Arany János: Szondi két apródja (részlet)
- "Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
- Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
- Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
- Tetején lobogós hadi kopja."
A következő század első felében Zsigmond király Drégelyt a Tary Rupert fiának, Lőrincnek adta zálogba. Konth Miklós drégelyi várnagy ellen az esztergomi érsek a nádori gyűlésen panaszt emelt a jobbágyaitól szedett vám miatt. A drégelyi várnagy azonban továbbra is folytatta a hatalmaskodást, mert 1432-ben Garai Miklós nádor is megtiltotta, hogy az érsek népétől vámot szedjen. Úgy látszik, hogy a király az érsek szüntelen panaszai következtében váltotta ki 1438-ban a zálogot, és örök birtokként Pálóczy György esztergomi érseknek adományozta Drégely és Hídvég mezővárosokkal és a Sipék helységbeli birtokrésszel együtt. Palóczy utóda Széchy Dénes bíboros-érsek volt, aki szintén tulajdonaként kezelte a várat. Ebben az időben a magyar érsekek nyaraló vadászkastélya volt.
A vár történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt. 1534-ben, amint az az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után az érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi vár parancsnokává. Amikor Ali budai pasa a Hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára nagyon rossz állapotban volt. Falait megrongálta a villámcsapás, mely lőporát is felgyújtotta. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állott, melyhez járult még a király által fölfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 26 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondi és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét az egymás után íródott panaszos levelükben. I. Ferdinánd a levelek hatására elrendelte a vár védőinek pontos fizetését, és meghagyta a kamarának, hogy haladéktalanul szállítasson a várba lőport, ólmot és hadi szekeret. Ám I. Ferdinánd rendelkezéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt.
Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, akkor amikor 1552 július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya kb. 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Balassagyarmat felől zárta körül a várat. Drégely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekezett a túlerővel szemben.
Amikor a felhívásra Szondy nem adta meg magát, a pasa felgyújtotta a vár fapalánkját és Szondyt a sziklavárba szorította. Július 7-én a török a vár alatti Várbérczen sáncot emelt és onnan tarackokkal és mozsarakkal megkezdte a vár fővédművének, a kaputoronynak lövetését. Két napon át lőtte a várat, amikor a kaputorony beomlott, és a vár homlokzata rommá lett. Akkor Ali Szondyhoz küldte követségbe Márton oroszi papot, hogy megadásra bírja, de Szondy ezt megtagadta. Amíg a követség úton volt, Szondy az Arany János által oly remekül megénekelt két hadapródját Libárdyt és Sebestyént, valamint két előkelő török foglyot, drága skarlát ruhába öltöztetve Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletig megvédi és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje őket vitéz katonává.
Szondy ezután bútorait, ruháját, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, s az utolsó rohamot előkészítette. A pasa döntő erővel támadt a vár ellen, miközben Szondy a beomlott várkapu romján várta a török csapatot. Ahogy Arany János írja a Szondy két apródja című versében: "álla halála vérmosta fokán, diadallal várta be végét". A küzdelem rövid volt, kegyetlen de hősies. Szondy először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Szondy katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. Ali díszes temetést rendezett a példaadó hősnek, s katonái előtt Szondyról dicsőítő beszédet mondott, majd sírja fölé kopját tűzött.
Drégelynek rommá lőtt várát a hódítók nem használhatták többé, és nem is építették újjá, 1575-ben azonban a Nógrád-drégelyi, esztergomi és szécsényi bégek Drégely község temploma körül árkot ástak, és erős palánkvárat építettek oda kb. kétezer lovas számára. Ez az eleinte Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd volt a környékbeli portyázások kiindulópontja. Drégelyt és Palánkot 1593. december 6-án sikerült Pálffy Miklós érsekújvári generálisnak visszaszereznie a töröktől. A vár védelme ezután Nagy Ferenc volt vicegenerális kezébe került. 1595-ben négy zászlóalj török katona támadta meg Drégelyt és Palánkot, de a vár helyőrsége elűzte őket. Ettől fogva egyre sűrűbben támadott a nógrádi vár Drégely ellen, de minden támadásuk kudarcba fulladt.
Nemsokára azonban a drégelyi és a palánki várak őrsége zsold híján annyira elfogyott, hogy 1595. decemberében már mindössze csak 10-10 emberből állott a védősereg. Később sürgették a vár kijavítását, de erre sem került sor. A mezőkeresztesi csata után azonban annál jobban megerősítették Palánkot, hogy a következő évek harcaiban többször is kitüntette magát. Az 1604. évi XVIII. t.c. elrendeli, hogy Drégely és Palánk megerősítésére fordítsák Hont vármegye közmunkáját. Drégelyt nem erősítették meg a t.c. ellenére sem. 1612. év után már a törvényhozás sem foglalkozott vele. 1615-ben Palánkot helyreállították. 1605. december 23-án Rhédey Ferenc, Bocskay István hadvezére foglalta el Drégelypalánkot Rudolf császár seregeitől és meg is tartotta azt a fejedelem számára az 1606-os bécsi békéig. 1619-ben Bethlen Gábornak hódolt meg a vár. 1630-ra a palánki főkapitányság már oly előkeló állásnak számított, hogy akkori főparancsnoka, Bakich Péter aranysarkantyús vitéz és királyi főpohárnok volt. Ebben az időben a törökök újabb támadást intéztek a vár és Palánk ellen és helyőrségéből 26 embert lemészároltak, de nem tudták az erődöt bevenni. A megye ugyanebben az évben 200 gyalogossal erősítette a védők számát. 1649-ben a bányavárosok környékén pusztító törököket visszatértükben Forgách Ádám újvári generális Palánknál körülfogta és szétverte.
1663-ban Érsekújvár, Nyitra, Léva elfoglalása után nagy török had közeledett Drégely-palánk megvételére, A kis számú magyar és német helyőrség nem mert szembeszállni az erős ellenséggel. A ágyúkat elásták a határban, majd felgyújtották és elhagyták a várat. 1679-ben az ágyúkat Koháry lstván, Eszterházy Pál nádor parancsára ásatta ki, és a csábrági várba szállíttatta. A török uralom a megyében már nem tartott sokáig, mert Nógrád vára kivételével 1684-ben végleg felszabadult.
Drégelyvár még álló falait a múló idő lerombolta, köveit a lakosság építkezéshez elhordta. Az egykori erődítmény állapota az 1980-as évek végére olyannyira kritikusra fordult, hogy félő volt, néhány évtized múlva már semmi nem marad belőle, ezért felvetődött a rekonstrukció gondolata. Az első próbálkozásokat a Honton élő Gál János, a soproni erdészeti egyetem rektora tette meg, akinek vezetésével az egyetemisták kivágták a bozótot, padokat, asztalokat helyeztek ki. A vár állaga azonban vészesen romlott tovább.
Drégelyvár a nemzeti örökség része, az erről szóló döntést az 1990. szeptember 19-i ülésén hozta meg a nemzeti örökség bizottsága. A határozatról szóló oklevélben a testület felkért minden egyes állampolgárt és hazai intézményt, tekintsék kötelességüknek, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközzel őrizzék és óvják Drégelyvárt, az egész nemzet kincsét.
