Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetrõl vagy az emberi szellem tûnõdéseirõl? Úgy érzed, „mûvelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegû ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British Museum könyvtárának körbefutó vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az olvasottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figyelemmel követtél. Nem, a „mûveltség", mikor farkasszemet néz az emberi szellem világegyetemével, meddõ és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erõfeszítéseinek teljességét követeli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak elõtted, a gondolatoknak micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az emberi gondolatok bõsége a jelenségek és tünemények összegébõl. Erre gondolj, s elszégyelled magad. Agyad mûveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved mûveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korlátozottak.