Egy terebélyes fűzfa alatt pihenni leülök.
A gyürött szívemet símítani vágyom.
Nyugalmat és bekét remélek a száraz avarágyon.

A gondolatom mint a gólyák,
nagyon messzire repül.
Kedves rólad gondolkozom,
én kesergek az erdőben egyes-egyedűl.

A hűvös őszi szél leheletétől,
sírva zúgva zokognak a fán a levelek.
Amit én csendben hallgatok.
A sárga fonnyadt falevelek s a múlt,
mind rólad mesél.

A Hajdúbagos több sávos mezei földes úton nélküled nincs öröm,
csak a könny és a bánat van,
meg a sok-sok falevél.

A ritkán járt gyepes úton egy író,
céltalan mendegél.
Az emléked nem hagyja el,
az úton hozzá mindig beszél.