meztelenül virágbontó tavaszon,
ablakon át szédül a hajamba,
könnyet simít meredt arcomra.
Kék a pokróc, régi a magány,
rám talált fuldokló pilláim nyomán.
Szemembe néz, hűvösen figyel,
megragad, nem ereszt el.
Pergő pillanatok pilláin
ódája betakar:
enyém vagy, enyém vagy
szerelmes angyal!
Cikláment illatoz a tér,
magnóliát ölel a fény,
tavaszt izzadnak a sárga házak,
szemhéjamon pihenő árnyak.
Álmatag sugarak ágak közt nyújtóznak,
könnyeim vakon megfagynak...
Keserű titkot csókol a torkomba
Ő, az örökkön örökké Múzsa.
Szemembe néz, hűvösen figyel,
megragad, nem ereszt el.
Pergő pillanatok pilláin
ódája betakar:
enyém vagy, enyém vagy
szerelmes angyal!
