BAKONY, TE SZÉP HAZÁM

Hogy imádjalak, hogy szeresselek,

Nincs elég húr, lélek múzsafán.

Hol az ősfák dallal köszöntenek,

Fogadj fiadnak, Bakony, szép hazám!

Szűkebb hazámnak édes kebelén

Édes álomra fejem hajtom én.

Mikor a tavasz ontja illatát,

Fakad a rügy, kíséri lágy zsongás,

Ezer madár zengeti szép dalát,

Édesen cseng a patak – csobogás,

A nagy, csodás Természet átizen,

Erdők lelke szól –pihen a szívem.

Vagy, amikor jön a nagy Hervadás,

Zúgva, mintha minden fa elmenne,

A hegyek ormán nagy a jajgatás,

Leszáll az ősz vad, tépő szelekkel,

Elnézném fájón, örökké talán

Tépett koronád, Bakony, szép hazám.

Jártam Kárpát, Alpesek tájait,

Odaát a nagy székely hegyeket,

Szedtem a havasok virágait,

Lobogni láttam a pásztortüzeket,

De egy fa se zúg oly szépen,

Mint szép Bakony – hazám sűrűjében.

Letűnt idők drága emlékeként

Ódon vár roskad vén sziklatetőn.

Bús századok zivataros egét

Hányszor látta zokogva, szenvedőn.

Most ifjak bújnak itt – csók és virág-,

Mindenem vagy, szép bakonyi világ!

Ledőlt oltárképek forrás felett,

Hol Istent imádtak pogányhiten,

Vadnak adnak most nyugvó helyet,

Ha szomjat olt csörgedező vízen.

Valaha rég, ha feljött a holdfény,

Lovát itatta itt Koppány vezér.

-Bár lenne sorsom, könnyes, alázott,

Nem, nem mennék én innen sehova.

Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott,

Nem lehetnék hűtlen soha, soha.

Itt érjen el utolsó éjszakám,

Karjaidban, Bakony, te szép hazám.

Nagy Bálint