A Balaton gazdag élővilága
Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton már az ókortól fogva jelentős szerepet játszott a Kárpát-medencében élő népek életében. A rómaiak korában Lacus Pelsonak nevezték, ekkor elsősorban a halászati lehetőségek miatt volt fontos. Később megindult az északi parton a szőlőtermesztés, azonban a tó turisztikai szempontból csak a 19. század végére értékelődött fel, amiben nagy szerepet játszott a rendszeres gőzhajó-közlekedés beindítása is. A déli part a századfordulón kezdett fejlődni, elsősorban Földvár és Siófok, később pedig a déli part egész hosszában kiépültek a polgári villanegyedek. (Ma már szinte egybefüggő településsort találunk a tó eme oldalán.)
A tó vízszintje
A 77 km hosszúságú, 594 km2 felszíni területtel rendelkező Balaton legfőbb táplálója a Zala folyó, de emellett rengeteg kisebb folyó is beleérkezik. Vízszintje nyaranta a párolgás miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik. Az átlagos vízszint 3-3,6 méter. A Siót elzáró turzásokat mesterségesen először Galerius római császár törette át. A tó mai vízszintjét alapvetően a 19. század közepén a déli parton haladó vasút építése miatt végrehajtott vízszintcsökkentés befolyásolta. A vízszintet ma az 1976-ban épült siófoki zsiliprendszer segítségével mesterségesen szabályozzák a tengerszint feletti 104 méteres szint körül.
A növényvilág
A környék természeti értékeit, az állatvilágot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gondozza és óvja. E nemzeti parkunk csak 1997-ben alakult, korábban természetvédelmi területek és egyesületek látták el ezt a feladatot. A mozaikos felépítésű Balaton-felvidéki Nemzeti Park Veszprém és Zala megye területén, a Balaton északi vonalától a Rába síkjáig, a Marcal völgyétől a Tési-fennsíkig, a Murától a Kis-Balatonig fekvő területig terjed.
A tó növényvilágának nagy részét algafajok alkotják. A hínárfélék között a leggyakoribbak a békaszőlő-fajok. A nádasok leginkább az északi parton maradtak fenn, jellegadó növényeik a fedőnád (Phragmithes australis), a zsombéksás (Carex elata), a tavi káka (Schoenoplactus lacustris) és a keskenylevelű gyékény (Typha augustifolia).
A Balaton állatvilága
A Balaton gazdag állatvilágát a közel ötvenféle halfaj mellett számos madárfaj, rengeteg egysejtű, édesvízi szivacs - köztük az endogén balatoni szivacs -, rákok, kagylók, valamint a halak táplálékát is jelentő csípőszúnyogok és árvaszúnyogok képviselik.
A Balaton vízgyűjtő területén megtalálható közel negyven vízfolyásban eddig 37 halfaj jelenléte ismert. Ezek állománya a tóhoz mérve igen gazdag (a Balatonból rendszeresen 15–17 faj kerül elő). A vízfolyások többsége erős emberi behatás alatt áll. A vízgyűjtő halastavai számos, a patakok halfaunájába nem illő, természetes állapotban elő nem forduló fajjal „gazdagítják” a vízgyűjtő halállományát (kínai razbóra, amur, busa-félék, szivárványos pisztráng, tükörponty, ezüstkárász, naphal). A nem honos fajok közül néhány, mint például a busák, amurok elsősorban a somogyi oldalon található halastavakból kerülnek a tóba, és folyamatos utánpótlást jelentenek a balatoni busa és amur állományoknak. Ez a tó ökoszisztémája szempontjából kedvezőtlen jelenség, mert az inváziós, agresszív halfajok veszélyt jelentenek a tó ősi halpopulációira.
A parknak egyedülálló madárvilága is van (nagy kócsag, kormorán, kanalas és szürke gém, szárcsa - összesen mintegy 270 faj!). A közelben található kápolnapusztai bivalyrezervátum pedig betekintést nyújt a Kárpát-medencében őshonos bivalyok életébe is.
