Oravicabánya (Oravica, románul Oraviţa, németül Orawitz vagy Orawitza) város Romániában, Krassó-Szörény megyében.

Temesvártól 111 km-re délkeletre, a Szörényi-érchegység nyugati lábánál fekszik. Az egykori Németoravica 3,5–4 km hosszan kanyarog egy erdővel szegélyezett völgyben, Románoravica a völgy lábánál, a síkságon helyezkedik el. Jellegzetes szele, a kosava északkelet–délnyugati irányú.

Nevének eredete: Nevét patakjáról kapta, amely Kiss Lajos véleménye szerint egy délszláv *Orehovica ('diófás') névalakból származhat. Első említései: Gorna Orahıvıča (1554), Oravicza (1700 után). A -bánya utótagot 1880 óta viseli. Románoravica 1926-os hozzácsatolásáig, az attól való megkülönböztetésül magyarul Németoravicának, németül Deutsch-Orawitznak vagy Montan-Orawitznak, románul Oraviţa Montană-nak is hívták.

Történelme: A török hódoltság alatt szerbek lakták. Rézbányáit a törökök is művelték, de 1688-ban elhagyták.

1718-ban 36 munkást költöztettek ide, főként Besztercebányáról, Selmecbányáról és Pfalzból. A következő tíz év folyamán 694 tiroli bányászt és munkást telepítettek be. 1723-ban ide helyezték át Temesvárról a bánáti bányaigazgatóságot. 1729-ben alapították az első bányásziskolát, amelyet azután 1789-ban helyeztek át Resicára.

A 18. század hátralévő kétharmadában egyértelműen a Bánság bányászatának központja és legdinamikusabban fejlődő, városias települése volt – bár csak 1834-ben vált bányavárossá (Bergstadt)

1759-ben Mária Terézia minden bevételével együtt tíz évre zálogba adta a Wiener Gemeinde Banknak.

1796-ban gyógyszertára nyílt.

1817-ben I. Ferenc jelenlétében avatták föl színházát.

1833-ban aranyat találtak határában. Kitermelését 1845-ben kezdték meg, de a bánya csak négy évig üzemelt. 1838-ban a színház emeletén megnyílt a városi kaszinó.

1848-ban Kossuth központi szerepet szánt a városnak a magyar hadiiparban. Üzemeinek igazgatójává Szlávy Józsefet, a későbbi miniszterelnököt nevezte ki és hadiüzemmé való átalakításukban részt vett Zsigmondy Vilmos. A szabadságharc alatt ágyúgolyót öntöttek itt.

1847-ben az Oravica–Jaszenova–Báziás vonalon vonalon megindult a lóvasúti közlekedés, 1854-ben pedig ugyanitt fölavatták a Bánát első vasútvonalát. A vasút a dunai gőzhajózáshoz kapcsolódva bekötötte a bánáti bányavidéket a nemzetközi vérkeringésbe.

• 1900-ban 4314 lakosából 2274 volt német (52,71%), 1487 román (34,46%), 418 magyar (9,68%), 58 szerb (1,34%) és 52 cseh (1,20%) anyanyelvű; 2548 római katolikus, 1561 ortodox, 107 zsidó, 44 evangélikus és 36 református vallású. A lakosság 69%-a tudott írni-olvasni és a nem magyar anyanyelvűek 19%-a beszélt magyarul.

• 2002-ben 10 222 lakosából 9531 volt román (93,24%), 216 cigány (2,11%), 209 német (2,04%) és 141 magyar (1,37%) nemzetiségű; 8837 ortodox, 546 római katolikus, 260 baptista, 245 görög katolikus, 178 pünkösdista és 59 református vallású.

Látnivalók:

• Színházát (Str. Mihai Eminescu nr. 8.) Ioan/Johann Niuny tervezte barokk stílusban, a bécsi Burgtheater mintájára. Ez a legrégibb színházépület Romániában. Niuny és apósa, Procop Lothka de Smislov bányaigazgató kezdeményezésére, közadakozásból épült föl, amelyben a környező települések is részt vettek. 1817-ben a helyi műkedvelő színtársulat Die Beschämte Eifersucht ('A megszégyenült féltékenység') című előadásával nyitották meg, I. Ferenc jelenlétében. 1838-ban az akkor ráépített emeletén rendezték be a kaszinó helységeit. 1893-ban egy felújítás után háromnyelvű előadással avatták fel ismét, Trefort Ágoston miniszter jelenlétében: A regény vége, a Die Frau Kaffeesiederin és a Mama lui Ştefan cel Mare című darabokat adták. Ma helytörténeti múzeum és könyvtár működik benne.

• Oravicabányai vasútállomás: Románia legrégebbi állomásainak eggyike, 1847 –ben épült, érdekesége hogy a vasúti sinek, peronok az I. emeleten vannak, amenyiben az utca felől érkeznénk előszőr két sor lépcsőt kel “leküzdeni” majd csak ezután érjük el a peronokat. Megépitésekor a csomagok szálitására felvonót szereltek, napjainkba itt található a személyzet számára a WC.

• Az Oravicabánya – Steierlakanina közötti vasút szénszáltásra 1863-ban készült el és a maga korában kiemelkedő teljesítménynek számított. Hat évre az átadása után engedélyezték a személyszálítást is. A 33 km hosszú vonal szintkülönbsége 339 méter, amelyen 14 alagút és 10 viadukt (völgyhid) található. A vonal különlegességét a számos átvágás, töltés, védőfal, valamint kanyar sokasága teszi. A tereptárgyak építésében friuli kőművesek működtek közre. A vasútvonalat építésekor „bánáti Semmeringnek” nevezték. A vonal megépitésekor Báziásig, a Dunáig haladt, de az 1950 –es évekbe az akkori Titói Jugoszláviával Románia kapcsolata megromlott a vasút egy részét felszedték. Napjainkba a vonal csupán Steierlakanina és Jám között üzemel. A helyi szóbeszéd szerint a vonal elvágásánásánál személyesen az akkori komunista csúcsvezetés is jelen volt Gheorghiu Dej vezetésével. A vonalon napjainkba három oda - vissza vonat közlekedik többnyire üresen. A helyiek nem igazán használják - csupán turisták veszik igénybe -, ezért napjainkba ismét felmerült a vonal müködésének leálitása.

• Római katolikus temploma (1718–1722).

• Knoblauch-féle patika, jelenleg múzeum.

Itt született

• Itt született 1888-ban Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.

• Itt született 1896-ban Mihalik Kálmán, a Székely himnusz zeneszerzője.