Áldozat a föld istenének


Áldozat a föld istenének

Volt más ilyesmi is. Egyszer, ugyancsak Franciaországban, egy kiránduláson, mielőtt ittam, gépiesen egy kortyot a földre loccsantottam, ahogy apám szokta a korsóból, a mezőn. Hőpalackból limonádét loccsantottam a földre.

 - Hát ez mire jó?

 Erről tudtam, hogy mire való, jobban mondva, mire volt való hajdanában; még a pogány magyarok áldoztak így a föld istenének. Csak azon csodálkoztam, hogy a magyar természet mozdulatai ily kiirthatatlanul bujkálnak bennem, a karomban, az izmaimban.

 Azután már figyelgettük egymást, magyar és francia pajtások. A franciák, ha valami bosszantó dolgon elgondolkoztak, kezük fejével állukat veregették-simogatták. A magyarok laposra vont szemmel mereven a távolba bámultak, mintha ellenséget vagy segítséget lestek volna, akár lovas őseik hajdan a sztyeppén. Ezt különben épp egy Dux nevű barátunkon figyeltük meg, akinek ereiben vér ugyan egy csepp sem volt magyar, de lelke magyar, illetve székely levegőben nőtt fel.

 Hány ilyen rezzenetet figyeltünk meg. Párizsban éltünk, megálltunk a latin negyed legforgalmasabb sarkán, ahol minden második járókelő idegen. Végül már messziről, a járásról is megmegmondtuk, ki a magyar, vagyis ki töltötte ifjúságát, amikor a lélek kiformálódik, magyar földön; kit alakított az ottani nap, szél, búza és fájdalom olyanná, mint mi. Nem volt nehéz egymásra ismernünk.

 

Forrás: Illyés Gyula - Ki a magyar?


Szerkesztés dátuma: kedd, 2012. március 13. Szerkesztette: Kabai Zoltán
Nézettség: 1,054 Kategória: Mi a Magyar? » Ki a magyar?
Előző cikk: Kit fenyegetsz? Következő cikk: Egymásra ismerünk


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: