Bak


Bak

(december 22-január 20.)(hegyi kecske, föld)

Csak azt tartja biztosnak, amit ő maga tud ősszefoglalni, és a maga erejével uralma alatt tartani. Az anyagvilág azonban már nemcsak az egyszerű és igénytelen birtoklást, vagy az anyagi dolgok értelmi-szellemi rendszerezését jelenti számára, hanem azt a kihívást, hogy az anyagot uralma alá hajtsa. Minden gondolata, minden célkitűzése erre irányul, s mert az anyag merev és hajlíthatatlan formája a legnagyobb mértékben kihívja, erejét és uralmi törekvését az akadályok csak annál jobban ösztönzik. Az anyag természetében rejlő akadályok, nehézségek és gátlások folyton elébe tornyosulnak, ezért egyetlen típusnak sem kell olyan súlyos küzdelmet folytatnia az anyagvilággal, mint a baknak. De ez az ő igazi területe. Nem nyugszik addig, amíg sorra le nem küzdötte az akadályokat, hallatlan szívóság, kitartás és elszántság él benne.

Megfontolt és mérlegelő, körültekintő és előrelátó, mert mindig készen van arra, hogy bármerről újabb akadályok állhatnak elébe. A Bak-típus szinte sanyargatja önmagát, mindent megtagad magától, de másoktól is. Gondolataiban nem keres fel messzi távlatokat, ragaszkodik a meglévőhöz, mert az egyszer elért megismerést meg akarja tartani. Ezért nem ismer ellenérvet és egyezkedést: dogmatikus, kemény őrzője a betűszerinti törvénynek, de maga is ilyen értelemben követi.

Józanul, megfontoltan gondolkozik, anyagias beállítottságú. Mások szemében kissé nehézkesnek, merevnek tűnhet. Az életet kicsit borulátóan szemléli, hajlik a melankóliára. Szereti a társaságot, de csak szemlélője a dolgoknak, mindent megjegyez, elraktároz. Kritikus önmagával és a külvilággal szemben, ezért kevés barátja van. Kissé zárkózott, személyes, fontos dolgait magába zárja. Nagy akaraterővel rendelkezik, sokra viszi az életben. Megfontolt, kemény és befolyásolhatatlan, sok államférfi, diplomata és üzletember kerül ki közülük. Az egyik hibája, hogy szívesen derül más kárára. A legtöbben depresszióra, kedélybetegségre hajlamosak, mégis magas kort élnek meg. Szerelmi kapcsolatai nem igazán sikeresek, mert nehezen tudja kimutatni érzelmeit. Nagyon jó és érzőszívű barát, segítőkész a bajban. Megszokott dolgaihoz sokáig ragaszkodik, képes sokáig hordani például egy rég divatjamúlt ruhadarabot is, mert a szívéhez nőtt.

A Bak lány: Szép és szemérmes teremtés. Szerencse kíséri élete során. Jó férjet választ, akivel bizalmasan, boldogságban élnek együtt. Gyermekáldás nem mindenkor jut osztályrészéül. Tisztes kort ér meg.

A Bak fiú: Kedves, jóságos és igazságszerető. Nagyon vonzódik az értelmiségi pályák felé, s ha alkalma adódik, képzi magát. A női nemet nem igazán kedveli, gyermekeiért viszont minden áldozatot szívesen vállal. Boldog házassága lesz. Elég szép vagyonra tesz szert, viszont nem leli örömét benne. Gyakran az élet értelméről, szépségéről filozofál.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. január 16. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 8,699 Kategória: Nyugati horoszkóp » Csillagjegyek
Előző cikk: Nyilas Következő cikk: Vízöntő


   








Megjegyzések

Lang Csaba Laszlo
kedd, 2012. október 2. 18:54
Majdnem minden igaz,kivéve főleg azt,hogy a bak a női nemet
nemigen kedveli.Minden nő szép. Csak az izlések különbözőek.
Mellékelem a kedvenc unokám fényképét.

Aknai Anna
péntek, 2014. január 17. 16:15
Hát,igen,énmagam is bak vagyok,nagyon sokminden jellemző rám az olvasottakból...
kedd, 2015. november 3. 19:36
Ez tetszik, szinte teljesen jellemző :)




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: