Hogy mily tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyban sem, soha; anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondoljunk a kufárra, aki rakásra gyűjti a pénzt, mint ha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a lehetetlennel harcol, egy parány szembe száll a mindenséggel. S hogy a nők milyen szépek, csak az tudja igazán, aki már nem vágyik rájuk: ahogy egy csont szépségét, finom tagozatát nem a kutya látja, mely rágni kívánja, hanem az ember, aki nem akarja rágni.
