Ág végén égi áldás cseppje megpihen.
Virradat fénye gyújt benne apró lámpást,
Áll most az idő hálás csendje szelíden,
Táj dús sóhaja kér benne odorszállást.

Kopott kerék csobban a tükör pocsolyán,
Varangy ugrál át szürke aszfalttengeren,
Összegyűlt szenny csobog le sötét csatornán,
Gúnya fonnyad a fáradt, ázott lelkeken.

Madár viszály zendül a villanydrótokon,
Távol már a zápor, szivárvány a vége,
Feltűnnek a ráncok sok szolga homlokon,
Útra kél a frázis, felszáradt a béke.