„…AKI EZT AZ ÉTELT KÉSZÍTETTE, AZ LEVINNÉL TANULT…” Drága Édesanyámra emlékezve


„…AKI EZT AZ ÉTELT KÉSZÍTETTE,  AZ LEVINNÉL TANULT…”  Drága Édesanyámra emlékezve

 

 

 

 

 

 

 

„…AKI EZT AZ ÉTELT KÉSZÍTETTE,

AZ LEVINNÉL TANULT…”

Drága Édesanyámra emlékezve

 

 

   Azt szokták mondani Hölgy körökben, hogy a férfiembert a hasán keresztül lehet legkönnyebben megközelíteni, illetve megfogni. Természetesen nem pikantériára, hanem finom ételekre vonatkoztatva értendő ez a megállapítás. Persze előfordult már olyan is, hogy pár évi konyhai szorgoskodás után jött rá a fiatalasszony és kapott a fejéhez: „Én marha! Ha ezt tudom, hogy a hasától tíz centivel lejjebb jobban és többször szorgoskodom a férjemnél, mennyi konyhai robottól szabadultam volna meg!”

    Írásomban természetesen nem pont ezekről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy a főzés öröme miképpen ragadhat rá az ember gyerekére még akkor is, amikor jól főző „fehérnépek” veszik körül az élete során. Édesanyám jeles szakácsként volt elismerve többedmagával együtt Szülőfalumban Bakonyszentkirályon. Alig múlt el olyan lakodalom, ahova nem hívták meg szakácsnőnek még akkor is, ha egyébként a családunk nem volt hivatalos a lakadáréra. Ezzel aztán az történt, hogy bizony Édesanyám révén nagyon sokszor mindannyian hivatalosakká váltunk a Menyegzőre, ahol aztán szemet gyönyörködtető és finomabbnál finomabb ételek garmadája került az asztalokra.

    Nálunk otthon a paraszti családban nem volt szokás férfiembernek a konyhában szorgoskodni szakácsügyileg, csak a fa utánpótlás lett a feladatunk a sparhelt (aki nem ismerné, konyhai tűzhely) számára és hogy el ne aludjon benne a tűz. A fakanál Édesanyám kezére állt kimondatlanul, éppen ezért csak evőeszközökkel való megismerkedés maradt számunkra a maga módján. Azért a maga módján, mert bizony a késsel – villával való bánásmód felnőtt koromban vált számomra is a megismerés tárgyává, ezt utólag sem szégyellem, mert nem az volt a fontos, hanem, hogy minél előbb jóízűen elfogyasszuk az asztalra tett ételeket. Édesapám meg a régi paraszt szokásokhoz igazodva minden alkalommal odaült az asztalhoz és a számára Édesanyám által kimert levest, fő ételt jóízűen elfogyasztotta, de számára ezzel a konyhai teendő le is zárult. Mindent megcsinált, ami szükséges volt a maga részéről, de a főzés az bizony az asszony dolga volt élete végéig. Édesanyám távollétében előre megfőzött ételt evett, amit csak meg kellett melegíteni. Tojásfőzés az még valahogy elment, a sütése is és teafőzés, de ezzel jóformán ki is merült az ilyen jellegű tudománya.

   Mi gyermekek a Bátyámmal együtt szintén nem sok mindenben járultunk hozzá az étkezésekhez, hanem csak fogyasztói mivoltunkban váltunk részesévé ennek a létfenntartáshoz szükséges műveleteknek. Felnőtt ember voltam már, amikor még ott laktunk a Szülői házban, de akkor számomra is elkezdődött valamiféle érdeklődés a főzés iránt. Kezdtem ellesni a gyakorlati alapfogásokat Édesanyámtól, mert ki szerettem volna próbálni a főzőcskézés tudományát majd. Mikor aztán Zircre költöztünk a családommal, önálló életet élve, a kísérletezgetés eredménye az lett, hogy hétvégére az ebédfőzés lassan az én teendőim közé tartozott. Vettem egy sereg szakácskönyvet és a kísérletezgetés eredménye az lett, hogy mára már nem kell szégyent vallanom, mikor a főzés, mint olyan szóba kerül.

    Áldott emlékű Szüleimre visszatérve eszembe jutott, hogy amikor egyszer látogatóba jöttek hozzánk, akkor is én főztem. Mikor ezt Édesapám megtudta, akitől nagyon távol állt ez a művelet, Édesanyámhoz fordulva így szólt: „ A Bálint finomabbat főzött, mint amilyet Te szoktál!” Édesanyám természetesen mosolyogva fogadta ezt, mert tudta, hogy az én főzőtudományom azért nagyon messze állt tőle. Annak azonban megmondom őszintén örültem, hogy ízlett az általam készített étel.

    Hatvannyolcadik évemben járva elmondhatom, hogy sok mindent el tudok készíteni már, de a sütemény, rétesek és hasonlók elkészítése továbbra sem az asztalom, nem is vállalkozom rá, legfeljebb csak kuktaként. Sokszor eszembe jut egy mondás, ami így szól: „-Emberek... - suttogta elcsukló hangon - aki ezt az ételt készítette, az Levinnél tanult...” Egyébként, aki még nem tudná, az idézet Rejtő Jenő (P Howard): Három testőr Afrikában - című humoros kalandregényéből való. A sokat emlegetett Levin pedig egy bandita volt, aki a börtönben szakácsként készítette a finom ételeket és az egykori fegyencek emlegették, ha valami finom ételt raktak eléjük.

    Számomra azonban Drága Édesanyám volt az a tanítómester, akinél tanultam úgy, hogy titokban lestem el tőle a főzési tudományát és közösen, később már egyedül főztem, sütöttem a finom ebédet kettőnknek Bakonyszentkirályon a Szülői házban, mikor már Édesapám nem lehetett közöttünk.

 

Áldassék a neve az én Drága Édesanyámnak ezért!

 

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 05. 27. Szerda délelőtt 10: 36

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2015. május 27. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 858


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: