Debreceni Zoltán versíró - Vers Biharkeresztes ről - Úgy estefelé
Debreceni Zoltán - Úgy estefelé...
Búsan sétálok a város közepén
Tudom nem jössz mégis várlak én.
Leszállt a városra az este, mindenfele
csend honol.
Lehet te valakivel boldogan csókolózol valahol.
Velem szemben Osvát Pál szobra áll,
a pipáját fogja s búsan néz én reám.
Mellettem emberek boldogan lépkednek.
Ismeretlen vagyok én itt még rám sem köszönnek.
A könnyes szememet az ég felé emelem.
A holdat keresi rajta a fáradt tekintetem.
Hányszor mondtad, hogy örökre szeretsz engemet.
Most a holdfény törölgeti a könnytől a szememet.
Légy boldog ne gondolj soha rám.
Elég ha én szenvedek te gyönyörű Sváb leány
Hazafelé veszem szép lassan az utamat.
A templom előtt hagyom az összes gondomat.
Híres emberek.. (Debreceni Zoltán író)
Debreceni Zoltán emléklapot kapott 2017 és 2019-ben
művészete elismeréséért.
(Debreceni Zoltán
Vers Kékestetőről: Debreceni Zoltán versíró tollából
Emlékszel fényes őszi este volt az égen ragyogott a hold.
A Kányai fogadóban egy ismerős szép melódia szólt.
Felettünk az égen ragyogtak a fényes csillagok.
Akkor minden olyan szép volt azt hittem csak álmodok.
Először ott éreztem boldogság és szerelem nélkül semmit sem ér az életem.
A szerelem érzése teljesen átjárta akkor a szívemet lelkemet.
Észre sem vettem, hogy a válladon boldogan nevetek.
Nem felejtem el soha azt a gyönyörű Kékestetői őszi éjszakát.
Amikor először hallhattam a szívemben a szerelem lágy szavát.
Akkor a boldogság és az öröm töltötte be a lelkemet.
De akkor még tudtak szívből szeretni az emberek.
Debreceni Zoltán író
Debreceni Zoltán versíró az a fajta fickó ,
aki nem ijed meg a saját árnyékától!
Debreceni Zoltán
Debreceni Zoltán: Vers Dombóvárról...
Dombóvár, te város a völgy mélyén,
Hol a múlt és jelen találkozik édesen.
A sok tavaid vígan mosolyognak!
A várfalak között a történelem szavakban
hozzánk szólanak.
A piactéren a zöldségárusok vidáman kínálják portékájukat,
A templomok harangjai szólnak, mint régi dalok.
A kis kávézók teraszain a kávé illata terjeng,
Míg a városi parkban a fák hűs árnyékot vetnek.
Dombóvár, te csendes és barátságos hely,
Ahol az emberek mosolyognak, és a nap mindig süt.
A régi házak homlokzatán a múlt idők emlékei,
És a város szívében a szeretet mindig él.
Dombóvár, te város, amit mindig szívünkbe zárunk,
Hol a múlt és jelen összefonódik, mint a folyók.
Legyen boldog minden napod, Dombóvár,
Mert te vagy az, ahol otthon vagyok, és mindig szeretlek.
Debreceni Zoltán: Megőszült a hajam...
Megőszült a hajam a nagy része elkopott.
A cudar élet engem teljesen becsapott.
Az életre fogom az egész hibámat.
Pedig én hibáztam mert nagyon szeretem,
ezt a megkopott világot.
Debreceni Zoltán: Augusztusi nyár.
Veled jártam itt valamikor az augusztusi nyárban.
Virág tengerben sétáltál a Hajdúbagosi pusztában.
A bárányfellegek is gyönyörködtek benned.
Csak lassan bandukoltak
a fellegekkel tarkitott égen.
Olyan volt a rét mint egy színes virág tenger.
Most itt sétálok búsan két kisírt szemmel.
A fák is halkan vigasztalnak, suttogják felejtselek el téged.
Én mosolyogva igennel bólintok rájuk.
Pedig a szívem majd megszakad bennem.