Galambgomba

Russulaceae család

Egész Európában elterjedt, erdőtalajon, fák alatt, nyáron és ősszel, egyesével, gyakran seregesen terem. Több mint 100 faja Magyarországon is megtalálható. A nemzettségbe tartozó gombákat könnyen felismerhetjük, de az egyes fajok meghatározása igen nehéz. Szabályos alakú, nagy termetű gomba, amelynek. Kalapja 5-15 cm átmérőjű, többnyire feltűnő színű, domború, majd ellaposodik, néha tölcséres. A lemezek küllősek, a tönkhöz nőttek, és általában törékenyek. Színük fehértől a sötétsárgáig változhat. Húsuk pattanva törő, vastag. A fogyasztásra alkalmatlan fajok tulajdonsága a csípős íz. A jóízűek közül a legfontosabbak pl. a kékhátú és a varas zöld galambgomba, dióízű galambgomba és rokonai, ízletes nagy galambgomba, a sárgásbarna galambgomba. A rossz ízű, ehetetlenek közül a földtoló, a büdös, a hánytató és feketés-vörös galambgomba.

Az ehetőek közül bármelyiket, bár a dióízű galambgomba az egyik legízletesebb, még nyersen is kellemes ízű. Ennek ellenére árusítása nem engedélyezett, mert könnyen összetéveszthető a csípős ízű vörös galambgombával vagy a gyilkos galócával. A kékhátú-, és a varas hátú galambgomba viszont forgalomba hozható. Jól szárad, de sokszor kukacos, ezért úgy tárolható a legjobban, ha szeletekre vágjuk, felfűzzük és kiszárítjuk. A tönköt törjük le, és a kalapot vágjuk félbe, (legalábbis az idősebb példányoknál) mert így kiderül mennyire kukacos a gomba. Sokféleképpen elkészíthető, de legjobb más ételekkel, gombafélékkel keverve. A kalap tepsiben sütve kitűnő csemege, de finom levesbe húsokhoz, raguba, tölteléknek és salátának is.

Energiatartalom:

40 kcal, 168 kJ/100 gramm

Vitaminok, ásványok:

Az E-vitaminon kívül tartalmaznak még D-vitamint is.

Kékhátú Galambgomba

Russula cyanoxantha

Népies elnevezése: Galambica, Kékhátú.

Lomberdők talaján egyesével, sokszor nagy mennyiségben terem a fák alatt. Nyáron és kora ősszel terem. A nyári szárazabb időben is mindenfelé a gyakori lombos és fenyőerdőkön kívül, a síkvidéktől a hegységekig megtalálható ez a gombafaj. Kalapja eleinte félgömb alakú, domború, majd lapos, 5–15 cm nagy, vastag húsú. Közepe mindig bemélyedő, széle aláhajló, majd öregen kiterülő, hullámos. Felszíne nedves-síkos, később száraz és sugarasan ráncos. Színe változó, mivel megtalálhatóak rajta a lila, kékes, zöldes, sárgásszürke, gyakran felhősen foltosan tarka színek. Fiatalon inkább szürke, később kékeslilára, illetve galambszínűre változik. Többnyire a liláskék és a szürkészöld szín egyidejűleg látható rajta. Felülete finoman, hálózatosan ráncos.

A lemezek közepesen sűrűn állók, kissé lefutók, illetve vastagabbak. Ellentétben minden más galambgombával, érintésre nem törnek szét üvegszerűen, hanem puhán, rugalmasan elhajlanak. A tönk zömök, vastag, hengeres, feltűnően merev, hosszant ráncolt. 5–10 cm hosszú, 1,5–4 cm vastag, fehér, de néha ibolyásan árnyalt. Húsa fehér, merev, pattanva törő, elvágva nem színeződik. Nyersen is kellemes dió ízű és szagú. Más gombák közül csak a többi galambgomba lehet hozzá hasonló. A kisebb termetű, ibolyás vagy lila kalapú törékeny galambgomba - amely feltűnően törékeny, morzsolódó és égetően csípős ízű – nagyon hasonlít a kékhátú galambgombához, úgy mint a fenyő-galambgomba. Az utóbbi színe ugyancsak lilás, azonban lemezei sárgák, és íze égetően csípős. A dióízű galambgomba lemezei üvegszerűen töredeznek és rozsdafoltosak lesznek. Tönkje is rozsdabarnás, kalapszíne veszélyesen hasonlít a gyilkos galócához, ezért gyűjtése fokozott figyelmet követel.

Jóízű, ehető gomba. Sokféleképpen elkészíthető, de mint minden galambgomba, vegyes gombás ételben a legfinomabb. A kalap tepsiben sütve (mint a keserűgomba) kitűnő csemege, de jól használható levesbe és salátának is. A galambgombák különösen alkalmasak szárításra, szépen, gyorsan és jól száradnak, színüket is megtartják. A szárított galambgomba könnyen megdarálható gombapornak. Ropogós, merev húsuk konzerválásra is alkalmas.

Mézszagú galambgomba (Russula melliolens)

kalapja élénk vörös-bíborbarna és a húsa okker-barnára foltosodó. A száraz gomba mézillatú, jóízű.

Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina)

Húsának barnulásáról és kellemetlen halszagáról ismerhető fel. Ehető gomba, mivel a halszag a főzés során eltűnik.

Földtoló galambgomba (Russula delica)

Nagy termetű, többnyire tölcsér alakú, fehéres színű gomba. A talajban vagy az avarban kezd fejlődni, maga előtt tolva a földet vagy az avart, ezért a kalapja mindig "piszkos". Lemezei érintkezési helyén a tönk kékeszöld árnyalatú. Ehető, de nem jóízű.