Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerû példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékrõl és hõsökrõl beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektõl, a könyvekbõl, azokon keresztül az emberi szívbõl, az égi jelekbõl. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetõen. Márai Sándor 1943-ban írott mûvét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktõl a hatalomról, a jókedvrõl, a félelemmentes életrõl tanult.

Ajánlás: Ezt a könyvet ajánlom Senecának, mert arra tanított, hogy erkölcs nélkül nincs ember. És Epiktétosznak, mert megtanított arra, mi van hatalmunkban. És Marcus Aureliusnak, aki megtanulta Epiktétosztól, mi az, ami hatalmunkban van – és türelmes volt. És Montaigne-nak, mert jókedvû volt és nem törõdött vele, mi lesz mûvével a halál után. És a sztoikusoknak általában, akik megvigasztaltak, mikor nem volt vigasz a földön, és megtanítottak, hogy ne féljek a haláltól, sem a rabszolgaságtól, sem a szegénységtõl, sem a betegségektõl. És egy-két férfinak, akik barátaim voltak és igaz férfiak. És egy-két nõnek.

Forrás:scribd.com