky János lengyel király serege a Felvidéken át vonult vissza a hazájába. Az uralkodó Lublón töltötte a karácsonyt. A fényes diadalt azonban beárnyékolta, hogy a lengyel vitézek rablásaikkal zaklatták a környező jobbágyfalvakat. 1769-ben, kihasználva a Lengyelországban lévő anarchiát, Mária Terézia királynő parancsára a Habsburg csapatok visszafoglalták a zálogban lévő 16 szepesi várost, így Lublót is. Bár maga a középkori erősség már nem számított katonai objektumnak, de védőműveit jó karban tartották, falait helyőrség vigyázta. 

Raisz György Félix és fiai 1825-től 1880-ig birtokolták a lublói várat és az uradalmat. Előtte a vár a kassai kamara igazgatása alatt állt, míg 1819-ben nyilvánosan meghirdették eladásra. Raisz György Félix „különböző királyi adományok” néven szerezte meg a birtokot, melynek ára a várral határos uradalommal együtt 57 ezer arany volt. Ekkor kezdte Raisz György Félix a Lublóvári előnevet használni. Ma élő utódai családnévként viselik a várúr predikátumát. Raisz György Félix hivatalos lakcíme így hangzott: Lubló, 226-os szám. 

Hasonlóan Zamoyskihoz, a vár utolsó magántulajdonosához, a Raiszok a vár és a váralja mellett 1827-től az uradalomhoz tartozó Szadek és Hobgard falvakat is igazgatták. Raisz György Félix magas rangú megyei tisztviselő, határőrségi komisszár és földesúr volt Szepes megyében. Szerepe volt az 1931-es parasztfelkelés elfojtásában. Nemesi származását Raisz János nevű ősétől eredeztette. A vár új birtokosának célja az volt, hogy életre keltse, és virágzó otthonná varázsolja a lepusztult uradalmat. Nagy érdemeket szerzett a barokk palota helyreállításával, ahol most a Raisz családról szóló kiállítás található. Fő célként az erdő- és mezőgazdaság fejlesztésére összpontosított. 

Raisz György Félix volt a vár utolsó olyan tulajdonosa, aki valóban ott is lakott családjával együtt. Feleségének, Csépánfalvi Teőke Apollóniának 1860-ban bekövetkezett halála után átköltözött a váraljai barokk épületegyüttesbe. 1861. dec. 18-án halt meg. Feleségével valamint két fiával, Sándorral (1808-1829) és Gyulával (1813-1874) a Szent Mihály tiszteletére felszentelt várkápolna előtt nyugszik. Halála után a birtok fiaira, Szilárdra és Gyulára szállt. Utódai a várat a hozzátartozó uradalommal együtt 1880-ban eladták Ólubló városának. De a város csak két évig birtokolta a várat, akkor a lengyel Zamoyski nemesi család vásárolta meg, akik egészen 1945-ig birtokolták. 

A Raiszok idejében az akkori Felső-Magyarország nemessége adott itt találkozót egymásnak, erről a vár 1827-től 1882-ig vezetett vendégkönyve tanúskodik.A történelmi forrásanyagok többsége az utódok magántulajdonában volt, ezért sokáig nem tudtunk semmit a várbeli életről a Raiszok idejéből. A kiállítás anyaga Raisz György Félix ma élő utódainak magángyűjteményéből származik.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. március 11.
Nézettség: 3,249 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: Lenti vár Következő cikk: Mihályi vára

Forrás:
www.magyar-varak.hu
www.locseitemeto.eoldal.hu


   







Tetszik 1 Tiszai Joe kedveli
Tiszai Joe





Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: