Oroszlán


Oroszlán

(július 23-augusztus 23.)(oroszlán-tigris, tűz)

Az Oroszlán az önérvényesítés. az Én előtérbe helyezése s a velejáró normális határok között maradó önösség és önzés válik szinte öncéllá. A szeretet és az önösség különös módon keveredik: az Oroszlán jóságos, jóindulatú, melegszívű, mindig kész két kézzel adakozni, de csak annak, aki megnyerte rokonszenvét.

Nem elégíti ki a már szűkebb kör, nagyobb, szélesebb kört akar látni maga körül, főleg azért, hogy annak középpontjában állhasson, és mint a Nap, fényét, erejét a tőle függőkre, a hozzá folyamodókra sugározhassa. Örömmel ad minnél többet, minnél bőkezűbben, mert így méltó őhozzá.

Őnérvényesítő hajlama a hatalomban, a központi irányító tekintélyben találja meg igazi helyét, uralkodnia kell magar körében.

Felfelé tör, erőit maga érvényesülésére fordítja, de arról sem feledkezik meg, hogy híveit magával együtt felemelje. Szeret jól élni, de az örömökben másokat is részesít: vendégszerető, gazdagon ellátja azokat, akik megfelelő módon közelítenek hozzá és éreztetik vele, hogy magasabban állónak tekintik.

Életerős, hangos és vidám. Masszív felépítésű, erős testalkatú. Vakmerő, bátor, kezdeményező és szeret a társaság középpontjában állni. Kitartó, erős akaraterővel és önbizalommal rendelkezik, tud küzdeni. Nem kimondottan hűséges természetű, imádja a kalandokat, szívesen flörtöl, udvarol. Hamar szerelemre lobban de ez olyan könnyen el is múlik, ahogy jött, ha a társ nem elég izgalmas. A barátai mellet kitart, soha nem tagadja meg őket. Nemigen szeret tanulni, csak akkor szánja rá magát, ha feltétlenül szükséges. Szeret éjjel élni, olvasni, zenét hallgatni, s hétvégén sokáig aludni. Bőkezű, a vezetői hatalom azonban nincs jó kezekben nála, hatalmaskodó, nagyszájú irányítóvá válhat. Nem igazán szeret dolgozni, inkább vezetői szerepet tölt be. Ha csalódik vagy megbukik, nincs ereje elölről kezdeni, ivásba menekül, tönkreteszi magát. Hiú, gyakran sértődékeny, jól esik neki a dicséret akkor is, ha tudja, hogy túlzás.

Az Oroszlán lány: Értelmes, eszes, de szomorúságra hajlamos. Sok konfliktusa van környezetével. Boldogság és megértés csak családján belül várja, amit sok csalódás árán ér el. Hosszú élet és nyugodt öregkor vár rá.

Az Oroszlán fiú: Igazmondó és értelmes. Felnőtt korára kifejlődik benne a művészetek és tudományok iránti hajlandóság. Sikeres ember lesz, ha számára megfelelő munkát talál. Segítőkész, jószívű és közlékeny. Ha érzelmei és csapodársága nem sodorja bajba, magas tisztségbe kerül.


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2011. január 16. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 8,688 Kategória: Nyugati horoszkóp » Csillagjegyek
Előző cikk: Rák Következő cikk: Szűz


   







Tetszik  

Megjegyzések

Dr Barabás Jánosné Erika
péntek, 2012. április 20. 22:35
Az oroszlán nem ilyen,esetleg a korcs oroszlán!Nem tudom,honnan veszik ezt a sok badarságot!
G-Lipka Ádám
kedd, 2013. április 30. 20:51
Olyan mint a patika mérleg a tányérokba egyformán kell rakni. Mert ha nem felborul az egyik. A csillag jegyek is ilyenek.

Beni Antal Toni
vasárnap, 2018. november 18. 07:33
Nem csak az patika mérleg hanem a szöveg is, úgy készítendő.
Mondjunk ilyet is és az ellenkezőjét is.Majd csak igaznak hiszi az olvasó valamelyiket




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: