megkondul utcán, téren,
díszben őrzi karom,
egy szavát sem értem.
Ismeri minden vétkem,
átkos tévedésem,
múló létem, halálom,
rajta kérem számon,
senki máson.
Ő tudja egyedül,
csak ő, csak ő,
a múló idő...
Kik nyertek csatákat,
kik izzadtak szolgasorban,
kik átkoztak papokat,
kik álmodtak nagyokat,
kik szorítottak tollakat,
kik döntöttek sorsokat,
kik imádták Istent
vörös csillag alatt,
kik sortűzben nem hallottak
lélekharangokat,
kik eltűntek, kik reméltek,
kik gazdagok, kik szegények,
kik keményen, kik szerényen...
Sorsukat nem látta más,
ő tudta egyedül,
csak ő, csak ő,
a múló idő...
Mit gördít az ezredév,
mit hoz a világvég,
merre billen a tőzsde nyelve,
mennyien lesznek keresztelve,
hányan szomjaznak Afrikában,
hányan híznak Amerikában,
lesz-e atomrobbanás
pénz-válság után,
lesz-e biztosítás
családok vagyonán,
mikor békülnek a gyűlölők,
mikor nyújtanak a segítők,
meddig lesz sűrű erdő,
meddig hajít a szemetelő,
meddig látja gyermekét az anya
gépsor mellett robotolva,
lesz-e kenyér, lesz-e remény
a fekete Föld fenekén?
Ő tudja egyedül,
csak ő, csak ő,
a múló idő...
Mikor gyúl szívem heves lángra,
emlékszel majd a régi nyárra,
vajon eljössz még
a fájdalom végén?
Ő tudja egyedül,
csak ő, csak ő,
a múló idő...
