Be keservesen néztem szerdán az ajtóra.
Hogy gyanakodó anyád bezárta előttem,
Mikor alkonyodatkor előtted eljöttem.
Észrevette mindég is azt a lopott mézet,
Melyet ajakam kölcsön ajkadra tetézett,
Azolta, ha fél szóval mondom is, hogy Sára!
Ugyan szemesen vigyáz szemem járására.
Az ördög s hozta be akkor a szobába,
Mikor titkos szerelmünk indúla munkába,
Mert ha letten vólna is hozzád tiz lépésre,
Gyanút ragaszt az olyan minden billenésre.
De csak tudnám, hogy a sót, ha vén is, megnyalja,
Szép Sárikám, szerelmem előtted megvallja,
Nem kímélném csókomat ráncos pofájátúl,
Csakhogy el ne tiltana engem a lyányátúl.
Sári rózsám! ha szeretsz, mit nem tennék érted!
Minap pedig, hogy szeretsz, titkon megigérted,
Mikor rajtam ajakad akkorát cuppantott,
Hogy gyanúságba hozánk amazt az agg-lantot.
Sári rózsám! ha szeretsz, dülj le a subámra,
Senki sincs most, senki sem vigyáz most a számra;
Nyalakodjunk, nincs most benn módja a banyának,
Hogy az órát a tejbe verje a macskának.