Valahányszor hajszát és támadásokat indítottak ellenem – s egy írói pálya során ezek a hajszák elkerülhetetlenül ismétlõdnek, néha életveszélyes fordulatokkal –, tapasztaltam, hogy a megtámadott írót semmiféle külsõ segítség nem védheti meg. Sem a hatalom, sem a bíróság, sem a pályatársak segítsége, még a jóindulatú emberek önkéntes felbuzdulása és a tapasztaltak bölcsessége sem. Az írót egyes-egyedül csak mûvei védik. Még csak nem is mûvei minõsége, mely mindig egyenetlen, hanem a s z á n d é k, mely egy írói élet munkáján átvilágít. Ez a rejtélyes sugár és erõ, mely valamilyen – viszonylagos – sérthetetlenséget ad az írónak. Az író csak abban bukhat el, ha bizonyítani tudják, hogy munkájának szándéka nem õszinte. Akkor az író és mûve harakirit követnek el. Minden más nem számít sokat: a vád sem, a védelem sem.
