a szendergő hallgatag napsugár,
fák friss levelein csorog merengőn
aranypalástos délceg régi vágy.
Újra látom, régi álom,
valami néma dalt énekel,
a szív húrjain menetel,
maszatos ez a kotta,
kiömlött a tinta.
hangok közt homály,
kéklő magány.
Nem szól hozzám, becsaptam,
csalóka csókokban csattantam.
Válaszolj, ki döntesz sorsomon,
életet lüktető gyilkosom!
Vérben áztál, megszakadtál,
de soha el nem hagytál,
mond, hogy vár rám...
Várom, most is várom,
mint azon a tűző nyáron.
Zöld már a nyárfa,
mint amikor csókom utoljára
engedett a nagyvilágba.
Elfolyt a láva, korom utána,
estben ringatózik a nyárfa,
nyugatra mentél, keleten hallgat
szívemben bimbózó bíbor hajnal.
