Abaúj vára


Abaúj vára

Abaújvár, mint ispánsági központ még a 11. század során épült föld-faszerkezetű sáncvárként. Kézai Simon krónikája Aba Sámuel királyt (1041–1044) tartja a vár építőjének. Györffy a 10. század végére vezeti vissza eredetét, szerinte a Szina melletti elavult Óvár helyett építették fel. Kristó Gyula úgy véli, hogy Aba Sámuel nem uralkodása három évében emelte a várat, hanem a házasságkötésétől (1010) 1044-ig tartó időszakban. Bóna István a név, a krónikás emlékezet, a régészeti leletek és az ásatási megfigyelések alapján 1000 utánra, 1010 körülire keltezi a vár keletkezését. Az eltérő datálás ellenére a kutatók abban egyetértenek, hogy az építtető az Aba nem őse, Sámuel volt. 1280 és 1300 között egy ismeretlen hatóság ad itt ki oklevelet. Györffy a 13. század végének birtokviszonyait bemutató térképén királyi birtokként ábrázolja az ekkorra már jelentőségét vesztett várat, csakúgy mint a közelében fekvő Szinát, ahol 1288 és 1300 között az újvári ispán, a XIV. század elején pedig egy ismeretlen hatóság datál. 1317 és 1332 között Abaújvárról már a Drugethek keltezik okleveleiket. 

Az Abaújvártól körülbelül 10 km-re északra fekvő Abaújszina közelében feltételezett erősség kapcsán számos probléma vetődik fel, mind az építési ideje, mind építtetőjének személye vonatkozásában. Györffy az Abák korai erősségeként értelmezi Óvárt, csakhogy a Györffy által megjelölt területen még nem folyt ásatás, sőt régészeti terepbejárásról sincs tudomásom. Mindhárom katonai felmérés térképén szerepelnek azonban Abaújszina mellett szabályos, négyszögletes sáncok. Az I. katonai térképen olvasható is az „alte Schanz” megnevezés. A sánc azonban hatalmas kiterjedésű, mintegy 500 × 500 méteres, tehát sokkal nagyobb, mint Abaújvár, vagy akár Borsod ispánsági vára. Emellett a sánc alakja is sokkal szabályosabb, mint a korai ispánsági váraké. Sárközy Sebestyén szerint lehetséges, hogy nem is középkori eredetű, hanem 1527 után, az 1530-as években létesült, bár nem lehetetlen, hogy ez egy korábbi objektumra épült rá. Egy középkori vár meglétét támasztanák alá ugyanakkor a Szina melletti Óvárra vonatkozó 125527 és 131728 évi okleveles adatok is. Györffy feltételezése azonban, miszerint a Szina mellett fekvő vár korábban épült, mint Abaújvár, nem bizonyítható egyértelműen, mivel csak az Óvár–Újvár névváltás alapján keltezi korábbra az előbbi erősséget. Bóna István ugyanakkor általánosan kétségbe vonja a Györffy által feltételezett 10. századi nemzetségi várak létét. Ha elfogadjuk Györffy – véleményem szerint is kevéssé valószínű – nézetét, akkor szinte biztos, hogy e vár építése is az Abákhoz köthető. Ha nem, akkor még kevesebb támpontunk van az építtető személyét illetően, így ezzel kapcsolatban nem is indokolt találgatásokba bocsátkozni.

           


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. március 3.
Nézettség: 3,230 Kategória: Varaink, kastélyaink
Előző cikk: A pápai Esterházy-kastély Következő cikk: Adorján vár, Szalárd - (Bihar megye)

Forrás:
abaujvar.blogspot.hu


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: