1) Ragozatlan gyökszókban megnyujtott ü, s jobbára ékvesztő, mint: fűz, füzet, füzek,
füzes, tűz, tüzet, tüzek, tüzel, tüzes, szűz, szüzet, szüzek.
2) Tájdivatos kiejtéssel a jobb hangzatu ő helyett használtatik: ű (ille), bűl (ből),
rűl (ről), dűl (dől), bű (bő), kű (kő).
3) Mint névképző eredetileg ő, mint: keserű keserő, seprű seprő, gyeplű gyeplő.
Ilyenek: csörgetyű, förgetyű, leffentyű, ergetyű. Vesd öszve: ú.
4) Öszvehuzás által alakult, mint:
hűt = hü-ít, fűt = fü-ít;
hűl = hü-ül, fűl = fü-ül;
feketűl = fekete-ül, gyöngűl = gyönge-ül;
szű = szüv, nyíl = nyüv, hű = hüv.
Némely szókban régies vagy tájdivatos szokás szerint i-vel váltakozik:
fűz fíz, bűz bíz, bűn bín, nyű nyí, mű mí, szű szí.
