Lekváros tekercs


Lekváros tekercs

Hozzávalók:

  • kb. 10 szelethez:
  • 4 tojás,
  • 24 dkg cukor,
  • 15 dkg liszt,
  • fél tasak sütőpor,
  • 1 citrom reszelt héja,
  • 1,5 kg őszibarack (befőtt is lehet),
  • 1 kis üveg (kb. 1 dl) pikáns lekvár,
  • 5 dkg mandulaforgács,

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéből 8 evőkanál meleg vízzel kemény habot verünk.

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A habhoz keverjük a cukor felét és a tojássárgáját. A lisztet elkeverjük a sütőporral, a reszelt citromhéjjal, csipet sóval, és ezt is a tojásos masszához keverjük. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, belesimítjuk a masszát, és 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük. Kivesszük a sütőből, és még melegen a papírral együtt feltekerjük. Amíg a tészta sül elkészítjük az őszibarackot. Meghámozzuk, kettévágjuk, kivesszük a magját. A cukorral felforralunk 1 liter vizet, beletesszük a gyümölcsöt, 5 percig főzzük, majd lecsepegtetjük. Félreteszünk négy szép fél barackot, a többit vékony lapokra vágjuk. A roládot kitekerjük, lehúzzuk róla papírt, megkenjük kevés pikáns lekvárral, és befedjük az őszibarack szeletkékkel, végül szorosan feltekerjük. 4. A félretett fél őszibarackokkal díszítjük, és a mandulával megszórjuk. A maradék lekvárt felmelegítjük, ha túl sűrű egy-két kanál őszibaracklével hígítjuk, és a barackokra öntjük.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2009. október 14. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 2,671 Kategória: Receptek » Sütemények
Előző cikk: Lekváros bukta Következő cikk: Levendulakrémmel töltött csokoládérolád


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: