HA A BAKONYI HEGYEIM
ELVENNÉK, ÚGY FÁJNA…
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Hisz itt hozott Édesanyám engem a világra.
Itt szívtam magamba a friss mezőink illatát,
Itt láttam az erdő vadjainak száguldását.
Daloló madárkák felettem vidáman szálltak,
Tudtak örülni melegen sütő Napsugárnak.
Emlékszem az Apám gabonát vető kezére,
Aratáskor verejtékező izmos testére
Ahogyan a kaszát ütemesen - szépen húzta,
Marokszedő Anyám gabonát kévébe fogta
Mögötte sarlóval a kezében mosolyogva,
Nem gondolva akkor sem a derékfájdalmakra.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Ha nem nézhetnék fel többé templomunk tornyára
Amelynek harangja emlékeztetett a délre,
Arra, hogy gondolni kellene tán az ebédre,
Vagy az esti kondulása pihenőre biztat,
A munka kipihenten másnap ugyanígy folyhat.
Gyermekként Szüleimtől olyan sokat tanultam,
Parasztköltő Apámtól Hűséget is jussoltam.
Megtanított Ő mindenre, ami szép és a jóra,
Hazafiságra, Hitre és a szép magyar szóra.
Édesanyámtól a Szeretet melegét kaptam,
Egy életre megőriztem és meg is tartottam.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Mint ahogyan fájt Áldott Édesapám halála.
Anyámat az Istenünk még megtartotta nékem,
Olyan számomra, mint a Szülőhazám és Népem
Mely ebben a megfogyatkozott Honban lakozik,
Egy szebb világ eljövetelében bizakodik.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Ahogy eleinknek Hazánk feldarabolása.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2010. 06. 29.