AZ UTOLSÓ ÉJSZAKAI VONATOD Boros Zoltán barátomra emlékezve 1948. 01. 01 – 1966. 06. 30


AZ UTOLSÓ ÉJSZAKAI VONATOD  Boros Zoltán barátomra emlékezve  1948. 01. 01 – 1966. 06. 30

 

 

 

 

 

 

 

AZ UTOLSÓ ÉJSZAKAI VONATOD

Boros Zoltán barátomra emlékezve

1948. 01. 01 – 1966. 06. 30

 


      Erzsi néni nagyszerű háziasszonyunk volt Győrben. Hárman laktunk nála albérletben akkoriban. Zolival együtt végeztük el a vasesztergályos szakot a 400 – as Ipari tanuló Intézetben 1965 – ben. Akkor még nem voltak Szakközépiskolák, mint manapság. Az utolsó évet már kihelyezett gyári képzésben a Szerszámgépipari Művek Győri Célgépgyárában végeztük. A közelben találtunk szerencsére egy megfelelő albérletet, amit még megosztottunk egy tanulóval is. Teljesen különbejáratú szobánk volt egy hosszú udvar végében, az előtérben egy kis konyhával. Fürdőszobánk az sajnos nem volt, de rezsón melegítettünk magunknak vizet és lavórban megfürödtünk, ha kellett, de a gyárban műszak után egyébként is volt lehetőség rendes fürdésre.

       Tulajdonképpen csak este és reggel kellett kajáról gondoskodnunk, mert mindnyájan a munkahelyen ebédelni is tudtunk. A kis konyhánkat Erzsi néni spájznak is használta. Ott lógott neki állandóan egy rúd téliszalámi, aminek a vége zsírral volt bekenve, az egészet meg befóliázta.  Előfordult, hogy semmi ennivalónk nem volt és Isten bocsásson meg nekünk utólag, bizony megdézsmáltuk a finom szalámit. Természetesen ügyeltünk arra, hogy ugyanúgy visszaállítsuk az eredeti technológiai állapotát azzal a különbséggel, hogy kissé megrövidült a rudacska. Máig sem tudom hogy Erzsi néni észrevette – e a csínytevésünket, de ha igen, akkor sem szólt érte sohasem.

      1966 nyarát éltük akkor. A házzal szemben állt egy Lánykollégium, amely Egészségügyi tanulók szálláshelye volt. Szabadidőnkben természetesen incselkedtünk velük mi is. Zoli nagyon szeretett fütyülni. Többször odaálltunk az ablakok alá szerenádozni, amit a lányok kihajolva, mosolyogva megéljeneztek és hálásan köszöntek. A tanulógyerek Halimbán született, aki állandóan mesélt nekünk egy katolikus plébánosról, aki a gyógyfüvek tudójaként teákkal gyógyítja a hozzáforduló betegeket. Később bebizonyosodott, hogy igaz, amit mesélt, de akkor kicsit kételkedtünk benne. (dr. Szalai Miklós Esperes Úrról van szó)

      Boros Zoli azon a nyáron gépkocsivezető tanfolyamot végzett és hivatásos jogosítványa lett, amit a viszonylag jó módban lévő falusi szülei egy Trabant gépkocsival akartak honorálni. Pontosan azért, mert szegény barátom bizony szerette a különféle itókákat. Szülei abban bíztak, ha majd jogosítványa lesz és rendszeresen vezetni fog, akkor mérsékli ezt a szenvedélyét. Lelkendezve mesélt róla, hisz abban az időben még a Trabantra is éveket kellett várni, nem úgy, mint most. Ha valakinek pénze van, bemegy az autószalonba és félórán belül kigördülhet a legmodernebb gépjárműcsodával.

      A szobánkban három ágy volt, mindhármunk részére szigorúan kialakított rend szerint. Zoli barátom viszonylag korán lefeküdt és hamarosan hangos horkolásával ki is verte az álmot a szemünkből. Ha csak ez lett volna, talán el sem mesélem a dolgot. Álmában hangosan is beszélt. A tanuló sráccal ki szoktuk használni a lehetőséget ilyenkor és elkezdtük kérdezgetni, belefolyva az összefüggéstelennek tűnő beszédébe. Csukott szemmel, agyilag mégis ébren válaszolt is a kérdéseinkre mindaddig, amíg valami ok folytán felébredt és akkor kegyetlenül elküldött bennünket a búsba. Harag nem volt belőle, mert reggelre mintha mi sem történt volna, semmire sem emlékezett.

      Tulajdonképpen légvonalban talán még egy kilométerre sem volt a gyár ahol Zolival dolgoztunk. Nem voltunk egy műszakban, ezért nem mindennap találkoztunk úgy, hogy tudtunk volna hosszan beszélgetni. Az üzemben három műszakos termelés volt. Szabályosan közlekedve csak nagy kerülővel tudtunk menni a gyárba, de mi sajnos azt az utat választottuk, ami közelített ugyan, de kimerítette a szabálytalanság összes fogalmát. A közelben folyt a Rába, amin egy vasúti híd vezetett keresztül két sínpárral, amely közvetlenül a Célgépgyár kerítése mellett haladt el. Barátom aznap éjszakás volt, én meg reggel váltottam volna.

       Éjszaka mély álmunkból hatalmas dörömbölésre ébredtünk. Felkeltem és a szemeimet dörgölve kiballagtam a bejárati ajtóhoz és a villanyt felkapcsolva kinyitottam. Meglepetésemre Erzsi néni a háziasszonyunk állt ott szomorúan. Kérdésemre hogy mi történt, elfúló hangon mondta:

-Zoli meghalt. Eltiporta a vonat a vasúti híd után az éjszaka.

-Öngyilkos lett talán, Erzsi néni?

-Nem tudom fiam. Az előbb mentek el a rendőrök. Velem beszéltek, de nem tartották szükségesnek azt, hogy veletek is szót váltsanak. A mozdonyvezető vallomása szerint nem követett el öngyilkosságot. Annyit látott csak, hogy ment a sínek között és meghallva a vonat zakatolását, átment a másik sínpár közé. Talán azt hitte, hogy azon jön a vonat, amelyik sín között ballagott a sötétben. Ezt már soha nem fogjuk megtudni. Hiába fékezett a mozdonyvezető, az ütköző telibe találva ledobta a töltés oldalára, de a kiérkező mentősök már csak a halálát tudták megállapítani.

      Az éjszaka hátralévő részében már nem feküdtem vissza. Mélyen megrendített az eset, hisz együtt vészeltük át a három évet a suliban és itt is egy ideje már közösen éltünk, ismerve a másik minden rezdülését. Reggel teljesen szabályosan, kerülővel mentem be dolgozni. A művezető is tőlem tudta meg, hogy miért nem jött Zoli az éjszakai műszakra. Szülőfalujában Soboron temették el, amelyre nagy létszámmal külön busszal mentünk el mi is. Manapság amikor eszembe jutnak az együtt töltött évek, máig a fülembe csengnek az ízes, számomra tájszólással mondott szavai: -Ha majd elromlik a Trabantom, megszerülöm (megszerelem) aztán megyek tovább!

Zolikám nyugodj békében!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 07. 02

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2013. november 19. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 952


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: