1) Megnyujtott de eredetileg rövid o, mint: hólt holt vagy halt (hal igétől),
óld old, ólom olom (az olvadékonyságtól), óriás orias (or-om. gyökétől).
2) Mint igenévképző az ő személynévmás vastaghangu változata.
3) Tunya ejtésben ol, al-ból van öszvehúzva: fót folt, bódog boldog,
bót bolt, óma alma, szóma szalma, fóka falka, bóta balta.
4) Két önhangzónak együvé olvadása, nevezetesen:
a) ó = o + o; no-ogat nógat, no-odít nódit, lo-odít lódit, lo-og lóg.
b) ó = ó + o; kamó-os kamós, hajtó-os hajtós, kapó-os kapós.
c) ó = a + i (vagy j) + u: látaj-uk látók, látna-j-uk, látnók.
Ki nem simult palóczos ejtéssel: ao, aó, uo, uó:
rólam raolom, raólam, ruólam, más tájejtéssel au és ú is: ló lau, lú.