Az "értelmező szótár" fogalmához tartozik, hogy a szók érteményét minél szabatosabban körülirva meghatározza. E végre mindenek előtt a nyelv belső forrásait, nevezetesen a szók mind mai, mind ószerű vagy elavúlt, mind országos és tájbeli, mind népies és irodalmi divatát szemügyre kell vennie s fölhasználnia, különös figyelemmel levén a közmondatokra, példabeszédekre, népdalokra, népmesékre, dajkanyelvre, melyekben bizonyos kifejezések és formák mintegy megcsontosulva változatlanúl szállnak szájról szájra, korról korra által. Midőn tehát valamely szónak - legyen az sajátunk, közös, vagy kölcsönözött - egyedűl elnevezési tárgya van kérdésben, azt közvetlenűl és határozottan a belső nyelvszokás mondja meg, s tisztában lehetünk vele a nélkül, hogy akár rokonnal, akár idegennel hasonlitanók öszve. Ez a szónak egyéni önálló mivoltát illeti, s nem terjeszkedik tovább, mint azon eszmeképre, melyet elménkben eléidéz, pl. a fej, mint az állati testnek köz ismeretű alkatrésze, minden magyar ember előtt világos fogalomkép tünik fel, ha nem gondol is rá, hogy mily magyar szókkal áll családi rokonságban, sőt az idegen fölöstökömöt is legott érti a nélkül, hogy tudná, vagy csak gyanítaná is, hogy a német frühstük-ből származott, ellenben az éjonnét, tősgyökeres magyar létére, már csak bizonyos vidéken ismeretes. Továbbá, midőn a szó bizonyos érzék által felfogható tapasztalati tárgyat jelent, milyenek az állati, növényi, ásványi testek, vagy különféle eszközök, müvek nevei, vagy egyszerű cselekvést, állapotot jelentő igék stb. az értelmezés szabatos és világos lehet, ha az illető tárgynak sajátságait úgy leírja, hogy azt minden egyébtől meg lehessen különböztetni. Az ily szókat más nyelveken is tökéletes szabatossággal vissza lehet adni, pl.

Az ily határozott tárgyakra vonatkozó szók tulajdon értelme minden nyelvben egyezik, tehát értelmezésök is ugyanazon körülirás által eszközölhető, vagyis amely meghatározás illik rájok az egyik nyelvben, ugyanaz illik a másikban is. Ilyenekre nézve az "értelmező" az idegen szótárokban foglalt érteményezéseket átveheti a magáéba.

De vannak minden nyelvben oly sajátnemű szók, kivált származékok, melyeknek más nyelvben ugyanannyit mondó másuk nincsen, hanem vagy szélesebb vagy szükebb jelentésű, vagy egészen másnemű szóval adhatók csak vissza. Ilyenek

a) azon szók, melyek valamely népnek saját ismerettárgyait jelentik, milyek pl. csak azon nép körében létező, vagy eredetileg ott támadt állapotok, foglalkozások, hivatalok, szokások, szertartások, viseletek, ételek, italok, nyavalyák, játékok, mulatságok, eszközök, szerszámok stb. nevei, melyek érteményei bizonyos idegenekéihez némileg hasonlók ugyan, de nem azonosak, pl. főbíró, dúló, huszár, csikós, gulyás, csirás, pákász, csákó, gucsma, gatya, topán, tarhonya, gáncza, laska, tyúkverő, herőcze, ördöglomba stb., melyeket úgy kell értelmezni, hogy az idegen is világos fogalmat nyerjen abból. Ebben áll előnye az értelmező szótárnak a közönséges szótárok fölött, melyek midőn szót szóval törekesznek visszaadni, a valódi érteményt nem képesek szabatos világossággal meghatározni.

b) oly származékok, melyek képzőiknél fogva több fogalmat rejtenek magukban, s idegen nyelvre csak körülírva fordíthatók, milyenek nyelvünkben a tehető, míveltető, gyakorlatos, visszaható, belszenvedő igealakok, pl. üldögelhet, iratgathat, gondolkodik, kezeskedik, kanyarodik, hánykolódik, csendül, kondul, zörren, durran; általán a származékigék finom árnyalatai, melyekben nyelvünk páratlanúl, szintén bujálkodásig gazdag, és pazar.

c) a hasonnemüek (synonymák), melyeket a hanyagabb nyelvszokás egymással fölcserélve használ, holott gyökeikre nézve árnyalatilag különböznek pl. ballag = kényelmesen, lassú léptekkel, mintegy billegve megy, járdogál; baktat = bukdosva bukdácsolva megy, mint a nyúl; kullog = magát megkunva, mintegy lesve, alattomosan lépdegel, mint a zsákmány után szimatoló farkas; kammog = tunyán, magát elhagyva, mintegy kamós, azaz görbült testtel mendegel, mint a kamasz vagy a mélázó komondor; sunnyog = magát megsúnyva, testét öszvehúzva, óvatosan, lassudan mozog. Így különböznek gyökre nézve egymástól ezen hasonló nemüek: barangol, csatangol, csatolál, csavarog, tekereg, kóborog, kóvályog, koslat, kósternyál, kószál, kóriczál, kalézol, kelekolál, kuríttol, csámolyog, satrat, sertepertél, zulánbol stb.