"Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja a következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kel mondani, hogy de már ebből eszünk!"
Sokan a...
Egy nép étkezési kultúrája, szokásai, konyhájának fejlődése az adott nép történelmével szorosan összefügg.
A honfoglalás előtti korban az előmagyarok az uráli őshazában halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel szerezték meg táplálékukat.
A paraszti rétegek között nagy táplálkozási különbségek voltak. A szegények elsősorban növényi ételeket ettek, így pl. kásaféléket, kukoricát, kölest, hajdinát, burgonyából készült ételeket, gyúrt és kifőtt tésztákat.
Ünnepi asztali teríték bemutatása
Az étkezés hangulatát, minőségét növelheti egy szépen, ízlésesen megterített asztal. Most megismerkedünk az asztali terítékek részeivel.
Alapterítés
Az alaptányér emeli az étel színvonalát, amely lehet fa vagy ezüst. A vendég kaphat fűszervajat, pirítóst vagy zsemlét, amit vajkéssel együtt tálalnak.
Jellegzetes illatú, édes aromájú mag. Sokfelé általánosan használják főzelékfélék (káposzta, tök, cékla, sárgarépa) ízesítésére; a magyar konyhában inkább a sütemények és édességek fűszere. Köptető, szélhajtó teakeverékek fontos összetevője - csecsemők teájába is használatos.(Pimpinella anisum)
Babérlevél
A babérlevél egészben és őrölve egyaránt szükséges fűszer a konyhában. Minden savanyú leves, főzelék ízesítője, de nem hiányozhat a vadas húsból, savanyú káposztából készülő ételekből sem.
A fekete-, a fehér- és a zöldbors egy trópusi cserje különböző érettségi fázisban szedett és különbözőképpen kezelt termése. Nem rokonuk, csak formailag, aromában vagy csípősségben hasonlít hozzá a szegfűbors, a szecsuáni bors, a németbors, a csomborbors, a cayenni bors, a törökborsról - csípős pirospaprika magyar névváltozata - nem is beszélve.
Magyar konyha - Alapanyagok