A BÁTOR CSIGABIGA
Valamikor hajdanában még a TV hőskorában azt hiszem a hozzám hasonló korosztály előszeretettel nézte azokat a sorozatokat, amiknek valamilyen állat szereplője is volt. Néhány még most is eszembe is jut: Elza, Elza és kölykei oroszlánjai, Gorillák a ködben, Daktariból szintén egy kancsal oroszlán, vagy a régi Tarzan filmek Csita majma, a Négy páncélos és egy kutya háborús történetei, vagy Fekete István gyermekregényeinek szereplői. Máig ismertek és gyakran még játsszák a Lassie kutya utazásait, a Tom és Jerry animációs sorozatokat az egér és macsek örökös harcáról, vagy a Süsü a sárkány behemót, mégis kedves kalandjait. Nem beszélve a kis róka kedvenc, Vuk érdekes kis történeteit.
Lehetne még tovább sorolni oldalakon át a régi és mai kedvenceket egyaránt, hisz a rengeteg sok csatorna bőségesen ontja magából az állatos történeteket azok számára, akik ezeket kedvelik. Írásomnak azonban igazából most nem ez a célja. Főleg azért nem, mert falusi születésű ember vagyok, de igazából nagyon sokáig állatokkal nem barátkoztam. Mára természetesen már nagy tisztelettel tekintek fel mindazokra, akiknek valamilyen kis kedvencük van az otthonukba. Az unokáim „Maci” – nevű kutyusa mondhatom azt is, hogy immár belefészkelte magát az én szívem mélyébe is ragaszkodásával, olyan hűséges kis jószág.
Felnéztem azokra az emberekre is, már régtől fogva, akik természetfilmeket készítenek, sokszor zord környezetben, ahol az állatokat a saját közegükben hosszú időn át figyelik, tanulmányozzák. Pénzt áldozva, fáradtságot nem kímélve filmezik őket minden mozdulatukban, minden cselekedetükben akár közösségben, vagy magányosan élnek. Órákon, napokon át ülnek, vagy állnak mozdulatlanul, hogy a filmezéssel ne zavarják meg az életüket semmivel sem. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi vezérli ezeket az embereket, hogy ezt tegyék és a hosszú munka végeredményét 1 – 2 órába sűrítve közvetítsék az emberek felé a különféle vizuális médiákon keresztül.
Akkor kezdtem igazán megérteni a cselekedeteik rugóját, amikor pár évvel ezelőtt én is vettem egy olyan digitális fényképezőgépet, ami filmezésre is alkalmas. Ettől kezdve, ami élt és mozgott, előbb – utóbb a lencsém elé került, hogy fénykép, vagy kis videó formájában őrződjön meg a házi archívumomban, vagy a honlapomon. Természetesen, mint mindenki, aki erre „vetemedik” – én is beleestem a „magamutogatás” – csapdájába. Éppen azért, hogy az általam valamilyen formában arra érdemesnek találtatott fényképeket és kisfilmeket másokkal is megosszam, ne csak magam gyönyörködjek benne.
A fényképezés és filmezés közben a lényeg nem az volt, hogy látványos és kedvelt témákkal, sok esetben állatfigurákkal nyűgözzem le a nézőket, mert nem is ez volt a lényeg. A lényeg számomra mindig az, hogy az egyszerűnek tűnő kis lények nagyszerűsége emberi léptékkel is kivívja mindnyájunk elismerését.
Ma reggel leutaztam Édesanyámhoz Szülőfalumba Bakonyszentkirályra, ahol a hatalmas paraszt portája mindig tartogat valamilyen meglepetést számomra. Nem is olyan régen pár héttel ezelőtt egy esős időszak után fényképezés közben elég sok csigát örökítettem meg, ahogyan a ragyogó napsütésben sétálgattak. Ma azonban egy bátor csigabiga hívta fel magára a figyelmet akkor, amikor megpillantottam a ház folyosójához vezető lépcső utolsó előtti fokán araszolni befelé. Nosza, azonnal a fényképezőgépemért szaladtam és pár felvételt készítettem róla. Észrevettem azonban azt is, hogy egy kis „szakadék” – felé halad. Gyorsan filmezésre váltottam át és három tízperces klipet készítettem arról, ahogyan nagy bátorságot tanúsítva araszol előre kitűzött célja felé. Sikerült azt is lefilmeznem, ahogyan az eléje kerülő száraz fű akadályt úgy próbálja leküzdeni, hogy komótosan falatozni kezdett belőle. Az első filmet még szótlanul készítettem, mert nem akartam elijeszteni, a későbbiekben pedig már nem tudtam megállni, a hirtelen jött gondolataimat is elmondani vele kapcsolatban.
„Talpas” – szemmértékkel (saccolás, nem konkrét mérés) azt is megállapítottam, hogy az én bátor csigabiga hősöm kb. 1méter/ óra sebességgel haladt előre. Ha figyelembe vesszük az elkészített videók felvételének körülményeit, bizony majdnem egy kis izomláz is összejött, hisz leguggolva kellett úgy dolgoznom, hogy ne zavarjam meg csigabiga uraság tevékenységét. Természetesen nézze el a tisztelt olvasó, és aki a videókat megnézi azt a hiányosságomat, hogy nem igazán jeleskedem állattanból ezen a téren. Azt hogy uraság, vagy úrhölgy volt az illető szakmailag nem tudom, mert bizony régen foglalkoztam már hasonló tanulmányokkal. 63. életévemben járva talán ez is megbocsátható lehet immár.
Az biztos, hogy a felső hosszú szarvacskáit úgy használta, mintha radar antenna és szem is lenne egyszerre. Nem tudom, hogy a bátor csigabiga hősünk ma mikor indult el felfedező útjára Édesanyám udvarában. Azt sem tudom, hogy melyik korosztály képviselője, ifjú, vagy meglett korú volt őkelme. Azt sem tudom, hogy a „csigalassú” – tempó teljesítményének ezek figyelembevételével mennyinek kellene lennie, de azt hiszem, nem is ez a lényeg. Azt azonban bizonyossággal tudom, hogy hozzávetőlegesen 4 – 5 óra között volt az – az idő, amelyet arra áldoztam, hogy figyelemmel kísérjem az utazását. Legutolsó fénykép felvételemet akkor készítettem róla, amikor valószínűleg elfáradva a hosszú, viszontagságos, akadályokkal tűzdelt úttól, megpihent. Visszabújt a házikójába egy eléje került újabb akadályhoz tapadva és mozdulatlanságba burkolózva, feltételezhetően mély álomba merült. Ezt abból gondolom, hogy beesteledve is még ugyanúgy láttam ott.
Aki megnézi majd az elkészített képeket és videókat, remélem igazat ad majd nekem. Ajánlom mindazok számára a megtekintésüket, akik számára egy kis csigabiga nem haszontalan, eltiporandó valami, hanem egy aranyos, gondolkodó kis teremtménye az Istennek ugyanúgy, mint mi, emberek.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Bakonyszentkirály. 2010. 08. 14.
