LUBULKA UBUL TÖRTÉNETEIBŐL II. Történet SZERETEM A MAJOR ANNÁT


LUBULKA UBUL TÖRTÉNETEIBŐL     II. Történet     SZERETEM A MAJOR ANNÁT

 

 

 

 

 

 

 

LUBULKA UBUL TÖRTÉNETEIBŐL

 

II. Történet

 

SZERETEM A MAJOR ANNÁT

 

 

 

Major Nusi oly csodás,

Nem csalás, nem ámítás.

Illata mámorító,

Finom íze csábító.

 

     Lubulka Ubul tántorogva lépett ki a Kántor Pisti Betyárkocsma ajtaján harsányan énekelve, mert a Nagycsöcsűnek becézet csapos hölgy már nem volt hajlandó kiszolgálni. Figyelembe véve természetesen azt is, hogy már senki nem volt hajlandó finanszírozni feneketlen bendőjének a megtöltését a Becsületsüllyesztő intézményben. Távozásának okához ezen kívül még az is hozzátartozott, hogy nagyon unta már az illető, méretes ikrekkel rendelkező hölgyemény állandó Ubizását. Könnyebb volt neki kimondani az Ubul helyett és általában a haverok is így szokták hívni a nevezetes, úriembernek egyáltalán nem nevezhető egyént. Ilyenkor szokta mondani harsány hangján azt, hogy: „Van én nekem becsületes nevem, nem vagyok én uborka, hanem Lubulka Ubul!” Most pedig a nótázásával hívta fel a figyelmet magára. Nagyon is szerény személye egyike volt azoknak a lumpen elemeknek a Dunántúli Kisvárosban, akik mindennapi jellegzetes figurájaként egész nap rótta az utcákat és a kocsmákat már évtizedek óta.

   Életfelfogásához még az is hozzátartozott, amit már az első történetemben is elmondtam, hogy a munkát, mint olyant messziről elkerülte, mert magáénak vallotta azt a számára kitalált arany igazságot, amely azt mondja, hogy: „A munkához úgy kell hozzáállni, hogy oda más is hozzáférjen!” A maga számára ezt még finomította úgy, hogy csak más férjen hozzá, neki már ne jusson. Úgy félt a munkától, mint az a bizonyos Ördögnek nevezett egyén a tömjénfüsttől. Hogy egyáltalán miből tengette mozgalmas napjait évtizedeken keresztül, nagyon kevésnek mondható anyagi lehetőségei miatt, azt hiszem senki, talán még maga sem tudta volna megmondani. Éhen nem halt, a torka sem száradt ki a mellékelt ábra miatt és mégis. Sokat gondolkodtam már azon, hogy a hozzá hasonló lumpen elemek nagyon sokszor még a becsületes, kétkezi munkát végző embereket is lenézték mondván, hogy csak a hülye emberek dolgoznak.

   Visszakanyarodva az újabb történetemhez, egyszóval dülöngélve, ámde szinte megszakítás nélkül üvöltözve énekelte a már idézett dalát és ez több embernek is fejtörést okozott. A női nevet hallva az jutott az eszébe, mint nekem is, hogy vajon ki az a nőszemély, aki ilyen förtelmes bűzt árasztó férfiemberrel közelebbi kapcsolatba kerülne? Legalábbis az óbégatásból azt gondolhatta volna az ember fia, hogy valakihez szóló az éneklése. Major Nusiról énekelt, akiről még én sem hallottam, pedig évtizedekig ebben a Kisvárosban laktam. Szembe jött velem, ezért sehogyan sem tudtam elkerülni, ezért megkérdeztem tőle:

-Mi van Ubulkám becsajoztál talán?

 Hunyorogva rám nézett és próbálta összerakni az emlékképeit, hogy vajon ki lehetek, majd így válaszolt:

-Miből gondolod pajtikám, hogy becsajoztam?

-Abból, hogy valami Major Nusit emlegettél nótázás közben.

   Ennek hallatán hatalmas hahotázásba kezdett, amely fergeteges röhögésbe ment át annyira, hogy egyszer csak elkezdett fuldokolni, alig kapott levegőt. Gyorsan ütöttem egy nagyot a hátára, amitől megkönnyebbülve így válaszolt vissza:

-De nagy marha vagy pajtikám! Nincs nekem semmiféle csajom.

-Akkor meg mi a bánatba emlegetsz valamilyen Major Nusi nevezető fehérszemélyt?

-Te tényleg meghülyültél pajtikám! Nincsen semmilyen nő az életemben, mert én a major Nusit, ha úgy tetszik, Annát csak az ételeimben szeretem. Te még sohasem hallottál a Majoranna nevű fűszerről, ami az én kedvencem?

-Dehogynem Ubul, hiszen én is mindenféle húsételbe és lecsófélékbe is rendszeresen teszek ebből az illatos fűszerből.

-Na, látod pajtikám! Erről danolásztam az előbb, nem másról! – azzal egyet legyintve faképnél hagyott és dülöngélő járásával tovalibegett a járdán, újból hangját megfelelő erőre kapcsolva ismételte azt, hogy:

 

Major Nusi oly csodás,

Nem csalás, nem ámítás.

Illata mámorító,

Finom íze csábító.

 

   Így történt, hogy Lubulka Ubul nótája szinte szállóigévé vált a Kisváros lakói előtt és valahányszor találkoztak vele, az ismerősei közül valaki mindig biztosan megkérdezte tőle:

 

UBUL! SZERETED MÉG A MAJOR NUSIT!

 

Legtöbbször szelíden, jó nagyot káromkodva válaszolt vissza, de előfordult az is, hogy valami kézzelfoghatót keresve megpróbálta hozzávágni az illetőhöz még akkor is, ha az esetleg ívó cimborája volt valamelyik kricsmiből.

 

Folytatása következik

 

U.I. Az első történet az alábbi linkre kattintva elolvasható:

https://www.facebook.com/notes/b%C3%A1lint-valentinus-ifjnagy/lubulka-ubul-t%C3%B6rt%C3%A9neteib%C5%91l-it%C3%B6rt%C3%A9net-ubul-sz%C3%ADnrel%C3%A9p-%C3%A9s-azt-mondja-hogy-manaps%C3%A1g-/1486916118192834?pnref=story

 

 

Ifj. Nagy Bálint Valentinus

 

Gyula. 2015. 09. 16. Szerda Délelőtt 11: 20

 

A fényképen nem a történetben szereplő kocsma látható


Szerkesztés dátuma: szerda, 2015. szeptember 16. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,091


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: