A képzeletem kicsi korában,
farkast és medvét evett.
Mert nem birok vele,
mindig tekereg.
Esténként bejárja,
a völgyeket,
a magas hegyeket.
Nem tudok tőle aludni,
mert mindig tekereg .
A hegyekben a patak,
száguldó habjával,
énekli halkan a dalát.
De bárhol vagyok,
mindig rád gondol,
szép magyar hazám.
Alig halad nem bírja már a lába.
Csak a patak egyedül rohan,
le a hegyről a völgybe lankára.
A szép rónán megjön.
a képzeletem kedve.
Itt érzi ő jól magát,
nem a távoli hegyekbe.
Nagy léptekkel halad,
sietve előre,
a magas hegyekre,
rá sem hederítve.
A magyar zöld réten,
és erdőben érzi,
nagyon jól magát..
Elfelejti a magyar rónán,
minden fájdalmát,
gondját és baját.