Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, akiknek igazuk van. Például, nagy méltánytalanság, galádság sújtotta õket: elrabolták munkájuk gyümölcsét, szabadságukat, megölték kedvesüket, s mindezt jogtalanul cselekedték mohó, vagy aljas vagy kegyetlen emberek. Ezeknek az embereknek igazuk van, s úgy járnak a világban, mint a lángoló fáklya, vörhenyes vésztüzet hordoznak körül, a maguk kétségtelen igazságát. S kárpótlást akarnak, vagy bosszút akarnak, s néha maguk sem tudják, mit is akarnak? – csak történjen valami... Ezek a szerencsétlenek nagyon veszélyesek, mert igazuk van; minden ember veszélyes, akinek igaza van és tudja ezt.
A gyakorlatban csak a bûntudatos emberekkel lehet megvalósítani az együttélést, azokkal, akik rossz fát is tettek a tûzre, így vagy úgy, s ezt tudják. Ezekkel lehet mûködtetni a társadalmakat. A megsértettek, s azok, akiknek feltétlenül igazuk van, rosszabbak, mint az egykönyvû emberek. Mert ezeknek csak egy igazságuk van, s azt akarják, hogy az egész világ ezt az egyetlen igazságot, az õ méltatlan szenvedéseik igazságát szolgálja. Értelmi és érzelmi érvekkel egyáltalán nem lehet közeledni hozzájuk. Meg kell várni, amíg az idõ kiszívja lelkükbõl az elsõ fájdalom kígyómérgét. Akkor megnyugosznak. S egy napon ráeszmélnek, hogy õk, az igaztalanul üldözöttek és megkínzottak, igen, õk is felelõsek mindazért, ami történt. Mindenki felelõs azért, ami történik vele. Akkor vigasztald õket; ne elõbb.