ALAKI FOGLALKOZÁS NÉGYES TÁRGYKÖR
Életképek katonaidőmből. Egy év után
Történetem 1967 – ben játszódik. Németh Feri két méter körüli, száz kilogramm élősúlyban lévő, nagyon szerény mackó volt a seregben. Akkortájt mikor bevonult, én lettem a kiképző rajparancsnoka. Ráadásul földim is volt, így nagyobb gonddal figyeltem oda minden mozdulatára. Természetesen, amikor az alaki foglalkozásnál gyakoroltuk a lépéseket, a különféle kiképzési elemeket, az én barátocskámat mindig kiverte a hideg veríték, mert annyira rettegett tőle. Nem volt elég hogy a szépszál termetére ruhát, csizmát, cipőt alig lehetett találni, még itt voltak a lépésekkel kapcsolatos nehézségek is. Egy ilyen joviális alkatú ember, mint Ő, természetesen nehezen tudta úgy begyakorolni, ahogyan a követelmény rendszer volt. Szinte kiült arcára a félelem, amikor nem szolgálatba, vagy pihenős egyéb tevékenységre vezényelték.
Ettől függetlenül olyan rafináltsággal rendelkezett, hogy még a hátam mögött is kicselezett néha. Minden héten konyhaszolgálatra kellett a századunktól is vezényelni valakit. Természetesen az íratlan szabályok szerint ilyenkor az újoncállomány volt mindig a soros. Az is természetes volt, hogy ettől mindenki húzódozott, de nem lehetett kivételt tenni, sorra kerültek egyenként. A vezénylést mindig a századírnok készítette el és parancsfoglalkozáson kihirdetésre került. Ott nem is volt soha probléma, hanem amikor nem láttam Feri barátomat jönni az alaki foglalkozásra. Kiderült, hogy a hátam mögött megbeszélte az írnokkal a cserét, aminek a társai örültek, mert a konyhai piszkos melót egyik sem szerette. Természetesen mindenki jól járt. Az írnok is, mert finom falatokat hozott neki a konyháról. A legjobban azonban „Németke”(barátilag így szoktam szólítani a szép szál embert) járt jól a következők miatt: A Konyhaügyeletes egy főtörzsőrmester is hasonló alkatú volt, mint ő, ezért jól összehaverkodtak. Mindig olyan melót adtak neki, ami nem volt annyira piszkos, azt inkább a más századoktól, vagy más alkalommal a mienktől idevezényelt emberekre bíztak.
Szállóigévé vált a kérdés időközönként, amit Ferinek feltettünk:-Melyikőtök a nehezebb mostanában? –Ilyenkor ravaszul válaszolt vissza:-A főtörzs százöt kiló, én meg százhárom!- Állandóan hol az egyik, hol a másik nyomott többet a konyhai mérlegen. Egyszóval, mikor megtudtam hogy már megint összejátszott az írnokkal, már csak mosolyogva legyintettem. Ő egy szeretnivaló hatalmas termetű ember, aki szögletes járásával nem éppen fogyókúra reklám lehetett volna, de senki nem tudott rá megharagudni a századnál.
Az alaki foglalkozásokat azonban nem mindig tudta megúszni. Főleg az alakzatból való kiléptetéstől rettegett. Mikor megtudta, hogy ma azt gyakoroljuk, akkor már izgett - mozgott, mert tudta hogy nem ússza meg ő sem a gyakorlást.
Ennek a menete a következő volt: A raj felsorakozott szembe a rajparancsnokkal, mire ő így szólt hangosan: -Németh honvéd hozzám!- Erre az volt a válasz:-Értettem! – majd vigyázz menetben oda kellett vonulni a parancsnok elé és ezt kellett mondani:
-Rajparancsnok elvtársnak jelentem, parancsára megjelentem!
Ezzel szemben a mi Feri barátunk mikor szögletes, darabos lépteivel odaért a következőket jelentette:
-Rajparancsnok elvtársnak jelentem, Németh honvéd parancsára megjelentem!- Majdnem elnevettem magamat, de komolynak kellett lenni, mert a raj amúgyis alig tudta visszafojtani a kacagást. Ezt válaszoltam jó hangosan, erősen a szemei közé nézve:-Mi az, maga a saját parancsára jelent meg előttem? Lépjen vissza!-A megszeppent katona egy suta hátraarc után visszament és belépett az alakzatba. Erre újból kiadtam a parancsot és ez ismétlődött többször egymásután, mert egyszerűen nem tudta megjegyezni a parancsszavakat.
Egy településen laktunk később, volt idő, amikor még egy helyen is dolgoztunk. Sokszor felidéztük az eseményeket. Tartalékosként, őrmesteri rendfokozattal többször behívtak Veszprémbe továbbképzésre. Legnagyobb megdöbbenésemre egyszer vele is találkoztam. A megdöbbenés nem a találkozás volt, hanem az egyenruhán ugyanolyan őrmesteri rendfokozat díszlett, mint az enyémen. Kérdésemre ezt válaszolta:-Mikor legutóbb behívtak ide honvédként, azt mondták, háború esetén ez a beosztás tiszthelyettesi és azonnal honvédból mindnyájan megkaptuk a rendfokozatot.-Jót nevettem az elhangzottakon. Így száll el a dicsőség. A parancsnokból és a beosztottból egyenrangú tiszthelyettes lesz egy idő után, amiért egy ujját sem kellett mozdítania Feri barátomnak.
Ifj Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 06. 18
A fényképen szerény személyem van, itt még tizedesként. A történetben szereplő katonatársamról sajnos nincs felvétel-:)))