Jézus tanítása a halottakról


Jézus tanítása a halottakról

...közöttünk... nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni..., ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. (Lk 16,26)

A gazdag és Lázár történetében Jézus Krisztus nagyon fontos igazságokat tanít arról, hogy mi van a halál után, mit tudhatunk az elhunytakról.
Egészen természetesen tanítja, hogy van folytatása az emberi létnek a biológiai halálunk után is. Jézus szerint a halál nem pont az élet mondatának a végén, hanem kettőspont: folytatása következik. Más létformában, de tovább létezik minden ember, a nem hívők is, akár akarjuk, akár nem.

De nem mindenki ugyanolyan körülmények közt létezik tovább. A gazdag a pokolba, Lázár az üdvösségbe került. Az előbbi szenvedett, az utóbbi boldog volt. Ne feledjük, hogy már itt is két különböző állapotban létezünk: Istennel közösségben vagy Isten nélkül. Ez válik véglegessé a halálunkkor. Jézus tehát világosan tanítja: van üdvösség és van kárhozat.

Van összefüggés az ember földi élete és örök sorsa között. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3,36) Mindnyájan Isten haragja alá születünk, innen lehet megtérnünk hozzá.

Jézus azt is világosan tanítja, hogy örök sorsunk eldől a halálunk pillanatában, s utána már ezen nem lehet változtatni. A történet mindkét szereplője azonnal odakerül, ahol el kell töltenie az örökkévalóságot. S hiába próbálna a gazdag akárcsak enyhülést is kérni, utána már nem lehet változtatni semmin.

Jézus tanítása szerint egy életünk van, ez megismételhetetlen, ebben van lehetőségünk megtérésre. A Szentírástól távol áll a reinkarnáció elképzelése, és a halottakért való imádkozás gyakorlata is. Hiszen a sorsuk végleg eldőlt.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2012. november 2. Szerkesztette: Demeter Sándor
Nézettség: 1,086


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: