Feketehalom


Feketehalom

Brassótól 11,5 km-re észak-északnyugatra, a Persányi-hegységhez tartozó, 1294 m magas Kotla hegy lábánál fekszik A város átlagos tengerszint feletti magassága 550–560 m.

Történelme:
Schwarzburg várát az 1211-ben betelepített Német Lovagrend építette a Kotla-hegyen. A lovagok kiűzése után IV. Béla fiának, a későbbi V. Istvánnak ajándékozta.
1335-ben Károly Róbert leromboltatta, s nem is épült fel többé.
A vár alatt szász telepesek alapítottak falut. 1377-ben a Barcaság ötödik legnagyobb települése volt.
1395-ben itt időzött Luxemburgi Zsigmond és innen bocsátott ki több okiratot.
A 15. század elejétől mezővárosként említik.
1699-ből származik az első említés román lakóiról: ekkor 23 román család lakta.
A Rákóczi-szabadságharc idején mind a császáriak, mind a kurucok megsarcolták.
1849. március 19-én, Brassó bevétele után itt verte szét Bem Puchner utóhadát.
1945 januárjában ötszáz szász lakost deportáltak a Don-medencébe, közülük 1949-ig háromszázan tértek vissza. Az otthon maradt szász családokat megfosztották vagyonuktól. 1950-ben a települést várossá nyilvánították. A szászok vagyonuktól való megfosztása után és az iparosítás idején főként moldvai, Argeş megyei, Törcsvár vidéki és bodza-vidéki románok települtek be.

Népessége:
1900-ban 4449 főből 2771 volt német, 1436 román és 233 magyar
2002-ben 24 286 lakosából 22 518 román, 917 magyar, 424 cigány és 367 német


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. január 7. Szerkesztette: Balázs István László
Nézettség: 1,870 Kategória: Erdély
Előző cikk: Fehéregyháza Következő cikk: Firtos vára


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: