„HAPTÁK ŐRNAGY” MEGÁLLÍT Emlékezetes pillanatok katona időmből


„HAPTÁK ŐRNAGY” MEGÁLLÍT  Emlékezetes pillanatok katona időmből

 

 

 

 

 

 

 

„HAPTÁK ŐRNAGY” MEGÁLLÍT

Emlékezetes pillanatok katona időmből

 

  1966. November 24 és 1968. December 13 között szolgáltam a Magyar Néphadseregben Pápán, a repülőtéren az RT 10 – es Rádiótechnikai Ezrednél. A két év alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdag, nem beszélve arról, hogy az önállósodásra való törekvésem is megerősödött. Nem volt nekem furcsa a távollét az otthonomtól, szüleimtől, mert előtte is már évekig távol éltem tőlük Győrben. Ott tanultam és dolgoztam összesen négy és fél évig, albérletben lakva, majd szakmunkásként ott ért a katonai behívó parancs is.

   Többedmagammal végigcsináltam a kiképzés nehézségeit, megaláztatásait, a reggeli tornákat, ami számomra nem volt nehézség, tornázni, ugrálni mindig is szerettem. Futás közben is ott loholtam a vezénylő nyomában, mert ez számomra nem okozott sohasem problémát. A mozgás máig is hozzátartozik az életemhez, pedig sportolni a szó szoros értelmében nem szoktam, versenyszerűen meg egyáltalán nem. Természetesen ez más dolog, mert az ember nem hagyhatja el magát akkor sem, mikor már „kifelé megy” – az életből, igaz, nem nagyon sietve. Az alaki foglalkozást is szerettem, pedig voltak nehézségei, de meg akartam mutatni azt, hogy: „Kicsi a bors, de erős” és én Bakonyi gyerek nem ijedek meg semmi nehézségtől. Talán ennek is köszönhetem azt, hogy egy év elteltével mikor jött a következő újonc állomány, kineveztek újonc kiképzőnek, majd annak leteltével váltásparancsnoknak. Nálunk, az ezrednél így hívták a rajparancsnokokat, mert három csoportban váltottuk egymást a közelben lévő Harcállásponton.

   Különösképpen kedveltem az alaki foglalkozást, aminek az egyik pontjára még ma is emlékszem. Az volt a neve, hogy: „Alaki foglalkozás 4 – es tárgykör.” Tulajdonképpen ez foglalta össze a kúszás, mászással összefüggő gyakorlatokat, amire a katonának nagy szüksége lehet éles helyzetben. Egyszóval, soha nem volt idegen ettől kezdve, ha mozognom kellett, később akkor sem, amikor úgymond „korosodva” kezdett a valamikori 62 kg – os testsúlyom felfelé „nemesedni.”

    Visszakanyarodva tehát, sok esetben mikor én vezényeltem a rajomat a laktanya területén, az elhaladó tiszti állománynak vezényszóra meg kellett adnunk a tiszteletet az előírt módon. Természetesen legtöbben nem igazán törődtek azzal, hogy a tanultak szerinti tiszteletadás történt vajon, vagy slendrián módon, mint a „Piszkos tizenkettő” – című háborús filmben a börtöntöltelékekből erős harcosokká vedlett katonák a kezdet kezdetén.

   A Pápai Laktanya területén azonban sokan tartottak egy őrnagytól, akivel még álmukban sem szerettek volna találkozni. Most azt hiszi a nyájas olvasó, hogy csak mi, besorozott katonák féltünk tőle, de nem. A rendfokozatban alatta lévő tisztek is, ha tehették, messze elkerülték azt a bizonyos őrnagyot, akit a háta mögött talán nem találja ki senki, így becéztek: „Hapták őrnagy.” Hogy miért is? Pontosan azért, mert szigorúan megkövetelte, hogy az alaki foglakozás szabályai szerint tisztelegjenek neki akkor, mikor elhaladnak mellette. Szerencsére egy alkalommal sem találkoztunk vele a váltásommal akkor, mikor mentünk, vagy szolgálat végeztével jöttünk vissza a körletbe a Harcálláspontról.

   Örömöm azonban egy csapásra véget ért egyszer, amikor valamiért szólóban be kellett jelentkeznem az ügyeletes tisztnél a Harcállásponton. Dolgom végeztével gyanútlanul jöttem visszafele, amikor az épülettől talán ötven méterre szembejött velem „Hapták őrnagy” elvtárs. A szívem egy csapásra a torkomban kezdett verni, de erőt véve magamon, nem mertem visszafordulva elkerülni az elkerülhetetlen találkozást. A legjobb tudásomat összeszedve haladtam el mellette és tisztelegtem. Már éppen kezdtem volna fellélegezni, amikor meghallottam a hangját, ahogyan utánam szólt erélyesen, de mégsem fenyegetően:

-Tizedes elvtárs, jöjjön vissza!

Hátrafordultam és előtte megállva ezt feleltem:

-Parancs, őrnagy elvtárs.

-Szabálytalanul tisztelgett. Jöjjön el előttem még egyszer és adja meg a tiszteletet az előírt módon!

-Értettem, őrnagy elvtárs! – azzal sarkon fordultam és pár méter után hátraarcot csinálva, mindent szabályosan végezve elhaladtam előtte, majd megállva visszafordultam és vártam a következményeket. Meglepetésemre, nem hangosan, de ezt kérdezte:

-Tudja mi volt a baj, tizedes elvtárs?

-Igen. Tudom, őrnagy elvtárs. A bal kezemet nem szabályosan leszorítva tartottam a nadrág varrása mellett és ezért elnézést kérek.

-Így van.  Legközelebb ügyeljen erre is! – felelte és kezével szabályosan tisztelegve továbbhaladt a Harcálláspont irányába.

   Ezt megúsztam, gondoltam magamban és én is folytattam utamat a körlet felé. Mikor társaimnak elmeséltem a történteket, szinte el sem akarták hinni, mert mindenki szinte rettegve félt az őrnaggyal való találkozástól.

   46 év telt el, mióta leszereltem a katonaságtól és éppen ma jutott eszembe, hogy vajon mi lehet „Hapták őrnaggyal?” Ha még él, tudatom vele, hogy ma is csak megköszönni tudom, hogy akkor figyelmeztetett a szabályok betartására, ami ma is az életemnek fontos részét képezi.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2014. 08. 19. Kedd délelőtt 11: 12

 

U.I. A fénykép illusztráció, az én időmben nem ilyen volt az egyenruha


Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. augusztus 19. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,678


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: