KÜZDELMES MAGYAR ÉVSZÁZADOK Balladás ének


KÜZDELMES MAGYAR ÉVSZÁZADOK  Balladás ének

 

 

 

 

 

 

 

KÜZDELMES MAGYAR ÉVSZÁZADOK

Balladás ének

 

Kézbe veszem pengő lantom, mondok egy mesét,

Megidézem Magyarország büszke szellemét.

Magyar Honban éltünk szépen Nimród népe rég,

Hadak útján volt dicsőségünk éppen elég.

 

Magyarország az én Hazám, itt boldog vagyok,

Magyar Égről ragyognak rám fénylő csillagok.

Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret,

Magyar földön háborúztunk éppen eleget.

 

Visszanyúlik történelmünk nagyon messzire,

Messze régi Őshazából jutottunk ide.

Magyar tenger nyaldosta a hajónk oldalát,

Magyar szellő borzolta Szabadság zászlaját.

 

Tatár dúlta szép Hazánkat, pusztafölddé lett.

Ország építő királyunk jókor érkezett.

Évszázadok hosszú során éltünk boldogan,

Nem gondolva, hogy a Nemzet vesztébe rohan.

 

Jött a török tenger haddal Mohács elesett,

Százötven év elnyomatás elkövetkezett.

Mikor végre Béke honolt, örültünk nagyon,

Azt hittük, hogy tovább lépünk túl az álmokon.

 

Azt gondolta szegény népem kardját leteszi,

Országunkat senki már nem veszélyezteti.

Hiú ábránd hiú Remény újra itt a baj,

Hej, Rákóczi Fejedelem, jer, siess hamar!

 

Tokjában az ősi fegyver tovább nem pihent,

Esze Tamás talpas népe vígan énekelt.

Elbukott a Szabadságunk - könnyünk újra hullt,

Hazánkra a sötét felleg újra ráborult.

 

Rodostóban Fejedelmünk a Hont siratta,

Mikesnek pennája keservet rótt miatta.

Rabságban élt dicső népünk Szabadságra várt,

Hogy lemossa majd magáról a gyalázatát.

 

Kossuth Lajos azt üzente: Fegyverbe Magyar,

Fogjunk össze zsarnok ellen itt a diadal!

Hiú Remény volt a harcunk most sem sikerült,

Aradi vár tornyára gyászlobogó került.

 

A Szabadságunk sokáig jönni nem akart,

Volt Királyunk ki egyben Osztrák Császárt takart.

Volt Kormányzónk fehér lovon nagyon soká még,

Elsodorta Világégés Őt is nagyon rég.

 

Ötvenhatos forradalom, piros vér folyott,

A Szabadságunk Reménye most is elfogyott.

Demokráciát akartunk azutánis még,

De Haj Mai napig ebből sosem volt elég.

 

Úgynevezett Rendszerváltás Kilencvenben volt,

Azt gondoltuk, elérkezett, Béke most honolt.

Jobbról - balról kormányoztak, Gyengült a Haza,

De a Többség sorsa nem jó most is Mostoha.

 

Eladják a Földjeinket úri gazdagok,

Elárulják Hazánkat a Becstelen Gazok.

Meddig Tűrjük, Birkamódra Mondjátok nekem,

Ha ez így megy, lassan elhal már az énekem?

 

Szegény Gyötört Magyar Népem sorsa oly Kemény,

Most ott tartunk ez a kérdés: Lesz – e még Remény?

Lesz – e helyünk a Világban kérdezzük sokan,

Élünk- e majd itt - e földön jól és boldogan?

 

Magyarország az én Hazám, itt Boldog vagyok,

Magyar Égről ragyognak rám fénylő csillagok.

Magyar kalász termi nékünk a jó kenyeret,

Tudunk – e majd ebből enni vajon eleget?

 

Kezemből a pengő lantom most már leteszem,

Eltűnik a zengő hangom, halkul énekem.

Magyarország az én Hazám, Boldog maradok?

Magyar Égről ragyognak majd rám a csillagok?

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2005. 12. 18

 

Átdolgozva:

Gyula. 2014. 10. 25. Szombat 12: 10

 

Kiegészítve, aktualizálva napjainkig:

Gyula. 2015. 10. 02. Péntek. 10: 30

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)


Szerkesztés dátuma: péntek, 2015. október 2. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,101


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: