Biharkeresztes Debreceni Zoltán versíró

Szép emberek - Debreceni Zoltán

Debreceni Zoltán író - Éjjel a tóparján. 

Debreceni Zoltán - Éjjel a tóparján... 

Holdfény csillan a csendes tón,
Mint szívem, mely szerelmedre várón.
A csillagok is suttognak, mint te meg én,
Titkos nyelven, mely csak a miénk lehet.

A szél halkan simítja az éji egeket,
Mint te simítod arcomat a sötétben.
A világ csendes, csak a szívünk dobban,
Egy dallamot zeng, mely sosem hagy alábban.

A szeretet, mint éjféli virág nyílik,
S a lelkünkben örök tűzként kigyúlik.
Te vagy nekem a napfény, a holdvilág,
Minden éjszakámhoz a legszebb álomvilág

Csendes szerény szobámba ha aludni térek.
A régi álmok szövik át a sötét néma éjszakát.
Nem sértegetnek,
nem bántanak.
Csak kísérnek a méla sötéten át.
Beszélnek rólam a múltról,beszélnek nekem rólad.
Arról amikor Szegeden megpróbáltuk hinni a semmit.
Elhagytalak, elhagytam akkor veled együtt az egész szívemet.
Talán bölcs döntés volt,
de akkor alá írtam a magány szerződését.

Azóta tanultam,tanulok egyedül élni.
Tanulom megszokni a magányt és a néma üres szobát.
Sokszor a régi álmok átszövik még ma is,
a hosszú csillagos éjszakát.
Mosolyogsz rám,fogod a kezem,
szőke hosszú hajad eltakarja arcunkat mikor a Tisza-parton megcsókolsz.
Álmomból sokszor felriadok nyúlok feléd,de csak a sűrű néma csendben kapaszkodik a kezem.
Régi álmok ne háborgassatok,
régi álmok hagyjátok el örökre a szegényes szobám.