Cigány író tollából
Fekete fejfák,fényes sírkövek.
Elhervadt virágok,gazos sírhelyek.
Lassan járó árnyak,keserű halk sóhajok.
Már soha el nem jövő kettétört holnapok.
A fejfákon búcsú mondatok.
Örökre elfojtott titkos óhajok.
Ki nem mondott érzések sora.
Alkalmak amik nem térnek vissza soha.
Kopott fejfák között süvít a szél.
Egy megsárgult falevél éppen a homokos földre ért.
Nem sokáig magányos,egy újabb követi hamar.
Halottakkal telik a temető.
A földön is gyarapszik az avar.
Majd ha elmúlik a nyár,elmúlnak a téli hidegek.
Vajon lesz még újra tavasz,
lesz még kikelet?
A napsugár biztosan jövőre is simogatni fogja a folyó vizeket.
De az már soha nem jön vissza akit a hideg sír eltemetett.
Sírva olvassuk a sírkőben véset mondatot.
Emléke szívünkben örökre él,
és örökre megmarad.