A törvényekről


A törvényekről

Fontos, hogy meg tudjad különböztetni: kétféle törvények vannak. Amit az emberek alkottak s amit az Isten.

Az elsők aszerint váltakoznak, hogy egyetlen ember állította-e föl őket, vagy egy kisebb csoport, vagy pedig egy többségi csoport. Ezek tulajdonképpen nem is törvények, csupán az emberi közösségek játékszabályai, melyek mindig valakinek vagy valakiknek az érdekeit védik, éppen ezért nem örökérvényűek. Tiszteld őket, mert Neked is hasznod van abból, ha mások tisztelik.

Az igazi törvényeket nem írták könyvekbe és nem őrködnek fölöttük fizetett tisztviselők. A Dolgok Rendjének egymásba kapcsolódó láncszemei zárják ezeket magukba, s Te együtt születsz, sőt: beleszületsz ezekbe a törvényekbe, melyek megszabják sejtjeid működését és helyedet a világban. Veled, benned és körülötted élnek, és a világ teremtésétől a világ végezetéig változatlanok. Meghatározzák, hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz, megéreztetik Veled a különbséget jó és rossz, szép és csúnya között. Korlátokba szorítanak, bezárnak születés és halál közé, őrködnek fölötted ösztön és lelkiismeret formájában.

A játékszabályok betartása tetszésedre van bízva. Ha megtanulod és tiszteletben tartod őket: békében hagynak embertársaid. Ha nem: kellemetlenségeket szerzel magadnak.

De ha ki akarnád játszani a természet törvényeit: megölnéd azt, aki vagy.


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2012. július 16. Szerkesztette: Keresztes Katinka
Nézettség: 2,640 Kategória: Irodalom » Wass Albert - Te és a világ
Előző cikk: A bosszúról Következő cikk: Jog


   











Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: