A MEGRAKOTT SZÉNÁS SZEKÉR…

A megrakott szénás szekér lassacskán ballagott,

Gazdája és a gazdasszonya is csak hallgatott

Elől és mellette, mert nem kellett noszogatni,

A tehénkék maguktól tudták, merre kell menni.

A Nap is leáldozóban, a falu is messze,

De Ők mégis ráérősen mentek, nem sietve.

A jószágot soha nem szabad megerőltetni,

Mert ma még otthon le is kell nekik majd tejelni.

Fáradtak már, de mégis mennek rendületlenül,

Mellettük a tücskök hada vidáman hegedül.

Nem tudnak betelni Természet sok csodájával,

A felettük kelepelve elszálló gólyával.

Mennek rendületlenül, hisz a széna drága kincs,

Meg kell becsülniük, mert Télen baj lenne, ha nincs.

Felcsillan szemük, mikor házukat megpillantják,

Összenéznek és szinte hangosan csak ezt mondják:

Köszönöm Istenem, hogy már végre hazaértünk,

Elfáradtan ugyan, de senkivel nem cserélünk!

A jószágot gyorsan bekötjük az istállóba,

Szekér lerakását pedig áttesszük holnapra.

Fellobbant a konyhában a petróleumlámpa,

Mikor az idős házaspár végez valahára.

Tehenek megfejve, elköltik kis vacsorájuk,

Aztán ágyikóban éj csendje borul reájuk.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2014. 07. 05. Szombat délután 12:48