I. A nagy magyar szótár belső elrendeléséről. A szótár képzete.


I. A nagy magyar szótár belső elrendeléséről. A szótár képzete.

Tökéletes nagy szótárnak a nyelv gyermekkora, előmenetele, virágzása s megromlásának philosophiai történeteit kell magában foglalnia; ebből következik, hogy ily nemű szótárakban puszta előadással megelégedni nem lehet, hanem megkivántatik, hogy minden szónak eredete lehetőleg kimutattassék, változásának, vagy talán hanyatlásának kora és okai kifejtessenek.

E szerint a szótárdolgozó a nyelvbeli szóknak történetirója, s mint ilyennek soha okosdásból történeti adatokat merítenie, sem valamely szónak jelen divatját elmagyarázni s megváltoztatnia nem szabad; jövendőre pedig másíthatatlan törvények színe alatt javaslatokat adni épen veszedelmes. Az ily önkény szerint dolgozott szótár csak akadályára lehetne a nyelv haladásának s kifejtődésének.

A magyar szótár alkotásának, nyelvünk természete szerint, némely főbb szabályokat kivéve, különbözőnek kell lenni minden egyéb nyelvek szótárainak alkatától, valamint az eddig készült magyar szókönyvekétől is. Végre mivel e szótárban idegen nyelv nem vétethetik segédül, minden egyes szóról el kell mondani mind azt, mit róla nyelvtudósnak tudnia lehet, és kell a kivánt felvilágositás csak ott maradhatván el, hol azt a dolog természete, vagy nyelvünk határozatlan állapotja nem engedé.

A szótár létreszei következők:

a) A nyelvbeli egyes szók.

b) Azoknak grammaticai tulajdonságaik.

c) Értelmök tökéletes meghatározása.

d) Származásuk.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2011. február 5. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 3,546 Kategória: A magyar nyelv szótára » Első rész
Előző cikk: A nagy magyar szótár belső elrendelésének s miképeni kidolgoztatásának terve. Utasításul a magyar Tudóstársaság tagjainak. 1840. Következő cikk: A szótárba tartozó egyes szókról.


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: