ÉJSZAKAI FURULYASZÓ
Bíró Vince bátyánknak lejárt a vadász engedélye, de azért még elejtett orvul egy – egy nyulat, őzet, vagy Uram bocsá… még szarvast és vaddisznót is. Akkor még nem volt olyan szigorú a büntetés tiltott fegyverhasználatért, mint manapság. Vince bátyánk útnak indult akkor is azon a holdvilágos kora éjszakán a Dócárok felé, ahol legnagyobb az erdőség, amerre a paraszt – emberek vetés területét a vadállatok legjobban dézsmálják. Olyan helyre telepedett le, ahonnan ha homályosan is, de látható volt egy jó nagy terület. Háta mögött az erdőség néha – néha susogásba kezdett. Elmerengve ült, várta, mikor jelennek meg az áhított vadállatok. Az erdőben zörgést hallott, s ugyanakkor felzokogott közelében egy mélabús furulya:
Krasznahorka büszke vára
Ráborul az éj homálya…
Hát most mit csináljon? – tűnődött magában. Ha megmozdul, egy – két lépéssel odébb megy, a furulyás tetten éri, feljelenti. Úgy érezte, ezen az estén nem jár vele a szerencse. De a furulya csak szólt - szólt, zokogott, már majdnem véget ért, mikor Vince bátyánk megsokallta. Megelégelte ezt a kuruckodást, ezt a szép Rákóczi siratást – egyszerre mind a két ravaszhoz nyúlt, beledörrentett a levegőbe. A furulya elnémult, a hangja messzire elzokogott… De azért Vince bátyánk itt már nem érezte magát biztonságban, felkerekedett, elment ellenkező irányba, a Kispáskomnál lévő elhagyott nagyon régi kőbányához, ahonnan szintén jól belátható volt a vetésterület. A bánya területe szederindás, tüskebokros hely volt, közepén egy alacsonytörzsű vadkörtefa állt. Nem sokáig várt Vince bátyánk áldozataira, ugyanis egy vaddisznósereg közeledett feléje. Puskáját egy óriás kanra fogta, ravaszhoz nyúlt, de a keze és szíve hirtelen megremegett – a vadkörtefa alatt ismét felzokogott a furulya:
Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába
Elfogyott szegénynek minden katonája.
Zuhog a szél Késmárk felett,
Édes hazám Isten veled…
Te jó ég, most már mi legyen? –Úgy érezte, hogy most már minden veszve van. Már látta saját magát kakastollas csendőrkísérettel vonulva a zirci országúton. Bármilyen módon is, de innen is menekülni kell. Megindult a Zöröghegy felé, s útban egy hófehér virággal borongó vén akác tövéhez letelepedett. Szívta az édes illatot, kémlelte a teleholdas gyönyörű csillag – birodalmat –és valahol, most már távolabbról, megint megszólalt a furulya:
Nagymajtényi síkon letörött a zászló,
Rászállt tollászkodni egy fekete holló.
Tépi sötét szárnyát, hull a tolla rája,
Síró kurucoknak tépett kalpagjára,
Rongyos dolmányára.
Végighallgatta a furulya zokogását és elindult hazafelé. Akkor jutott eszébe, hogy itt semmi boszorkányság nem történt. Ők, a parasztgazdák, vetésterületük védelmére felfogadtak egy minden hájjal megkent, régi orrvadászt. Csak azt nem tudták, hogy puska hiányában milyen módszerrel végzi a vadak riasztását.
Nagy Bálint
Megjelent a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Közérdekű Közösségi Kalendárium 1984. évi számában
